A program sikerességét bizonyítja, hogy a végzett hallgatók 80%-a továbbra is a MOL-csoportnál dolgozik. Idén januárban 13 újabb hallgató fejezi be tanulmányait, és döntő többségük már pozícióban kezdi az új évet.
Az egyetemi duális képzési program sikeressége mellett a MOL az elmúlt években jelentősen kibővítette tevékenységét a középfokú és felsőoktatás terén is.
A vegyész-, gépész- és olajmérnök mesterhallgatók mellett informatika és villamosmérnöki képzésben tanulók számára is kínálnak tanulási lehetőséget, ipari tapasztalatot. A megtartási arány továbbra is kiváló, 84%-os ezen a képzési szinten.
A MOL Magyarország telephelyein jelenleg közel 200 diák vesz részt duális képzésben, és évente 60 technikumi, illetve középiskolai tanuló fejezi be tanulmányait a vállalatnál. A következő években ez a szám két és félszeresére fog nőni. A szakképzett utánpótlás biztosítása érdekében a MOL jelentős beruházásokat hajtott végre a gépészeti és vegyészeti infrastruktúrában, és összesen 9 szakmában kínál képzési lehetőségeket.
A MOL Magyarországnál és leányvállalatainál több mint 120 kolléga adja át szaktudását az egyetemistáknak és középiskolásoknak a partner egyetemek és középiskolák képzése során. Egy kisebb hányaduk teljes munkaidős állásban, döntő többségük viszont a meglévő munkaköre mellett, szakmai elhivatottságból és a fiatalok képzése iránti elkötelezettségből teszi ezt.
A vállalat szoros együttműködésben dolgozik többek között a Pannon Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.
2024-ben támogatták a stratégiai egyetemi és technikumi partnerek munkáját összesen 345 millió forinttal, és – megduplázva a korábbi elérést – több mint 15 000 fiatalhoz jutottak el pályaorientációs rendezvényeken keresztül.
A saját rendezésű STEM napok, intézményi nyílt napok és állásbörzék nemcsak a továbbtanulási lehetőségeket, hanem a mérnöki és műszaki pályák perspektíváit is bemutatják. Ezen felül a vállalat több egyetemi partnerénél MOL Lounge-ot, azaz olyan teret alakított ki, amely a hallgatói igényeket szolgálja ki, legyen az tanulás vagy épp az órák közötti szünet hasznos, kellemes eltöltése.
Nemzetközi szinten a MOL-csoport belső képzési programjai 2024-ben 16 országban 4600 résztvevőt értek el, akik 190 különböző program keretében összesen 12 500 tanulási órát teljesítettek. A vállalat célja, hogy a dolgozói számára folyamatos fejlődési lehetőséget biztosítson, miközben a képzések hozzájárulnak az innováció és az értékteremtés erősítéséhez is.
Az oktatás világnapja alkalmat ad arra, hogy kiemeljük: a fiatalokba történő befektetés nem csupán a jelenlegi generációk, hanem a jövő sikerének záloga. A MOL továbbra is elkötelezett az oktatás támogatása és a tehetségek fejlesztése mellett, hiszen ezek a lépések alapozzák meg a fenntartható jövőt és a régió energiabiztonságát.
Kiemelt kép: BudaPart – Kopaszi-gát Facebook