A megújuló energiaforrások globális, rendszerszintű használata már régóta terítéken lévő téma, ugyanakkor a váltás még valószínűleg meglehetősen messze van. Bár az ehhez kapcsolódó infrastruktúra egyre inkább kezd kiépülni, a világpolitikai nézegetek és világgazdasági érdekek egyelőre még mást diktálnak, hiszen az olyan nem megújuló energiaforrások használata, mint a kőolaj és a földgáz továbbra is hatalmas üzletágat képvisel, melynek kapcsán rengeteg pénz cserél gazdát.
A változást persze kicsiben is el lehet kezdeni, hiszen mindenki tehet azért, hogy egyszer ezek a tendenciák megforduljanak és valóban a megújuló energiaforrások, illetve a zöldenergia vegye át az uralmat az energiafelhasználás területén is. Erre már itthon is vannak törekvések, hiszen az olyan termékek, mint a napelemes rendszerek vagy a hőszivattyúk már éppen ezeket a megoldásokat hivatottak meghonosítani akár a háztartások, akár a vállalkozások szintjén.
Az út persze még hosszú és a zöldenergiához kapcsolódó megoldások megismertetése és eladhatóvá tétele nem csak a közvetlenül ebben dolgozó szakemberek feladata, hanem jelentős marketing tevékenység is kell hozzá. Ez a terület pedig kellőképpen színes ahhoz, hogy számos különböző platformon is népszerűsíteni lehessen a jövő zöld lehetőségeit, akár egy-egy erre épített kampány keretében is. Egy marketinges állás Debrecen városában akár erről is szólhat, de sok egyébről is.
A megújuló energiaforrások és a zöldenergia egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen ezek kiváló eszközei az egyre magasabb energiaárak elleni küzdelemnek. (Fotó: Freepik)
Ha definiálni szeretnénk a marketing fogalmát és ezzel együtt magát a marketinges pozíciót is, a legegyszerűbb ha azt mondjuk, hogy egy olyan vállalati tevékenység, ami piacelemzésen keresztül meghatározza egy eladni kívánt termék értékesítési lehetőségeit, illetve a hirdetés lehetséges csatornáit, hogy a fogyasztók minél szélesebb köre ismerje meg azt. Ez a termék pedig tulajdonképpen bármi lehet, így a zöldenergia és a hozzájuk kapcsolódó technológiák is ide tartoznak.
A marketing egy kifejezetten dinamikusan változó terület és az elmúlt években is nagy változásokat figyelhettünk meg, különösen a hirdetési csatornák és formák terén. A szakma is akkorára nőtt, hogy különböző altípusai jöttek létre és ma már egészen külön kezelik az online és offline marketing tevékenységet. Így egy marketinges állás Debrecen cégeinél és máshol az országban is sok különböző lehetőséget tartogathat a szakmában érdekelt álláskeresőknek.
A terület másik érdekessége, hogy bár eleinte kevésbé volt formális keretek közé foglalva, mostanra már számos felsőoktatási képzés foglalkozik külön ezzel a szakmával, így most már sok valóban képzett szakember található a piacon. Ezzel együtt egy ilyen állás azok számára is elérhető, akik értik a hirdetések összefüggéseit, képesek elemezni a piacot és kellően kreatívat tudnak lenni a közönség figyelmének megragadása során is. Egy marketinges állás Debrecenben vagy az ország más pontjain így kifejezetten sokak számára lehet releváns opció.
Ha valaki tényleges tapasztalatot szeretne szerezni a marketing területén mindenképpen fontos, hogy több piaci szereplőnél is tapasztalatot szerezzen. Az említett zöldenergia és a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó termékek például manapság elég termékeny terület, hiszen a lehetőségek széles közönséggel való érdemi megismertetése zajlik épp, így tehát ez remek alkalom a tapasztalatszerzésre. Mivel ez a kérdéskör az országban mindenütt érvényes, egy marketinges állás Debrecen eme szektorában is jó opció.
Ezek a munkakörök persze – különösen az online marketing – nem feltétlenül jelent sem helyhez, sem céghez kötöttséget, hiszen az online megoldások világában lényegében bárhonnan dolgozhatunk, ha van internetünk és egy munkára alkalmas eszközünk.
Egy marketing szakember pedig szabadúszóként is megtalálhatja a számításait, így érdemes lehet inkább projektekben, semmint cégekben gondolkozni. Ezek mentén a marketing valóban országos piacot teremt, tehát legyen az egy állás Salgótarján környékén vagy épp Budapesten, Miskolcon stb. a távolság sem akadály.
A megújuló energiaforrások egy felfutóban lévő témakör, így mindenképpen érdemes vele foglalkozni a marketing tekintetében is. Az álláslehetőségek között is sok ilyen profilú cég, ezen kívül pedig számos egyéni megbízás is projekt is ehhez a területhez kötődik. Legyen az egy marketinges állás Debrecen valamelyik modern cégénél, vagy egy vállalkozóként vitt egyedi megbízás, ez a terület még sok izgalmas újdonságot rejt, amit érdemes felfedezni.
A PR cikk megrendelője a profession.hu.
Kiemelt kép forrása: Pixabay