Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

A kínai mesterséges intelligencia áttörése a gázpiacon is pánikot keltett

Devenyi Dalma | 2025.02.06. 05:35

Miközben a nagy amerikai energiavállalatok terveket mutatnak be az adatközpontok hatalmas bővítésének támogatására, egy mesterséges intelligenciával kapcsolatos áttörés kétségessé teszi a technológiai szektor hosszú távú földgázigényét.

 

A gáztermelők éles versenyben állnak az atomenergia-szektorral ennek a növekvő piacnak a megszerzéséért, amely éjjel-nappal folyamatos áramellátást igényel. Az East Daley Analytics előrejelzése szerint 2030-ig napi 120-175 millió köbméter közötti gázkereslet-növekedés lesz az adatközpontok miatt – írja az Energy Intelligence.

Azonban január végén érkezett a hír, hogy a kínai DeepSeek startup kevesebb mint két hónap alatt kifejlesztett egy AI-modellt, amely akár 95%-kal energiahatékonyabb lehet, mint az OpenAI, egy amerikai technológiai cég által létrehozott modell. Ez jelentősen csökkentheti a gázkeresletre vonatkozó előrejelzéseket.

A bejelentés nemcsak a gáztermelő cégek részvényeinek meredek zuhanását okozta, hanem a gáz határidős árfolyamait is megingatta. Egyes elemzők úgy vélik, hogy a pánik túlzott volt, mivel továbbra is vannak olyan területek, ahol az adatközpontok keresletének növekedése biztosra vehető – és mert az amerikai földgázpiacnak más növekedési lehetőségei is vannak.

„A hosszú távú következmények továbbra is vita tárgyát képezik” – írta a Gelber & Associates január 28-i jelentésében. „Miközben a DeepSeek hatékonyabb energiafelhasználása csökkenti az áramfogyasztást, ez akár keresletnövekedést is eredményezhet, ha a végfelhasználók kihasználják az alacsonyabb költségeket, és növelik energiafelhasználásukat.”

Miközben a nagy amerikai energiavállalatok terveket mutatnak be az adatközpontok hatalmas bővítésének támogatására, egy mesterséges intelligenciával kapcsolatos áttörés kétségessé teszi a technológiai szektor hosszú távú földgázigényét. (Fotó: Canva)

 

Már befektetett tőke

Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriuma szerint az AI-hoz kötődő adatközpontok 2023-ban körülbelül 176 terawattórát, vagyis az USA teljes villamosenergia-fogyasztásának 4,4%-át használták fel. Az előrejelzések szerint ez 2028-ra 325-580 TWh-ra nőhet, ami a belföldi áramkereslet 6,7%-12%-ának felel meg. A földgáz iránti keresletre gyakorolt hatás becslései jelentősen eltérnek. Egyes előrejelzések összevethetők az LNG-export növekedésére vonatkozó becslésekkel, amelyeket napi 12-14 milliárd köblábra várnak az évtized végére, míg mások visszafogottabbak, mivel a földgáz megfelelő elosztásával kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak.

A DeepSeek fejlesztése ellenére az East Daley Analytics rövid távú földgázkeresleti előrejelzése „többnyire változatlan marad” – mondta Zach Krause, a vállalat elemzője az Energy Intelligence-nek. „Már rengeteg tőkét fektettek be chipekbe, ingatlanokba és létesítményekbe.”

Becslése szerint az East Daley adatközpontokra vonatkozó keresletnövekedési előrejelzésének körülbelül 60%-a már 2027 végéig működésbe lép. „Előrejelzéseink finomhangolásának egyik legnagyobb kihívása, hogy az adatközpont-iparban nem mindig átláthatóak a projekt határidők” – tette hozzá.

A DeepSeek technológiai áttörése nem sokkal azután következett be, hogy az OpenAI, az Oracle és a Softbank vezette Stargate projekt bejelentette: a következő négy évben 500 milliárd dollárt fektet be olyan létesítményekbe, amelyek körülbelül 25 gigawatt energiát igényelnek – ami 20 millió háztartás energiaellátásának felel meg.

Január végén a Chevron bejelentette, hogy az Engine No. 1 nevű befektetési vállalattal közösen egy új céget hoz létre, amely amerikai adatközpontok helyszíni áramellátását biztosító, hazai gázra épülő erőműveket fejleszt. A partnerek az első ilyen projektet 2027 végére kívánják befejezni, és már biztosították a helyet hét gázturbina számára. A kezdeti tervek akár 4 GW kapacitás fejlesztését célozzák az Egyesült Államok délkeleti, középnyugati és nyugati régióiban, a jövőbeli bővítés lehetőségével.

Más befektetők a már meglévő eszközök révén keresik a növekvő gáztüzelésű energiapiaci lehetőségeket. A Blackstone szintén január végén jelentette be, hogy megvásárolja a 774 megawattos Potomac Energy Centert Virginiában, amely az amerikai adatközpont-kapacitás körülbelül 25%-át adó régióban található.

Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriuma szerint az AI-hoz kötődő adatközpontok 2023-ban körülbelül 176 terawattórát, vagyis az USA teljes villamosenergia-fogyasztásának 4,4%-át használták fel. (Fotó: Canva)

 

Nem csak az AI generál keresletet

Bár a DeepSeek áttörésének teljes hatása még nem világos, a részvényelemzők szerint az amerikai gáztermelők részvényárfolyamának zuhanása túlzott volt.

„Bár az energiahatékonyabb AI-megoldások csökkenthetik a földgáz hosszú távú keresletnövekedését, az amerikai gázárak emelkedésének hajtóereje nem csupán az AI-adatközpontok iránti kereslet” – írta Nitin Kumar, a Mizuho elemzője január 29-u jelentésében. „Szerintünk gázkitermelői részvényárfolyam-esés túlzott reakciónak tűnik.”

Az Appalachian-termelő EQT részvényárfolyama – amely hangsúlyozta, hogy képes kiszolgálni a Virginiai adatközpontok keresletnövekedését – közel 9%-ot esett, majd január 31. estére a veszteségek nagy részét ledolgozta. Hasonlóan visszapattantak más gáztermelők, köztük az Antero Resources, a Range Resources és a Gulfport Energy részvényei is. Az Expand Energy (korábban Chesapeake Energy), amely kevésbé optimista az adatközpontok gázkeresletével kapcsolatban, részvényei kevesebb mint 6%-ot estek, majd ennek felét visszanyerték.

A termelők általánosan arra számítanak, hogy a kereslet rövid távon növekedni fog az új LNG-exportprojektek indulásának és az elektrifikáció terjedésének köszönhetően.

Matt Portillo, a TPH elemzője szerint a közeli jövő fundamentális tényezői valószínűleg nem változnak jelentősen, mivel a bank 76,5 millió köbméter/nap keresletnövekedést vár 2030-ig, főként az évtized végére összpontosítva.

Más elemzők szerint a részvényárak csökkenése lehetőséget kínál a befektetők számára, hogy növeljék kitettségüket az amerikai földgáz-kitermelők irányába az LNG-export és más tényezők által hajtott várható keresletnövekedés előtt.

Az AI csupán egy a sok villamosenergia-keresletet növelő tényező közül, amelyet a gyártás visszatelepítése és az elektrifikáció általános trendje is támogat” – állították a Morgan Stanley elemzői január 28-án.

 

Kiemelt kép forrása: Canva

  Devenyi Dalma
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.