Sikeres volt a hidrogénezett növényi olajat (HVO) tartalmazó dízel próbagyártása a pozsonyi finomítóban. A HVO előállításához kesudióhéjból kinyert olajat használtak fel, az így előállított biokomponenst pedig a kőolajjal együtt dolgozták fel. Az úgynevezett co-processinget a MOL-csoport már évek óta alkalmazza Százhalombattán, a Dunai Finomítóban is: az eljárás lényege, hogy a növényi maradványok bekeverésével csökkenti a hagyományos üzemanyagok károsanyag-kibocsátását, hiszen a bio és a fosszilis komponenseket közvetlenül a gyártás során, egyszerre dolgozzák fel.
A tesztüzem eredményes volt: a kész dízelterméket a magyarországi Isotoptech Zrt. laboratóriuma vizsgálta meg, és kimutatta a HVO megfelelő arányú jelenlétét.
Ezzel párhuzamosan a MOL-csoport Pozsonyi Finomítójában a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) gyártását is tesztelte, szintén co-processing eljárással. A vállalat ebben az esetben is értéket teremtett a hulladékból: használt, részben finomított étolajjal együtt dolgozta fel a hagyományos alapanyagot. A teszt igazolta, hogy a Pozsonyi Finomító hagyományos kerozin gyártására használt üzeme a fenntartható repülőgép-üzemanyag előállítására is alkalmas.
„Az a tény, hogy a Slovnaft sikeresen teljesítette ezt a tesztet, megerősíti pozíciónkat a kelet-közép-európai régió fontos szereplőjeként. A vállalat hosszú története során megszerzett vegyipari gyártási kompetenciát meg kell megőriznünk és fejlesztenünk, összhangban azzal, hogy a vállalat merre halad, és milyen jövőt kívánunk teremteni” – mondta Szabó Gabriel, a MOL-csoport Downstream üzletágának ügyvezető igazgatója.
Jelenleg a világon nagyon kevés finomító állít elő fenntartható repülőgép-üzemanyagot, így a MOL-csoport pozsonyi finomítója az elsők egyike, amely képes a minőségi követelményeknek megfelelő SAF gyártására.
Az Európai Unió környezetvédelmi célkitűzéseivel összefüggésben az idei évtől kezdve a teljes repülőgépüzemanyag-fogyasztás 2%-át SAF-nek kell kitennie, és ez az arány évről évre fokozatosan növekedni fog – 2030-ra 6%, 2035-re 20%, 2050-re pedig 70% lesz. Ez a követelmény minden, az EU-ból induló repülőjáratra vonatkozik, függetlenül a célállomástól. A MOL-csoport és a Slovnaft az SAF tesztelésében együttműködik a Kassai Műszaki Egyetem Repüléstudományi Karával.
Kiemelt kép forrása: MOL-csoport