“Az EV4 annak visszatükröződése, ahogy mi a Kiánál az elektromos mobilitásról és annak megújításáról gondolkodunk, miközben kitágítjuk a dizájn határait. A lépcsős- és a ferdehátú modellváltozat egyidejű bemutatásával a Kia elektromos modellkínálatát jellemző modernitás egyedi élményét kínáljuk vásárlóinknak abban a formában, ahogy az az ő életvitelükhöz a leginkább illik” – mondta Karim Habib, a Kia alelnöke, és globális formatervezési vezetője.
A ferdehátú kifinomult és sokoldalú, határozott és letisztult, azzal a céllal készült, hogy minden helyzetben kiválóan teljesítsen. (Fotó: Kia)
Az EV4 a Kia „Egyesült ellentétek” elnevezésű formafilozófiája alapján született, ennek megfelelően megjelenése kontrasztokra épül, amelyeket a kompaktok kategóriájában korábban sosem látott módon formál egységgé. Mindez tetten érhető a karosszéria dinamizmusában is, ahol az oldalakon éles, lendületes vonalak alkotnak egységet a kifinomult és technikás részletekkel.
Az EV4 a Kia elképzeléseinek ötvözete mindarról, amerre az elektromos hajtású szedánok tartanak. Új szín és lendület az uniformizálódó villanyautó piacon.
Az EV4 valamennyi formaeleme a jövőt hozza el a mába, magába olvasztva a felfedezés és a szabadság örömét, mindazt, ami az újdonságot és sokoldalúságot kereső vásárlók elvárásaira rezonál. A Kia különleges formai megközelítésének alapjain mind a szedán, mind pedig a ferdehátú modellváltozat éppúgy otthonosan mozog a városok sűrű forgalmában, mint a hosszú távú, akár kontinenseket is átszelő kalandok világában
Az EV4 mindkét modellváltozatának jellegzetes formaeleme az orr innovatív „tigrisarc” rajzolata, amelyet hatásosan emelnek ki a vízszintes vonalú fényszórók és a márka jellegzetes „csillagtérkép” menetfényei. Ez a dinamikus kialakítás kihangsúlyozza az autó sportos, széles kiállását, és kiemeli kifinomult, csúcstechnikás karakterét.
Az EV4 szedán újraértelmezi a négyajtósok alapfogalmait, áramvonalas formáival, alacsony orrával és hosszú hátsórészével. Az egyedi kialakítású tetőspoiler megerősíti a formák prémiumhangulatát, a 19 colos keréktárcsák felületei és festése pedig kiemeli az „Egyesült ellentétek” formafilozófia lényegét. Ezek a jellemzők együttesen feltűnő és progresszív formai hatást eredményeznek.
A hátulnézet feltűnő részlete az EV4 szedán egyedi, kétrészes hátsó légterelője, és a látványos függőleges hátsó lámpák. Ezek a formaelemek vizuálisan is hatásosan szélesítik a hátulnézetet. A hátsó lökhárító letisztult formái és különleges felülete, ott ahol a csomagtér ajtajával találkozik, kiemeli a Kia formatervezőinek részletekben gazdag megközelítési módját.
Az EV4 szedán újraértelmezi a négyajtósok alapfogalmait, áramvonalas formáival, alacsony orrával és hosszú hátsórészével. (Fotó: Kia)
A ferdehátú EV4 formái maiak és erőteljesek, ezt hangsúlyozzák a kontrasztos, meredek, fekete színű C-oszlopok és az éles vonalak. Az erőteljes sárvédők és a mart felületű, 19 colos keréktárcsák formai erőt és dinamizmust képviselnek, miközben a karosszéria alsó részének geometrikus mintái az újító szellemiséget hangsúlyozzák.
Az EV4 hátulnézete a szedánéhoz hasonlóan erőteljes, de karaktere egyedi. Az éles vonalak, a szélesen álló hátsó lámpák és a lejtős hátsó szélvédő határozza meg a robusztus, letisztult kiállást. A C-oszlopok feltűnő és meredek elemeinek formái kontrasztosak, kiemelve a karosszéria arányait és a forma egyediségét.
A ferdehátú EV4 formái maiak és erőteljesek, ezt hangsúlyozzák a kontrasztos, meredek, fekete színű C-oszlopok és az éles vonalak. (Fotó: Kia)
Az EV4 GT-Line külső formajegyei jellegzetesek és határozottan elkülönítik a sportos modellt az alapváltozatoktól. A szárnyformájú lökhárítók erőt sugároznak, a 19 colos keréktárcsák háromszög motívumai pedig futurisztikus sportossággal ruházzák fel az autót.
Az EV4 GT-Line külső formajegyei jellegzetesek és határozottan elkülönítik a sportos modellt az alapváltozatoktól. (Fotó: Kia)
A Kia 2025-ös EV Day elnevezésű eseményét Spanyolországban, Tarragona városában rendezik meg február 24-én. A Kia EV4 bemutatója mellett a márka itt jelenti be kiterjesztett villamosítási stratégiájának új elemeit is. Az EV4 további részletei csak a modell február 27- én tartandó hivatalos bemutatója után lesznek publikusak. Az eseményről készített videó márciustól elérhető a Kia Worldwide YouTube-csatornán.
Kiemelt kép forrása: Kia