Pár évvel ezelőtt jogosan morogtak az autósok, hogy a politikai vagy egyéb okokból a kedvenc közlekedési eszközüket kipécézték a zöldek, s a környezetvédelmet felhasználva feketítik be a négykerekűeket. Így próbálják rákényszeríteni a vásárlókat az átlagembernek elérhetetlen és a mindennapokban – sok országban – elég körülményesen használható elektromos autók beszerzésére. Miközben a hajók változatlanul szennyeznek.
Ezt az érvet a törvényhozók kifogták a kritikusok vitorlájából, mert változott ez a terület. A hajózás terén akadnak már elektromos kompok, és a vitorlások új generációja is megjelent. Szóval alakul a molekula.
A képen nem véletlenül láthatók a hajón óriás cipős dobozok: ugyanis a CMA CGM partnere a munkában a Nike. (Fotó: CMA CGM Group)
Úgy látszik, a franciák kihasználják vagy felélesztik a régi gyarmati idők kapcsolatait. Az újfajta vitorlásuk gyártása is Vietnámban történik, és a nemsokára ismertetett elektromos hajó szintén a Távol-Keleten áll szolgálatba.
Az újdonság megalkotója a CMA CGM Group, amely egy logisztikai óriáscég. Korábban itt és itt írtunk arról a haszonjármű családról, aminek a kifejlesztésébe nemrég 300 millió eurót fektettek. Az újabb elektromos zöldítési akciójuk szintén látványos.
Ha pontos technikai adatokat várnak, akkor csalódást kell keltenünk, ugyanis csak annyi publikus a folyami hajózás zöldítéséről, hogy a CATL szállítja hozzá az akkumulátorokat. A képen nem véletlenül láthatók a hajón óriás cipős dobozok: ugyanis a partnerük a munkában a Nike. A cipő és sportruházat gyártó óriás logisztikai vonalát teszik jóval zöldebbé.
A kulcsot a megvalósításban a Gemalink jelenti, amely a tengerjárókat is fogadni képes, 72 hektáros területen lévő kapocs az óceánhoz. A 2021-ben átadott kikötő az első fázisában évente 1,5 millió konténert tud megmozgatni. A végleges kapacitása 2,4 millió darab/év lesz, ez nagyban megkönnyíti Vietnámnak az exportot.
A legérdekesebb vele kapcsolatban, hogy működik rajta egy hatalmas napelem farm. A vízi járművek energiafogyasztásának nagyságrendjét mutatja, hogy a napelemek kapacitása évente 1 GWh.
Ennek köszönhetően teljesen zöld árammal lehet feltölteni a folyami hajókat. Az energia jól jön, mert a hajók 180 kilométeres távot tesznek meg, miközben évente 50 ezer konténert szállítanak. A kiindulási pont Binh Duong tartomány, innen kelnek útra a cipők és a ruhák. A célállomás a logisztikai központként működő kikötő, ahol a tengerjáró hajókra kerülnek a konténerek.
A projekt jövőre kezd működni, így ezzel az új szállítási móddal évente 778 tonna széndioxid kibocsátásától mentik meg a bolygót.
Kiemelt kép forrása: CMA CGM Group