Mobilitás

Mi lesz a Teslával, ha Elon Musk véletlen csődbe viszi?

Devenyi Dalma | 2025.03.18. 05:35

Kicsúszni látszik a talaj Elon Musk alól, akinek az elmúlt hónapokban történt ámokfutását egyre kellemetlenebb végignézni. Ennek köszönhetően a Tesla nagyot vesztett piaci értékéből, és van esély arra is, hogy csődbe menjen a vállalat. Na, de mi lesz utána?

 

A kérdésre a CleanTechnica is kereste a választ, akik nemrég összeszedték a lehetséges forgatókönyveket. Persze lehetne azt mondani, hogy azért csődről meg a Tesla eladásáról korai még beszélni, de már az önmagában az is elég vészjósló, hogy a Tesla felsővezetői sorban adják el a részvényeiket.

A Yahoo számolt be arról, hogy például Robyn Denholm, a Tesla igazgatótanácsának elnöke nemrég 112 390 részvényt adott el, mintegy 33,7 millió dollár értékben, az előző hónapban  Denholm a múlt hónapban ugyanennyi részvényt adott el körülbelül 43,2 millió dollárért. Az elmúlt egy év során részvény- és opciós részesedésének több mint 65%-át adta el, összesen mintegy 168 millió dollár értékben.

Ez egy szélesebb körű trendbe illeszkedik a Tesla bennfenteseinek körében, hiszen Vaibhav Taneja pénzügyi igazgató és Kimbal Musk igazgatósági tag is hasonlóan csökkentette részesedését. Taneja 6000 részvényt adott el ugyanazon a napon, körülbelül 1,76 millió dollár értékben.

Ha a cég vezetői ilyen hirtelen és ilyen mértékben próbálnak meg szabadulni a részvényeiktől, ahelyett, hogy esetleg a cég megmentésén fáradoznának, akkor ahhoz elég súlyos problémáknak kell jelentkezni a cégen belül. Mondjuk az pont elég indoknak tűnik, hogy Trump kedvenc minisztere kezdi elveszíteni a józan eszét és nehezen vállalható kijelentéseivel borzolja a nyilvánosságot.

 

Ki venné meg a Teslát?

Persze, egyelőre még mindig nincs arról tudomásunk, hogy a felsővezetőkkel ellentétben Musk is szeretne megszabadulni a Teslától, de ettől függetlenül egy izgalmas gondolatkísérlet azzal eljátszadozni, hogy hogyan alakulna a Tesla jövője egy poszt-Elon Musk érában.

Gondolkodhatnánk amerikai vállalatokban is, mint a Ford vagy a GM, akiknek hasznos lehet a Tesla kaliforniai gyára, és mindketten szívesen rátennék a kezüket a Tesla Supercharger-hálózatára is. De a németországi Grünheide-i gyárat egyikük sem szeretné.

Ezért logikusnak tűnik, hogy inkább olyan német óriások érdeklődjenek, mint a Mercedes vagy a BMW. A Volkswagennek is kapóra jöhetne az üzlet, hiszen az ő elektromos autó-projektjük pont a Teslával szemben fuccsolt be, de a cég rossz gazdasági helyzete ezt aligha teszi lehetővé. Éppen most is németországi gyárak bezárásán gondolkodnak.  

Kínában a sanghaji gyár bármelyik új energiával működő járműgyártó vállalat számára vonzó lehet, de egyértelműnek tűnik, hogy a legvalószínűbb jelölt a BYD lenne, amelynek elképesztő erőforrása van és a Tesla elsőszámú kihívójának pozíciója helyett a piacvezető szerep jobban feküdne, beleillene a vállalat ambiciózus terveibe, plusz a kínai állam is kifejezetten örülne neki.

Ezek mellett még olyan autóipari szereplők merülhetnek fel, mint a tajvani Foxconn, ami a Nissan körül szaglászik, hátha ott üzleti lehetőség adódik. Ez az ötlet nyilvánvalóan megijesztette a japán kormányt, így nem valószínű, hogy ez megtörténik. A Hyundai Motor Group szintén rendelkezik az erőforrásokkal, de egy hosszú távú üzleti stratégiát hajt végre, amely elég jól működik. Valószínűleg nem érdekli semmi abból, amit a Tesla kínál.

 

Az Alma, ami a bolondokat távol tartja

Steve Hanley szerint lehet furcsának tűnhet a gondolat, de az egyik legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha az Apple vásárolná meg a Teslát, hiszen ők vannak a legideálisabb helyzetben ahhoz, hogy átvegyék a vállalat irányítását, újjáépítsék az egész cégstruktúrát (például vegyenek kompetens és elkötelezett vezetőket) és új identitást is adjanak a Teslának, ami mostanra már károsan egybeforrt Elon Musk nevével.

Bár elsőre nehéz elképzelnünk, hogy egy techcég miért akarna az elektromos autók piacára is betörni, de egyébként meglepően sok összeköttetés van a két vállalat között.

Amikor a Tesla a csőd szélén állt, Elon Musk Tim Cooktól kért segítséget. Sőt, Musk azt is elmondta, hogy azok a mérnökök, akik ott hagyják a Teslát, úgyis az Apple-nél kötnek ki, ami azt is jelenti, hogy az almás cégnek rengeteg belső tudása lehet az autógyártó cég működéséről.
Plusz, az Apple korábban már dollármilliárdokat ölt abba, hogy a titkos Titan projektjén keresztül elektromos autókat dobjon a piacra.

A világ összes olyan vállalata közül, amely rendelkezik a készpénzzel és a technikai erőforrásokkal ahhoz, hogy a Teslát az elektromos közlekedés vezetőjévé tegye, az Apple van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy eltörölje azt a stigmát, amelyet Elon Musk a Tesla márkára aggatott. De ehhez a legfontosabb lépés persze az, hogy megszabaduljanak Musktól – mind átvitt, mind pedig gyakorlati értelemben.

Leginkább azért, mert tökéletesen érezhető, hogy a Teslával, mint járművel az ég világon semmi baja sincs a vásárlóközönségnek, az egyetlen tényező, ami pusztítja a márka reputációját, az maga a feltalálója. Nagyon úgy tűnik, hogy Musk mindent megtesz, hogy a földbe állítsa a cégét és a környezetében senki sincs, aki hatást gyakoroljon rá.

Az Apple pedig azért is tökéletes választás lenne új Tesla-tulajnak, mert Tim Cook egy olyan hiteles és komolyan vehető Ceo, aki a rám jellemző szakértelemmel csendesen és megfontoltan tudná tovább építeni a céget, miután persze eltakarította a romokat Musk után. Ha előbb-utóbb nem lesz változás a Tesla háza táján, akkor a BYD készülhet a piacvezető pozícióra.

 

Kiemelt kép forrása: Tesla

  Devenyi Dalma
Címkék
#Apple   #BYD   #Egyesül Államok   #elektromobilitás   #Elon Musk   #EV   #Tesla   #Tim Cook   #USA  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.