Mobilitás

Újabb kegyelemdöfés a Teslának: a BYD új akkumulátora 470 kilométeres hatótávolságot ígér 5 perces töltéssel

Szentgyörgyi Zénó | 2025.03.28. 06:05

Nemrég írtunk a Tesla és Elon Musk mélyrepüléséről, de a cég elsőszámú vetélytársa, a kínai BYD most még egyet rúgott amerikai konkurenciájába. Az ötperces töltési technológiai az EV-piacot is sokkolta, és a Teslát, akinek azóta már 5 százalékot is estek a részvényei.

 

A kínai BYD autógyártó most új mércét állított fel az elektromos járművek (EV-k) számára, bemutatva egy olyan töltőrendszert, amely drasztikusan csökkentheti a töltési időt és átformálhatja az iparágat.

Wang Chuanfu elnök és alapító szerint a BYD új akkumulátor- és töltési platformja mindössze öt perc alatt 470 kilométeres hatótávolságot képes biztosítani – derül ki az Interesting Engineering beszámolójából.

A technológia, amelyet először az új Han L szedánon mutattak be, 2025 áprilisától debütál a járművekben, köztük a Han L és Tang L SUV modellekben, amelyek ára 270 000 jüan, illetve 280 000 jüan (durván 13,5 illetve 14 millió forint).

Ez az ugrás végre felszámolhatja az EV bevezetésének egyik legnagyobb akadályát: a hosszú töltési időt.

Mivel a BYD több mint 4000 töltőállomás kiépítését tervezi a rendszer támogatására, a lépés tovább gyorsíthatja a vállalat gyors növekedését Kínában, ahol már most is közel 15%-os piaci részesedéssel rendelkeznek, és ez csak folyamatosan növekszik.

A kínai BYD autógyártó most új mércét állított fel az elektromos járművek számára. (Fotó: BYD)

 

Az EV teljesítményének monumentális fejlesztése

A BYD újonnan bevezetett innovációja nem csak a töltési sebességről szól, hanem rekordot jelentő járműteljesítményt is biztosít.

Wang szerint az erre a platformra épülő autók mindössze két másodperc alatt képesek lesznek nulláról 100 kilométer/órás sebességre gyorsulni.Ez a teljesítmény a BYD-t közvetlen versenybe hozza a csúcskategóriás EV-márkákkal világszerte, és a cég nagyon közel jár ahhoz, hogy vezetővé váljon az elektromos mobilitásban.

A Han L szedán és a Tang L SUV mutatja be először az ultragyors töltési technológiát és a teljesítményképességeket. Ezek az áprilisban megjelenő modellek tökéletesen illenek is a vállalat piaci törekvéseibe. Hiszen a kisebb cél a kínai piac meghódítása, a határ viszont a csillagos ég, de leginkább legyűrni a Teslát.

Az ötperces töltési technológiai az EV-piacot is sokkolta. (Fotó: Pixabay)

 

Tesla VS. BYD

A BYD úttörő bejelentésének időzítése nem is lehetne jelentősebb, hiszen ahogy már utaltunk is rá, a Tesla az utóbbi idők egyik legnehezebb időszakával néz szembe. Részvényei jelentős veszteségsorozatban vannak, nyolc egymást követő héten át zuhantak lefele, legutóbb további 5,8%-ot esett.

Az elmúlt három hónapban a Tesla a piaci értékének 50%-át veszítette el. Bár a részvényekben még mindig van potenciális felívelési lehetőség, a befektetői hangulat továbbra sem túl biztató.

A Tesla Superchargerei, amelyek 15 perc alatt akár 275 kilométeres hatótávolságot képesek növelni, most komolyan eltörpülnek tűnnek a BYD új fejlesztése mellett. Ez a versenykényszer most nem igazán jött jól a Teslának, amely így is a túlélésért küzd.

 

Az EV infrastruktúra jövője

A múlt hónapban több mint 318 000 személygépkocsi eladásával és az előző évhez viszonyított, 161%-os növekedéssel a BYD megállíthatatlannak tűnik. A vállalat elkötelezettsége több mint 4000 speciális töltőállomás építése mellett azt jelzi, hogy nem csak az innovációt vezeti be, hanem a szükséges infrastruktúrának a kiépítését is maga vállalja, ami még nagyobb autópiaci befolyást adhat nekik.

Bár még mindig a Tesla rendelkezik a legnagyobb globális töltőhálózattal, a BYD új Super e-Platformja és a szükséges infrastruktúrába való befektetése azt mutatja, hogy már nem csak a Teslát üldözi, hanem a tempót is meghatározza.

A töltési sebesség, a teljesítmény és a megfizethetőség terén elért előrelépésekkel a BYD 2025-re és azon túl a globális EV-piac félelmetes vezetőjeként pozícionálja magát, míg kérdés, hogy a Teslával mi lesz.

 

Kiemelt kép forrása: BYD

  Szentgyörgyi Zénó
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.