Lengyelország hatalmas lépésre szánta el magát az energiatárolás terén. A Polska Grupa Energetyczna (PGE) vezetője, Dariusz Marzec bejelentette, hogy a lengyel energiacsoport megkezdi az ország és Európa legnagyobb villamosenergia tárolójának megépítését. A hatalmas tárolóegység az ország északi részén, Gdansk közelében, a pomerániai kisvárosban, Zarnowiecben valósul meg. Azonban nem ez az egyetlen tároló, melynek építésére rászánta magát a lengyel vállalat.
A PGE mintegy 18 milliárd zloty (körülbelül 4,7 milliárd dollár) összeget fektet tárolási projektekbe a közeljövőben, ebből összesen 85 energiatárolással kapcsolatos létesítményt terveznek felépíteni 2035-ig.
Számításaik alapján így több mint 17 000 megawatt órára tudják majd növeli az ország tárolási kapacitását, amely körülbelül 2,5 millió háztartás ellátását lesz képes biztosítani. Ebből 6 milliárd zlotyt szánnak nagyszabású energiatároló létesítmények felépítésére, míg 12 milliárd zlotyt kisebb beruházásokra szerte az ország területén.
Az energiatárolása legalább olyan nagy stratégiai kérdéssé vált az Európai Unió országai számára, mint az energiatermelés és az energiahordozók elérhetősége. (Fotó: Unsplash)
A tervek szerint hat nagyobb méretű, összesen több mint 4000 MWh kapacitású akkumulátor-egységet építenek Zarnowiec, Gryfino (Nyugat-Pomeránia), Rogowiec (Łódźi vajdaság), Rybnik (Szilézia) és Krakkó (Kis-lengyelországi vajdaság) településeken.
A zarnowieci tároló építési folyamatai már megkezdődtek, a hozzávetőlegesen 1,5 milliárd zlotyba kerülő projekt végeredménye egy 262 MW kapacitású és körülbelül 981 MWh tárolási potenciálú létesítmény lesz, mely így a lengyel nagyvállalat legfejlettebb energiatárolási kezdeményezése lesz.
Az építkezés határideje a 2027-es üzembe helyezés időpontja. A Polska Grupa Energetyczna a megvalósítással az LG Energy Solution dél-koreai vállalatot bízta meg. A vezető koreai akkumulátorgyártó, a 384 millió dolláros energiatárolási megállapodás értelmében 2026-tól kezdve szállít akkumulátorokat a zarnowieci tárolóba. Ezen felül mérnöki, beszerzési és építési szolgáltatásokat is végez majd az együttműködés kereteiben. A nagyszabású projekteken kívül a PGE 26 darab kisebb tároló megépítését és további 50 ezekhez kapcsolódó beruházást is tervez.
A PGE a teljes lengyel energetikai szektor megreformálását tűzte ki célul a nagyszabású beruházási folyamat kihirdetésével.
Ezt támasztja alá, hogy jelenleg a lengyel energetikai óriás által működtetett tárolóhelyek teljes kapacitása mindössze 7000 MWh, amit a következő évtizedben 17000 megawattórára fognak megnövelik. Mindez természetesen erőteljesen megnöveli Lengyelország gazdasági versenyképességét, továbbá jelentősen hozzájárul az állam energiabiztonságához. Ez pedig újra pozicionálja helyét az európai piacokon is.
Az energiatárolás létfontosságú szerepet játszik az olyan országok esetében, melyek villamosenergia-rendszere egyre inkább az időjárásfüggő megújuló energiaforrásokra támaszkodik. Ez vonatkozik Európára, azon belül pedig Lengyelországra is, ahol a villamosenergia rendszerben az időszakos megújuló kapacitás egyre nagyobb arányban jelenik meg a fosszilis energiahordozókból (elsősorban szénből) előállított energiával szemben. Nem csoda, hogy egyre sürgetőbbé vált a túltermelés során felgyülemlett villamosenergia eltárolási lehetőségeinek kifejlesztése.
A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a napsütéses és szeles napokon, a szokásos fogyasztási szintet meghaladó megújuló energiatermelés miatt fel nem használt energiát, el tudják raktározni a délutáni, éjszakai időszakokra, vagy azokra a napokra melyek borúsak és/vagy szélcsendesek.
Tárolás hiányában a túltermelés negatív árakhoz vezet a villamosenergia piacon, mint azt az utóbbi időben több alkalommal tapasztalhattuk. A periodikus túltermelés problematikáját felismerve született meg az új tárolási beruházási program Lengyelországban, mely egy napon belül 2 és fél millió háztartás ellátásáról tud majd gondoskodni.
Az energiatárolás létfontosságú szerepet játszik az olyan országok esetében, melyek villamosenergia-rendszere egyre inkább az időjárásfüggő megújuló energiaforrásokra támaszkodik. (Fotó: Unsplash)
Március elején Németországban, Hollandiában és Belgiumban is nulla alá estek a villamosenergia-árak a naperőművek megnövekedett termelése miatt. Németországban ez a mutató elérte a -17,73 EUR/MWh.
A megújuló energiakínálat jelentős növekedése egyre gyakrabban haladja meg a keresletet, ami a napenergia és a szélenergia befektetőit zavarja leginkább, hiszen a mínuszos árak aláássák a jövedelmezőségét ezeknek a befektetéseknek.
Az Ember Analytical Center – globális energetikai agytröszt – kutatásai alapján az elmúlt öt évben a fosszilis tüzelőanyagok részesedése az Európai Unióban a villamosenergia előállításában 39 százalékról 29 százalékra csökkent, ezzel szemben a megújuló források ugyanezen aránya 34-ről 47 százalékra nőtt. Utóbbiak közül a szélerőművek bizonyulnak a leghatékonyabbnak, a teljes villamosenergia-termelés 17,4 %-át teszik ki, a naperőművek 11,1 százalékot.
Az világosan látszik, hogy a megújuló energiaforrások számos előnyük mellett igencsak megbízhatatlanok, erősen függnek az időjárástól és a napszakoktól, továbbá az előállításukhoz szükséges ritka alapanyagok miatt beszerzésük is bizonyos országoktól függ.
Ahhoz, hogy a kedvezőbb időjárási viszonyok idején megtermelt nagy mennyiségű energiát el tudják az államok raktározni szűkösebb időkre, egyelőre elengedhetetlen nagykapacitású akkumulátorok kifejlesztése és megépítése. Jelenleg ez az alapköve a hőn áhított teljes átmenetnek is.
Kiemelt kép forrása: Unsplash