A MET Dunai Energiatároló Kft. hazánk egyik legnagyobb energiatároló beruházását építi jelenleg, a projektetet egy szakmai nyílt napon mutatták be a szervezők. A Dunamenti Erőmű ipari területén zajló beruházás célja, hogy a megújuló energiaforrások jobb integrálásával hozzájáruljon a villamosenergia-rendszer rugalmasságának növeléséhez és a hazai energiafüggetlenség erősítéséhez. Horváth Péter, a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója az esemény nyitó beszédében elmondta:
A MET Dunai Energiatároló Kft. által megvalósuló, 40 MW teljesítményű és 80 MWh kapacitású energiatároló-rendszer kétórás ciklusidővel fog üzemelni. A létesítmény egy korábban elbontott erőművi blokk helyén, rekultivált területen épül. A projekt fővállalkozója a Forest-Vill Kft., kivitelezője pedig a Huawei Technologies. A beruházás részben európai uniós forrásból, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) keretében valósul meg, a vissza nem térítendő támogatás összege 4,039 milliárd forint.
„A battai telephely folyamatos átalakulásban van, egyre inkább energetikai ipari parkként funkcionál, igazodva a szektor zöld karbonsemlegességi elvárásaihoz” – mondta Horváth Péter. (Fotó: Gündüz Attila)
A megújuló energiaforrások gyors térnyerésével a villamosenergia-rendszer rugalmassági igényei jelentősen megnőttek. A MET Csoport ezt a kihívást felismerve kezdett 2021-ben átfogó fejlesztési programba Százhalombattán, amelynek célja a meglévő infrastruktúra újrahasznosítása és korszerű technológiák integrálása volt.
A projekt célja a villamosenergia-rendszer növekvő rugalmassági igényeinek kiszolgálása, a megújulók által termelt villamos energia be- és kitárolásával, akkumulátoros technológián keresztül.
A projekt kapcsán Hován Ádám, a MET Dunai Energiatároló másik projektmérnök kiemelte hogy a most épülő energiatároló-rendszer fontos mérföldkő, melynek elsődleges célja a hálózati rugalmasság biztosítása. A szakember szerint a létesítmény így a villamosenergia-rendszer ellátásbiztonságát és a megújuló energiaforrások hatékonyabb felhasználását segíti elő.
A projekt különlegessége, hogy három egységre bontva, önálló létesítményként épül meg a Dunamenti Erőmű területén, egy 20 MW-os és két 10 MW-os egység formájában.
A 40 MW teljesítmény olyan energiamennyiséget jelent, amivel egyszerre akár 18000 vízforralót vagy 133 ultragyors e-autó töltőt lehetne működtetni. A 80 MWh tárolókapacitás pedig 380 háztartás egyhavi fogyasztásának vagy 1143 elektromos autó teljes feltöltésének felel meg.
Helyszíni sajátosság, hogy bár van a közelben szabad MAVIR csatlakozási lehetőség, nincs meglévő szabad transzformátor, amire rá lehet csatlakozni. Így új transzformátor szükséges a beruházáshoz.
Nyílt nap keretein belül mutatták be a svájci központú MET Csoport legújabb, Százhalombattán épülő energiatároló projektjét. (Fotó: Gündüz Attila)
Várhelyi Zsolt, a Forest-Vill Kft. Energiatárolás Üzletágának igazgatója szerint az Erőmű területén épülő energiatároló nemcsak a naperőművek hatékonyságát növeli, hanem jelentősen támogatja a hazai energiaátmenetet is.
A fővállalkozó Forest-Vill Kft. mellett a Huawei Technologies is meghatározó szerepet játszik a projektben, mint technológiai beszállító. Suri Ábel, a cég product managere szerint az együttműködés ötvözi a digitális és teljesítményelektronikai innovációkat, miközben hozzájárul egy fenntarthatóbb jövőhöz.
A projekt illeszkedik az Európai Unió 2030-as klímacéljaihoz, valamint a magyar energiastratégia irányvonalaihoz. Az energiatárolás fejlesztése kulcsfontosságú a karbonsemleges energiatermelés arányának növeléséhez és az importenergia-függőség mérsékléséhez. A MET Csoport európai zöldenergia-portfóliójának bővítése ezzel a beruházással újabb fontos állomáshoz érkezett.
A projektet közelebbről is megismerhették az érdeklődök a nyílt napon, mivel a szakmai előadásokat követően lehetőség nyílt az építési terület megtekintésére is. A nyílt napon Hován Ádám az NRGreportnak nyilatkozva elmondta, milyen konkrét szerepet fognak betölteni a százhalombattai energiatároló egységek a magyar villamosenergia-rendszer rugalmasságának növelésében, és milyen előnyöket jelent ez a megújuló energiaforrások integrációja szempontjából:
Hován Ádám projektmérnök hangsúlyozta, hogy a MET Csoport aggregátorában is fontos szerep jut a tárolóknak, méghozzá egy diverz portfólión belüli további szinergiák kiépítésében. Azt is megtudtuk, hogy mindkét felhasználási terület további megújuló energiaforrások nagyléptékű integrációját teszi lehetővé, méghozzá a tárolók kapacitása és azok aggregálása által biztosított hálózati rugalmassággal.
A MET Csoport már korábban is helyezett üzembe energiatároló egységeket, az ezekkel való tapasztalataikról is kérdeztük a projektmérnököt.
Gáthy továbbá kiemelte, hogy a beruházási szakaszban szerzett tapasztalatok segítségével sikerült optimalizálni a beruházás előkészítését és megvalósítását úgy, hogy csökkentették a teljes projektfejlesztési időt, viszont megőrizték a maximális műszaki és gazdasági szabadságot a tervezői és beruházói döntések tekintetében.
MET Dunai Energiatároló Kft. hazánk egyik legnagyobb energiatároló beruházását építi jelenleg. (Fotó: Gündüz Attila)
A fejlesztés jó ütemben halad, az illetékesek szerint az építészeti munkák gyakorlatilag készen vannak, és az összes nagyobb berendezés a helyére került. Jelenleg a villamos szerelési munkák kivitelezése és folyamatos ellenőrzése zajlik, amit egy átfogó felülvizsgálat zár majd. Ezt követi a bekapcsolás, ami után pedig elkezdődhet a berendezések éles főpróbája.
A 2025 nyarára tervezett üzembe helyezés után a százhalombattai energiatároló-rendszer nemcsak a régió, de az egész ország energiaellátásának stabilitását erősítheti. A technológia alkalmazása új korszakot nyithat a hazai villamosenergia-rendszer szabályozásában és a megújuló energiaforrások kiaknázásában.
Kiemelt kép forrása: Gündüz Attila