Brüsszel 2014 óta vívja végeláthatatlan küzdelmét Oroszország energiaszektorával. Ez idő alatt volt a kereskedelemben visszazuhanás, de emelkedés is. A lassan már követhetetlen számú szankciós csomagok elaprózódásuk miatt veszítenek súlyukból. Legalábbis Moszkva szempontjából így tűnik, ám az európai gazdaságot még mélyebbre sikerül sodorni.
Mintha célt tévesztett volna az Európai Bizottság! Ugyan a remény hal meg utoljára, mégis egyre kevésbé tűnik elérhető célnak, hogy végzetes csapást mérjünk Oroszországra az újabb energiakorlátozó intézkedésekkel.
Az orosz gazdaság a nyugati előrejelzésekkel szemben még mindig nem dőlt össze, a háborús költségvetést nem döntötték dugába, sőt az energiaszektor is új piacok felé orientálódott Ázsia és Afrika irányába. Hatalmas léptékű növekedést tapasztalhatunk az orosz LNG szektorban is, elég ha csak a 2024-es adatokat nézzük; Oroszország cseppfolyósított gázexportja elérte a rekordmagas 33,6 millió tonnát. Ennek az 52%-át az európai piac szippantotta fel, míg az ázsiai országok (legnagyobb vásárlók Kína és Japán) a 45%-át. Ráadásul most már az afrikai piac is bekerült az orosz prioritások közé, legutóbbi egyiptomi tárgyalásaik során megállapodtak LNG-terminálok indításáról. Ebben két fontos lehetősége is van Moszkvának; először is az egyiptomi és afrikai piac elérése, másrészt az európai árnyékellátás tovább erősítése Kairón keresztül.
Brüsszel 2014 óta vívja végeláthatatlan küzdelmét Oroszország energiaszektorával. (Fotó: X / President of Russia)
Szóval a Kreml nyilvános térdre kényszerítése csúszik egyelőre, nem úgy az európai gazdaságé. Az olcsóbb, fix orosz energiaforrások és az azokhoz kiépített infrastruktúra, amelyre számos európai gazdaság (leginkább a német vonzáskörzet) épült, néhány elegáns mozdulattal a kukában landolt, ami súlyos változásokat eredményezett. Európa rendkívül sebezhetővé vált, ipara egyre inkább elveszti versenyképességét a világ szereplőivel szemben. Mindezen az sem segít, hogy saját kontinentális gázkitermelése is csökkenő tendenciát mutat. Nem az orosz üzemanyag az egyetlen járható út, s összességében nem az a gond, hogy diverzifikálnánk a fosszilis energiahordozók behozatalát, vagy az Európai Unió tagállamainak energiakosarát változatosabbá tennénk például a megújuló energiákkal.
A probléma a politikailag túlfűtött, elhamarkodott, sokszor alternatív megoldások nélküli, vagy a súlyos következményekkel nem számoló, ellentmondást nem tűrő utasításokkal van.
Egy friss kimutatás szerint 2025 januárja és márciusa között Norvégia, Nagy-Britannia és Törökország 8 százalékkal csökkentette a gázkitermelést az előző évhez képest. Ez hozzávetőlegesen 47,7 milliárd köbméter mínuszt jelent, amire az elmúlt négy évben nem volt példa. Az okok közt ki kell emelni az európai zöld politikai irányvonal hatását az energetikai beruházásokra. Mivel az EU feltett szándéka, hogy néhány évtizeden belül kiiktassa a fosszilis tüzelőanyagokat, ezért jelentősen csökkentek az új gázforrások feltárásába és fejlesztésébe, illetve a meglévő infrastruktúrák korszerűsítésébe történő beruházások.
Mivel a földgázt érintő projektek minden esetben hosszú távon térülnek csak meg, nincs nagy tülekedés Európán kívüli befektetők tekintetében sem, ráadásul az erősen politikai motiváltságú döntések megmérgezik a befektetői hangulatot is.
Az energiaszektort érintő szabályozási bizonytalanság a geopolitikai aggályokkal karon öltve ugyancsak a földgáz visszaszorulását eredményezi. A másik, ezzel szorosan összefüggő ok, a saját európai mezők kimerülése, illetve az új földgáz mezők hiánya. Az évtizedek óta kitermelés alatt álló – például északi-tengeri – mezők fokozatosan merülnek ki, ami alapvetően egy törvényszerű folyamat. Norvégia természetesen még rendelkezik tartalékokkal, de az új felfedezések már nem gyakoriak. A brit és holland földgáz-mezők kiaknázása egyre nagyobb társadalmi elégedetlenséget vált ki azok környezeti és szeizmikus kockázatai miatt. Hollandiában a komoly károkat eredményező rengéseket sokan a földgáz kitermeléshez kötik például. Törökország földrajzi elhelyezkedésének és erőforrásainak köszönhetően egészen más játékot játszik, ő a fejébe vette – és nem alaptalanul – hogy gázelosztó központtá válik Oroszország, a Közel-Kelet és Európa között, ami hatalmas üzletet és befolyást eredményezhet neki a jövőben.
Mivel saját gázkészleteik nem fedezik hatalmas szükségleteiket, ezért az európai országok kénytelenek fokozni a gázimportot. Ez nyilvánvaló energiabiztonsági és geopolitikai kockázatot jelent az Európai Unióra együttesen és tagállamaira nézve külön-külön is.
A téli és – most már a légkondicionálók egyre mértéktelenebb és átgondoltalanabb használata miatt – a nyári csúcsidők gázszükségleteinek fedezése komoly kihívást jelent a szektornak. Az új beszállítók, útvonalak keresése, a szerződések megkötése és a tárolók feltöltése az idővel való versenyfutás. Sajnos Európa új beszállítói sem mutatkoznak megbízhatóbbnak az orosznál, hiszen az USA – aki átvette az oroszok európai gázüzletét – már alku tárgyaként fel is dobta az LNG vásárlás növelését az enyhébb vámokért cserébe. Tehát Washington is fegyverként tekint a gázra ezek szerint, s nem csak Moszkva? A közel-keleti gázhatalmak, mint például Katar viszont a pénz erejében hisz jól láthatóan, annak viszi, aki többet fizet, vagyis itt Kína – a világ második legnagyobb gazdasága – a vetélytársunk.
Az Európai Unió sajátos kétsíkon működő világában egyre könnyebb kiigazodni. (Fotó: Unsplash)
Mivel a politikai elképzelések és a gazdaság fenntartható működése között jelenleg egyensúlyt nem látunk, az európai ipar túlélésre törekszik. Vagyis a jelen állapotokban elfortyogni valamennyire, de amit lehet kimenekíteni Európából, aztán majd kiderül mennyire vált be gazdasági és termelési szempontból a zöld átmenet. Mivel ez az átmeneti időszak jelentős gazdasági kockázatokat hordoz magában, az európai iparnak – különösen a versenyképes áron beszerzett gáztól erősen függő gépipar, vegyipar és kohászat – komoly döntéseket kell hoznia a jövőjét tekintve. Félve a további környezetvédelmi és klímavédelmi szabályozás-szigorításoktól, a recessziótól és az ipar összeomlásától számos vállalat helyezi át részlegesen vagy teljesen gyártósorait olyan országokba, ahol olcsóbb a gáz és villamosenergia, a munkaerő, illetve ahol képlékenyebbek a környezetvédelmi követelmények.
Ilyet pedig nem nehéz találni, hisz csak az áramárakat nézve az Európai Unióban közel háromszor magasabbak az árak, mint például az Egyesült Államokban, vagy Ázsiában.
Több tagállamnak az ipara az orosz energiahordozókra alapozva lett kiépítve, ám az új idők új valóságot hoztak, amihez alkalmazkodni kell. Ez azonban nem egyszerű, hiszen maga az Európai Unió is rendkívül lassú, bürokratikus, ráadásul sokszor hiányzik az egységes érdek és cél. Erre stratégiát nagyon nehéz építeni, olyat meg még inkább, ami megállja a helyét a globális versenyben. A nagyvállalatoknak sem sikerült veszteségek nélkül átállni más piacokra. A valaha dübörgő német gazdaság kezdi elveszíteni világszinten is meghatározó ipari státuszát, ami hatással van az unió többi országára is.
Mindennek már most észrevehető eredménye, hogy a szakemberek, kutatók is elvándorolnak.
Még ha az európai politikai elit erre fittyet is hány, világos bizonyítékai vannak az európai energiabiztonság sebezhetőségének. Vegyük csak a legutóbbi, délnyugat-európai villamosenergia-összeomlás esetét. Az áramhiány súlyos állapotokat eredményezett Spanyolországban, Portugáliában, de még Franciaországban és Luxemburgban is. Az okokról azonban nem szívesen beszél egy hatóság sem, ahogy az EB politikusai sem, mismásolnak valamiféle természeti jelenségről, éppen hogy csak természetfeletti erőkről nem beszélnek. Mindezek alapján az európai energiapiac jövője meglehetősen bizonytalannak és képlékenynek tűnik, többek között azért, mert ma a politikai és gazdasági akarat éles ellentmondásban van egymással. A gond az, hogy az aggályok kézzelfoghatók mindenki számára, mégis csend honol, ahogy Petőfi írta egykor:
„Európa csendes, ujra csendes, Elzúgtak forradalmai… Szégyen reá! lecsendesűlt és Szabadságát nem vívta ki. Magára hagyták, egy magára A gyáva népek a magyart..”
Kiemelt kép forrása: Unsplash
Erbszt Adrienn
