A Shell Eco-marathon a világ egyik legjelentősebb energiahatékonysági versenye, ahol a legjobb műszaki egyetemek hallgatói mérik össze tudásukat saját fejlesztésű, alacsony fogyasztású járműveikkel. A Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata, az idén 20 éves SZEnergy Team régóta résztvevője a megmérettetésnek, nem is akármilyen eredményekkel. A fiatalok 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is világrekorddal győztek az elektromos kategóriában, így címvédőként utaztak ki az idei eseményre, amelyet a lengyelországi Silesia Ringen rendeztek június 10. és 15. között.
A csapat magabiztosan szerezte meg az első helyet, 327 kilométer/kilowattórásra javítva tavalyi 309 kilométer/kilowattórás világcsúcsát.
Ezt azt jelenti, hogy a SZEmission névre keresztelt jármű olyan kis fogyasztással teljesítette a kijelölt távot, hogy átszámítva 1 kilowattóra felhasználásával – ami egy százwattos izzó mindössze tízórás használatának felel meg – 327 kilométerig jutott volna, 30 százalékkal megelőzve a török Cukorova Egyetem és a francia Toulouse-i Egyetem csapatát.
A győzelem értékét tovább növeli, hogy rajtuk kívül is olyan neves intézményeket sikerült maguk mögé utasítani, mint a német Trieri Egyetem, az olasz Milánói Műszaki Egyetem vagy a görög Athéni Nemzeti Műszaki Egyetem.
A fiatalok 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is világrekorddal győztek az elektromos kategóriában. (Fotó: Miklós Balázs/SZEnergy Team)
A nagyszerű eredmény mögött a Széchenyi István Egyetem gyakorlatorientált szemlélete, valamint az innovációt támogató környezet áll. A SZEnergy Team hosszú évek óta élvezi az intézmény és annak Járműipari Kutatóközpontja, valamint az ipari partnerek támogatását, és egyre professzionálisabb háttérrel dolgozik.
A csapat magabiztosan szerezte meg az első helyet, 327 kilométer/kilowattórásra javítva tavalyi 309 kilométer/kilowattórás világcsúcsát. (Fotó: Miklós Balázs/SZEnergy Team)
Kiemelte, hogy a siker kulcsát a csapat felkészültségében, összetartásában és a kiváló közösségi légkörben látja. Hozzátette, hogy a mentorok és a támogatók – köztük az egyetem és a Járműipari Kutatóközpont – is nagyban hozzájárultak az eredményhez, hiszen ideális feltételeket biztosítottak a felkészüléshez és a versenyzéshez. Mint mondta, csaknem harminc csapattag utazott el a versenyre, ahol az is kihívást jelentett számukra, hogy idén nem a jól ismert franciaországi Nogaro pályán, hanem a számukra korábban ismeretlen lengyelországi Silesia Ringen kellett helytállniuk.
Forrás: Széchenyi István Egyetem
Kiemelt kép: Miklós Balázs/SZEnergy Team