Az iráni nukleáris ambíciók komolyan fenyegetik a regionális hatalmak státuszát, elsősorban Izrael nem nézi jó szemmel a folyamatokat, hiszen talán legnagyobb ellensége a perzsa ország. A regionális érdekek érvényesítéséhez azonban minden félnek elengedhetetlenül szüksége van a nagyhatalmak valamilyen mértékű és fajtájú támogatására, így vált napjaink egyik legkritikusabb globális sakkjátszmájává az iráni-izraeli konfliktus, az USA, Oroszország és Kína közt is. Sorozatunk első részét itt, második részét pedig itt találja.
Joe Biden elnökségének kezdetén egyértelműen kijelentette, hogy az Egyesült Államok visszatér a megállapodáshoz, ha Irán ismét betartja a szabályokat, azonban a két fél még a visszatérés folyamatában sem tudott megállapodni, nem hogy a szerződés majdani tartalmában. Biden többször jelezte ugyan, hogy kész visszatérni a JCPOA megállapodáshoz, azonban csak ha a már Trump által is pedzegetett iráni rakétaprogramra is kiterjesztik azt. Az iráni elnök ezt visszautasította.
Az amerikai és izraeli stratégia Irán visszaszorításával kapcsolatban ez időben sem élvez egyértelmű támogatást sem regionálisan, sem globálisan.
Szaúd-Arábia, vagy Törökország, akik általánosságban az Irán ellenes koalíciót szerették eddig erősíteni, az utóbbi évben komoly tárgyalásokba kezdtek a kapcsolatok konszolidálása érdekében, ezek sikeressége azonban erősen kétséges. Bár Biden kormányzása alatt tapasztalhattunk némi gyenge törekvést a kétoldalú megállapodások elérésére, a tárgyalások hátterében mégis zajlottak a súlyos hadi tevékenységek is párhuzamosan.
Joe Biden elnökségének kezdetén egyértelműen kijelentette, hogy az Egyesült Államok visszatér a megállapodáshoz, ha Irán ismét betartja a szabályokat, azonban a két fél még a visszatérés folyamatában sem tudott megállapodni, nem hogy a szerződés majdani tartalmában. (Fotó: Facebook / Kamla Harris)
A tárgyalások újra kezdését jelentősen akadályozta Moszkva ukrajnai hadművelete, mely miatt a résztvevő nyugati hatalmaknak nem volt ínyére asztalhoz ülni az oroszokkal is. Mindazonáltal Moszkva szerepe jelentős a JCPOA-ban, egyszerűen kirekeszteni a tárgyalásokból nem lehetséges, hiszen az oroszok felelősek például a felesleges mennyiségű iráni dúsított urán eltávolításáért és tárolásáért. Ezt felismerve nyilatkozhatta Biden a háború kitörését követően, hogy az ukrajnai események ellenére Moszkva és Washington az iráni kérdésben továbbra is együtt kell működjön. Azt is látni kell, hogy valójában sem Moszkva, sem Peking, sem Washington, sem pedig Brüsszel nem érdekelt abban, hogy Irán növelje nukleáris potenciálját. Az azonban kétségtelen, hogy Teherán regionális erősödése komoly éket vág az USA közel-keleti politikájába, ez pedig van, akinek kedvező.
Izrael előzetesen több alkalommal figyelmeztetett arra, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén megtámadhatják Irán nukleáris létesítményeit, ez pedig komoly regionális háborúba is torkollhat.
Biden több ízben beszélt a tárgyalásokhoz való visszatérés fontosságáról, azonban Naftali Bennett akkori izraeli miniszterelnök ezt nem támogatta, szerinte így nem lehet Irán atomfegyver gyártását megakadályozni. A JCPOA felélesztéséért elindultak újra a tárgyalások 2021 második felében, bár egyelőre az USA részvétele nélkül. Megállapodni azonban nem sikerült, hiszen Teherán továbbra is az amerikai szankciók teljes feloldásához kötötte visszatértét a megállapodáshoz. Biden közvetítőkön keresztül kezdett tárgyalni Iránnal, motivációját az orosz-ukrán háború következtében elszálló olajárak adták elsősorban. 2022 nyarára azonban a tárgyalások kudarcot vallottak, újabb szankciók kerültek bevezetésre Iránnal szemben, akinek nem sikerült a nukleáris ipara miatti aggodalmakat csökkentenie. Mindeközben Irán ereje teljében érezte magát, hiszen egyre mélyebb kereskedelmi és politikai kapcsolatokat épített ki az USA legfőbb riválisával, Kínával, akiben elsősorban szankcionált olajának nagymértékű felvásárlójára talált. A NAÜ sem volt elégedett Teherán együttműködési hajlandóságával, főleg azért, mert az urándúsítási szint megint a fegyverkezés közeli állapotot kezdte megközelíteni.
2023 nyarán – számos informális találkozót követően – megindultak a hivatalos tárgyalások újra az Egyesült Államok és Irán közt. Ezt több apró engedmény követte mindkét fél részéről, mely „mini megállapodásokkal” kategorikusan nem értett egyet Izrael. A 2024-es amerikai választásokat megelőzően a Biden kormányzat egyre inkább enyhítette az iráni olajszektort érintő szankciókat. Ennek köszönhetően egyre több iráni olaj kerülhetett ki a világpiacra, ami jelentős árcsökkenéshez vezetett. Az enyhülés okát elsősorban az amerikai belpolitikában kell keressük, a csökkenő olajárak egyenes arányosan kihatottak a lakossági üzemanyagárakra is, s ez befolyásoló tényező az amerikai választások kimenetelében. A szankciók lazulásával párhuzamosan az iráni urándúsítás is csökkenő tendenciát mutatott, ezt a NAÜ is megerősítette, azonban az együttműködést továbbra is hiányolták Irán jelentéstételi kötelezettségében. Többek között a nukleáris létesítmények területén elhelyezett kamerák működésének hiányára hívták fel a figyelmet.
Az ENSZ szeptemberi ülésén Raisi iráni elnök felszólalásában közölte, hogy országa sohasem mond le a békés célú nukleáris energiáról, s a tárgyalásokhoz való visszatérésre szólított fel. Izrael tiltakozásul elhagyta az ülést.
Bár a NAÜ továbbra sem tudott bizonyítékokat felmutatni az iráni atombomba létezésére, az októberben kirobbant izraeli-gázai háború újabb időre elnapolta az iráni-amerikai tárgyalások lehetőségét. Az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség is a NAÜ-höz hasonló véleménnyel állt elő; legújabb jelentésében úgy fogalmazott, hogy Irán szinte biztosan nem állít elő atomfegyvereket, de Teherán az elmúlt években komoly előkészületeket tett erre. Donald Trump elnöksége némi kettősséget mutatva a felszínen egyfelől újra kezdte a tárgyalásokat idén Iránnal, másfelől a nukleáris létesítmények elleni légi csapásokkal fenyegeti a perzsa államot. Utóbbi fenyegetéseket végül az elmúlt hetekben kirobbant konfliktusban Izrael be is váltotta. Tel-Aviv célzott csapásaival hajszát indított az iráni légvédelmi rendszerek, a nukleáris létesítmények és a vezető tisztségviselők ellen. Egyértelműen két célt tűzött ki Izrael a támadással; visszavonni Irán nukleáris programját és megváltoztatni a politikai rezsimet.
A nehézséget a célok elérésében az jelenti, hogy Irán fő rakétabázisai nehezen megközelíthető hegyek közt rejtőznek, míg kulcsfontosságú nukleáris létesítményei – beleértve a fordoi urándúsító központot is – mélyen a föld alá, vagy sziklákba ágyazódnak be.
Teherán a nukleáris fegyver birtoklásában biztonsági garanciákat lát, Izrael viszont éppen az ellenkezőjét. Irán számára a minta leginkább az észak-koreai példa lehet, ahol a regnáló vezetés fennmaradását nagyjából a nukleáris fegyvereinek köszönheti, ezek jelentik számára a biztonság feltételeit a regionális és a globális hatalmakkal szemben. Nem kérdés, hogy a tényleges célja Teheránnak, hogy atomhatalommá váljon, azonban ezt csak akkor érheti el, ha a többi atomhatalom legalább egy meghatározó része erre rábólint, ezt pedig jelenleg csak Kína és Oroszország felől várhatja. Az, hogy Izrael a gázai, szír és Hezbollah frontok után vállalta egy negyedik front megnyitását a térség egyik legveszélyesebb országával, azt jelzi, hogy Irán nukleáris programja hajszálakon múlhat. Ha pedig az izraeli csapásokra lényegi ellenállás nem érkezik az atomhatalmak részéről, akkor elkönyvelhetjük, hogy Teherán egyedül maradt nagyra törő terveivel.
Kiemelt kép forrása: Unsplash
Erbszt Adrienn
