A Reuters által idézett két forrás szerint a Ferrari arra jutott, hogy jelenleg túlságosan gyenge a kereslet a tisztán elektromos luxusautók iránt. A döntés nem egyedülálló a szegmensben. A Lamborghini például szintén 2029-re halasztotta első elektromos modelljét, a Maserati pedig leállította az MC20 EV fejlesztését. Az Aston Martin vezérigazgatója nemrég egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a vevők „egyszerűen nem akarnak elektromos autókat”. A Porsche pedig módosította jövőbeni terveit, hogy továbbra is kínálhasson belső égésű motorral szerelt modelleket – akár hibrid formában is.
A Ferrari első elektromos modellje, amelynek bemutatóját 2026 tavaszára tervezik, csupán egyfajta „szimbolikus mérföldkő” lesz a márka életében. Az autót állítólag Jony Ive, az Apple korábbi vezető formatervezője jegyzi, és a hírek szerint limitált példányszámban, 500 ezer dollár feletti áron kerül piacra. Ez az exkluzív modell nem SUV lesz, és nem is tömeggyártásra szánták, inkább arra, hogy „megismertesse a közönséget az elektromos Ferrari gondolatával”.
A Ferrari óvatos tempót diktál az elektromos jövő felé. Az első modell érkezése ugyan biztosra vehető, de a tömegpiacra szánt második EV-t csak akkor mutatják be, ha a kereslet valóban megérik rá. (Kiemelt kép forrása: Unsplash)
A 2028-ra halasztott második elektromos Ferrari lett volna az első valódi volumenmodell a szegmensben: a gyártó 5-6000 darabos gyártási célszámot határozott meg öt évre.
A jelenlegi piaci viszonyok és a luxusvásárlók visszafogott érdeklődése azonban nem indokolja a sorozatgyártás elindítását. A Ferrari nem kommentálta hivatalosan a sajtóértesüléseket.
Bár a halasztás üzleti szempontból óvatos döntésnek tűnik, technikai oldalról még hasznos is lehet. Több idő marad arra, hogy az elektromos hajtáslánc és a vezetési élmény megfeleljen a Ferrari által képviselt csúcsszínvonalnak. Nem a Ferrari az egyetlen, amely kihívásokkal szembesül ezen a téren. A Porsche például nehezen tudja elérni, hogy a nehezebb elektromos Boxster és Cayman modellek ugyanolyan élvezetesen vezessenek, mint a jelenlegi, belső égésű motorral szerelt verziók.
A Ferrari óvatos tempót diktál az elektromos jövő felé. Az első modell érkezése ugyan biztosra vehető, de a tömegpiacra szánt második EV-t csak akkor mutatják be, ha a kereslet valóban megérik rá. A jelek szerint a luxusautó-vásárlók még nem készek lemondani a benzin illatáról és a motorhangról – még akkor sem, ha a jövő már a küszöbön áll.
Kiemelt kép forrása: Unsplash