Közeleg a rezsiévforduló – mire kell figyelni?
Az Index.hu interjújában a rezsiévfordulót érintő kérdésére Romhányi Róbert elmondta, hogy augusztus elején új elszámolási ciklus kezdődik, ekkor lehetőség nyílik a mérőállások bediktálására, ami megkönnyíti az elszámolást. Mivel az idei tél és tavasz szokatlanul hideg volt, az elszámolások során egyes háztartásoknak jelentősebb összegű számlák érkezhetnek.
Az ilyen esetek kezelésére fizetési haladék vagy részletfizetés is igényelhető az MVM Next ügyfélszolgálatánál.
Azok az ügyfelek, akik részszámlát kapnak vagy hőmérséklet-alapú elszámolásban vannak, az éves leolvasás során nagyobb összegekkel találkozhatnak a számláikon. A vezérigazgató szerint az ügyfeleknek érdemes mérlegelniük a mérőállás diktálását, ha jelentős ingadozást tapasztalnak fogyasztásukban, bár a kedvezményelszámolási gyakorlat változatlan marad.
Július 1-től több fontos jogszabályváltozás lépett életbe. (Fotó: Unsplash)
Elektronikus számlázás – júliustól kötelező a cégeknek
A számlázás körül is több fontos változás zajlik. Július 1-jétől kötelező az elektronikus számla használata a nem lakossági ügyfelek számára, ami mintegy negyedmillió vállalkozást, intézményt és egyesületet érint. Az elektronikus számlák fogadására alkalmas e-mail-cím regisztrációját július 1-ig kellett elvégezni.
Romhányi elmondta, hogy a korábbi számlatorlódások technikai átállások miatt jelentkeztek. Az iparági fejlesztések, mint például az idősoros adatátállás, átmenetileg okozhatnak még számlázási késéseket.
Június végétől július közepéig átmeneti időszak következik az E.ON-nál is, amely a fővárosi és környékbeli ügyfeleket érinti. Ebben az időszakban az ügyintézés és a számlakiküldés lassulhat, akár több hetes csúszással is számolni kell.
Az interjúban szóba kerültek a napelemes rendszerek és az okosmérők is, melyek terjedése jelentős változásokat hoz a lakossági energiapiacon. Romhányi Róbert kiemelte, hogy ma már több mint 300 ezer magyarországi napelemes rendszer működik, és januártól bevezették az idősoros adatátvitelt, amely pontosabb elszámolást tesz lehetővé az 5000 kilowattóra feletti fogyasztóknál, megszüntetve a korábbi manuális leolvasásokat.
Az okosmérős ügyfelek részszámlázási lehetősége a technológiai váltással korábban megszűnt, azonban szeptembertől újra elérhetővé válik az átalány alapú részszámlázás.
Az energiapiacon bekövetkezett változások miatt felmerült a háztartások tőzsdei energiaértékesítésének lehetősége is. Bár ez elméletileg lehetséges, Romhányi szerint a komplexitás és a szükséges erőforrások miatt jelenleg kevésbé reális.
Ma már több mint 300 ezer magyarországi napelemes rendszer működik. (Fotó: Pixabay)
Az energiaválság hatásairól szólva Romhányi elmondta, hogy a lakosság és az ipar energiafogyasztása is jelentősen csökkent, miközben nőtt az energiatudatosság.
Egyre többen választják a villamosenergia-alapú megoldásokat, például a hőszivattyús vagy napelemes rendszereket, és előtérbe kerültek az energiahatékonysági beruházások is.
Az energiaválság idején az MVM Next biztosította ügyfeleinek energiaellátását, a piacon pedig újra növekszik a kereskedelmi verseny. Az MVM portfóliója a válság alatt jelentősen bővült, a vállalat folyamatos fejlesztéseket hajt végre, hogy fenntartsa piacvezető szerepét.
A digitalizáció fontos szerepet játszik az MVM Next stratégiájában. Az elmúlt időszakban jelentős IT-fejlesztések kezdődtek, amelyek célja a gyorsabb, pontosabb és kevesebb manuális beavatkozást igénylő ügyfélkiszolgálás.
Az MVM Next mobilalkalmazása révén már mérőállást diktálni, számlát befizetni és egyéb ügyeket is kényelmesen intézni lehet.
Romhányi hangsúlyozta, hogy bár a digitális fejlesztések folyamatosak, a személyes ügyfélkapcsolatok fenntartására is nagy figyelmet fordítanak. Az ügyfélélmény növelése érdekében edukációs kampányokat is indítottak, hogy a komplex energetikai folyamatokat egyszerűbben és érthetőbben közvetítsék az ügyfelek felé.
A teljes interjú elolvasható az Indexen.
A cikk elkészítését az MVM Csoport támogatta.
Kiemelt kép forrása: Unsplash