Trump áprilisi vámemelési bejelentése végül 90 napos halasztásba torkollott, ám ez idő alatt úgy tűnik nem történt előrelépés az USA-EU tárgyalásokban, hiszen az amerikai elnök a közelmúltban újfent bejelentette, hogy augusztus 1-jétől 30%-os új vámokat vet ki az Európai Unióból származó árukra. Ahogy a svéd külügyminiszter, úgy a legnagyobb pénzügyi elemző intézetek is komoly esélyt látnak egy elnyúló, súlyos kereskedelmi háborúra az Egyesült Államok és az Európai Unió között.
Ennek hatásait senki sem értékeli kedvezően – elsősorban Európára nézve – a Goldman Sachs szerint például egy ilyen folyamat megindulása 2026 végére a GDP 1,2%-ba is kerülhet az euróövezetnek.
A Barclays becslése szerint az európai árukra kivetett amerikai vámemelés, 0,7 százalékkal csökkentené az euróövezet GDP-jét. Az Oxford Economics szerint a 30 százalékos vám a recesszió szélére sodorhatja az EU-t. Az IW német gazdasági intézet elemzései alapján a 20 és 50 százalék közötti kölcsönös és ágazati vámok több mint 200 milliárd euróba kerülnének Németországnak 2028-ig.
Ha életbe lépnek az új vámok, akkor újra súlyos csapás éri az így is gyengélkedő európai gazdaságot, mely épphogy felállt a világjárvány és az energiaválság következtében beálló recesszióból.
A legjelentősebb exportágazatok – mint az autóipar, az elektronika, a gyógyszeripar, a hightech ipar, vagy a luxustermékek – kerülhetnek komoly válságba. A legsebezhetőbb ezáltal Németország, Franciaország, Olaszország és Hollandia, akik az unió Egyesült Államokba irányuló exportjának nagyjából 50%-át teszik ki, ebből kifolyólag bevételük jelentős része – évi körülbelül 300 milliárd euró – is az amerikaiaktól függ. Így nem csoda, hogy az amerikai elnök bejelentésére az európai piacok is azonnal reagáltak, például az euró háromhetes mélypontra gyengült a dollárral szemben, a francia és német államkötvények árfolyama pedig a 2009-11-es euróövezeti adósságválság óta ritkán látott mélypontra estek. Az világosan látszik, hogy az európai gazdaság exportmodellje különösen érzékeny a külső nyomásra.

Donald Trump kereskedelmi háborújának célpontja nem a fősodratú logikát követi. (Fotó: The White House)
Brüsszel, ahogy áprilisban, most is a szimmetrikus válaszok bevezetésében hisz, érintve többek között az amerikai élelmiszeripart, dohányipart, autóipar, repülőgépipart, IT és a fintech szektort. A tárgyalások egy több mint 60 milliárd dolláros vámcsomagról szólnak, ami az összes beszállítás egyötödét érintené.
Azonban az EU válaszcsapásaiban szóba kerültek olyan korlátozások is, melyek a bankszektort és az amerikai digitális és informatikai vállalatokat érintené.
Utóbbiak eddigi szabályozása is már erős nem tetszést váltott ki Washingtonból. Az oda-vissza dobálózás a százalékokkal mindenesetre kihívást jelentenek mindkét fél számára. Az Európai Unió még mindig jelentős piac az Egyesült Államok számára, s elsősorban nem az árukereskedelem tekintetében, hanem a szolgáltatások és a technológiai együttműködések szempontjából. Itt gondolhatunk a mesterséges intelligencia fejlesztésére, technológiai innovációkra, melyek célja egyértelműen a Kínával való versenyfutás sikeressége.
Washington az elmúlt években hatásosan megtorpedózta és módszeresen leépítette az EU gazdasági kapcsolatait Oroszországgal, s bár más minta alapján, de a Brüsszel-Peking közt sűrűre szőtt gazdasági kapcsolatok ritkításába is belekezdett. Nem kizárt, hogy a jelenlegi vámbejelentés is nyomásgyakorlásként lett életre hívva, s a célja, hogy az EU vezetői erőteljesebben elforduljanak Kínától.
Mindazonáltal ellenkező hatással is számolni kell, hiszen megállapodás híján egyértelműen Kína és a többi feltörekvő piac fog profitálni az amerikai-európai szembenállásból.
A teljesen ignorált Oroszország itt már nem fog tudni nagyon labdába rúgni, legfeljebb érni egy kis fokozott LNG eladással. Bár Peking lenne a legboldogabb, ha éket verhetne az EU és az USA közé, mindezt egy közvetítői szereppel megtoldva, annak, hogy Brüsszel elforduljon Amerikától és Keletnek vegye az irányt vajmi kevés realitása van. Külkereskedelme és külpolitikája az amerikaiakra alapul, ráadásul már energetikailag is jelentősen tőlük függ. Az évek során annyira kardoskodott az amerikai érdekek mellett Ukrajnában, vagy a Közel-Keleten, hogy végül nagyobb ellentét alakult ki közte és a Kelet kapujának számító Oroszország közt, és súlyosabb következményeivel kellett számolnia az arab tavasznak és a közel-keleti háborúknak, például a népvándorlás mértékű migrációval.
Az EU-nak jelenleg nincs más útja, mint a megegyezés, legyengült gazdasági helyzete és a várható veszteségek megakadályozzák a drasztikus fordulatokat, és ezt Trump is tudja.
Tudja, hogy komoly nevelési módszerekkel érheti csak el, hogy szövetségese alkalmazkodjon az új világpolitikai helyzetben megváltozott amerikai stratégiához. Több lojalitást és elköteleződést akar Kína, Irán, a Közel-Kelet és Oroszország kapcsán, hegy az említett nagy harcaiban az EU ne hátráltató tényező legyen.
Bár próbálkozásokat láthatunk Brüsszeltől, hogy némiképp diverzifikálja kereskedelmét, azonban ezek nem jelentősek. Tárgyalgat Indiával, Ausztráliával, az arab országokkal és Indonéziával is kereskedelmi együttműködésről, azonban ezek nem jelentenek garanciát. Nézzük csak Indonézia esetét, a napokban megindult EU-Indonézia szabadkereskedelmi tárgyalásokat ugyan nagydobra verték, csak azt elfelejtették hozzátenni, hogy ezzel egyidőben Indonézia az Egyesült Államokkal és még Oroszországgal is komoly együttműködésekről állapodott meg. A bizonytalan új piacok a termékek árcsökkenéséhez vezet, míg az új szállítási útvonalak kiépítése többletköltségeket eredményez.
Az Európai Unió helyzetét azonban nem csak az amerikaiaknak kitett külkereskedelme és saját gazdasági nehézségei nehezítik, hanem belső megosztottsága is. Az amerikai vámemelések kapcsán is jól kirajzolódik ez az ellentét. Míg Németország ipara védelmében a gyors megállapodást sürgeti, Franciaország az egyoldalú amerikai feltételek elleni küzdelem mellett kardoskodik. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen pedig lehetőségekkel fenyeget, bejelentette ugyanis, hogy az EU meghosszabbítja az ellenintézkedések felfüggesztését augusztus elejéig.
Mindez valószínűleg nem okoz túl sok álmatlan éjszakát a Fehér Házban. A gond megint az, hogy az USA akciózik, amíg mi csak reakciózunk.
Washington pedig kellőképpen kibontakoztatta az ukrán háborút Oroszországgal egyetemben ahhoz, hogy nélkülözhetetlen védőhálót jelentsen az Európai Uniónak Moszkvával szemben. Ezzel pedig újabb adut játszott ki a Fehér Ház az alku mihamarabbi megkötése érdekében.
Trump magyarázata alapján a vámokkal csökkenteni akarja azt a kereskedelmi hiányt, amelyet az eredményez, hogy az Egyesült Államok 235,6 milliárd dollárral több árut vásárol, mint amennyit elad az EU 27-nek. A kép azonban így nem teljes, hiszen az eladott szolgáltatások terén többletet realizál. Éppen ezért a vámemelés magyarázatául ez nem elfogadható. A Fehér Ház követelései az öreg földrésszel szemben egyáltalában nem hatnak két szövetséges közötti párbeszédnek, inkább súlyos alárendeltségről árulkodik.
Kiemelt kép forrása: Unsplash
Erbszt Adrienn