A bennfentes forrásokra hivatkozó Bloomberg legutóbbi cikke Magyarországra és Szlovákiára nézve is reményteli tartalmat közölt a napokban. Informátoruk elmondása alapján az USA eddig nem gyakorolt semmilyen konkrét nyomást Szlovákiára és Magyarországra az orosz energiaforrások importjának leállítása kapcsán, mindössze a Moszkvával szemben elfogadott szankciók fenntartását várják el a két országtól.
Ha ez igaz, tulajdonképpen ezt betartjuk, hiszen a szankciós csomagok energetikai tartalmának formálásában nagy erőkkel részt vesz a magyar kormány is, ennek köszönhetően kerültünk az elenyésző kivétel közé, akik haladékot és kedvezményeket kaptunk az orosz energiahordozókról történő leválási folyamatokban.
Az azonban már nem ad bizakodásra okot, hogy Trump úgy fogalmazott a téma felvetésekor, hogy mivel Orbán Viktor a barátja, ha felhívná, biztosan leállítaná a kereskedelmet Oroszországgal. A telefonhívás nem is váratott magára sokáig, ám a magyar kormány úgy értékelte azt, hogy Trump megértette a magyar miniszterelnök érveit. A kérdés azonban ennek ellenére is az, hogy ez a hívás fenyegetés, vagy van némi mozgásterünk? A téma amerikai sajtóban történő megjelenése azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államokbeli közbeszéd figyelmét sem kerülte el, hogy van két ország az Európai Unióban, akik továbbra is nagy arányban támaszkodnak az orosz vezetékes földgázra és kőolajra, sőt hazánk esetében a nukleáris szektorban működő együttműködéseket sem szabad elfelejteni. De akkor ennek most örüljünk, vagy inkább aggodalomra ad okot a ránk irányult reflektorfény(ecske)?
Vajon a sok éve tartó támogatása Donald Trumpnak az európai színtéren – legyen akár kormányon, akár ellenzékben – vállalva ezzel a Biden-kormány és az őt támogató nyugat-európai politikai vezetés haragját, vajon beérik valamiféle kedvezményekben?
Számíthatunk a szimpátiára, mint meghatározó tényezőre a nagypolitikában? Az világos, hogy az amerikai gazdaság számára szinte semmi jelentősége nincs, ha a magyar és szlovák, cirka 15 milliós lakosság és ipar energiaellátását is ő fedezi, persze, aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot sem érdemli, de Washington valószínűleg nem a magyar közmondásokra építi energiakereskedelmi stratégiáját.
A magyar-amerikai kapcsolatok rendkívül bonyolult helyzetbe kerültek. (Fotó: The White House)
Azonban az már igencsak számít, hogy a Barátság kőolajvezeték és a Török Áramlat földgázvezeték Moszkva számára komoly jelentőséggel bír. Itt sem a költségvetésükben betöltött szerepe miatt, hiszen nem ezek a mennyiségek azok, amik a világ legnagyobb országának a fenntartását és fejlődését biztosítják. Egy működő, élő vezetékrendszer résnyire nyitva hagyja a kaput Európa irányába és nem csak az energetika terén.
Ha jelen vagy egy térség energiaellátásában, akkor az a köré épülő infrastruktúrában is megjelensz törvényszerűen, majd a kör szélesedik és egyre több gyűrűterületen tudsz jelen lenni, ami akár teljesen független az említett két vezetéktől.
Természetesen az USA is mérlegeli; akar-e némi beszivárgást, ami akár kiszivárgási lehetőségeket is biztosíthat éppen az ő számára, vagy teljes zárra törekszik, s európai szövetségeseit a hidegháborús időkből hírhedt vasfüggönnyel szeretné leválasztani Oroszországról? Sőt, ahogy a dolgok jelenlegi állását nézzük, nem csak Oroszországról, hanem a távolabbi keletről, többek között Kínáról és Indiáról. Azonban az USA saját találmánya, a globalizmus új időket teremtett világunkban, s már nem olyan könnyű ilyen hermetikusan lezárt területeket kialakítani. Látjuk, hogy Kína kezében sok fegyver van, amivel komoly sebeket ejthet az Egyesült Államokon; elég csak a számtalan szinte kizárólagosan ott bányászható természeti kincsre gondolni, a kínai tőke nemzetközi jelenlétére, vagy az egész világot ellátó, politikailag jelentősen megtámogatott gyártósoraikra.
A magyar külügyminiszter sem volt könnyű helyzetben, amikor Trump megjegyzéseire kellett reagálnia, hozzátéve az azt megelőző ENSZ-közgyűlésen elmondott beszédét, melyben nemtetszését fejezte ki azon NATO-tagországokkal szemben, akik továbbra is vásárolnak orosz energiahordozókat. Itt természetesen nem Magyarországra és Szlovákiára gondolt elsősorban az amerikai elnök, hiszen jelenleg a legnagyobb vásárlói az orosz cseppfolyósított földgáznak a franciák, a spanyolok, a belgák és a hollandok. Ráadásul a számos kiskapu és szürkezóna is nagy mennyiségű orosz energiahordozó beérkezését feltételezi Európába továbbra is.
Erre kívánta Szijjártó Péter is felhívni a figyelmet, amikor arról beszélt, hogy az orosz olajexportnak mindössze 2,2%-át vásárolja Magyarország, míg a képmutató európai országok közvetítőkön keresztül ennek sokszorosát vásárolják.
Ahogy a miniszter közölte, az elmúlt években az európai országok 10-12-szeresére növelték olajimportjukat Ázsiából, vagyis továbbra is orosz olajat vásárolnak, csak nem nyíltan, mint Magyarország. Tény, ami tény, hogy például köztudott az EU Indiából történő nagyszabású (2024-ben 19,2 milliárd dollár értékben) kőolajtermék-vásárlása, ahogyan az is, hogy ezeknek meghatározó részét orosz nyersanyagokból állítják elő Indiában. Minderre Moszkva nem egyszer felhívta a figyelmet a szankciós háború kitörése óta, de ha megfigyeljük az orosz energetikai törekvéseket az utóbbi években, jól látszik, hogy az Európát karéjba fogó törökökkel, egyiptomiakkal, kaukázusi országokkal, de még a közép-ázsiai isztánokkal is bővültek gáz- és olajeladási együttműködéseik és infrastruktúrájuk. Nagy valószínűséggel nem ezekben a térségekben növekedett meg az érdeklődés drasztikusan az orosz gáz és olaj iránt épp a háború kitörésével párhuzamosan.
Mind a magyar, mind a szlovák külügyminiszter tárgyalt az orosz külügyminiszterrel az ENSZ-közgyűlés kereteiben, ezt követően nyilatkozataik erős összhangot mutattak. Mindkét álláspont szerint jelenleg nincs ésszerű és pénzügyileg életképes alternatívája az orosz fosszilis tüzelőanyag-forrásoknak.
S valóban, még az IMF legfrissebb számításai szerint is az orosz gáz megtagadása körülbelül 10 milliárd dollárba kerülne Magyarországnak, ami a GDP több mint 4%-os veszteségét eredményezné.
Szlovákiát is hasonló fenyegetések tartják sakkban, Juraj Blanar szlovák külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy ha egyoldalúan megszüntetik a Gazprommal kötött, 2034-ig érvényes gázszerződést, bizonyára a választottbíróságon találkoznának orosz partnerükkel, ahol több mint 10 milliárd dolláros kártérítésre ítélhetik őket, ami az ország GDP-jének több mint 8%-át jelenti.
Továbbra is az oroszok nyújtják a legkedvezőbb feltételeket. (Fotó: X / President of Russia)
Mindazonáltal Trump szavait komolyan kell venni, s az amerikai elnök ténylegesen felszólította a NATO-tagországokat, hogy állítsák le az orosz olajimportot, ezzel nyomást gyakorolva Moszkvára. Brüsszel válasza egyelőre annyi, hogy egy évvel korábbra tűzte ki az orosz LNG-kereskedelem teljes leállítását a földrészen. Trump szavai kapcsán azonban nem csak az Európai Unióra kell gondolnunk, hanem Törökországra is, aki meglehetősen kettős játékot folytat minden fronton, ennek köszönhetően növeli jelentőségét regionálisan és globálisan is. NATO-tagországként nyugodtan kereskedik, üzletel a nagy ellenség Oroszországgal.
Azonban a kettős mérce intézményével nem csak török barátainknál találkozunk, hiszen maga Amerika nem támogatja a Kreml háborús gépezetét, amikor nagy mennyiségben vásárol orosz műtrágyát és dúsított uránt?
Jelenleg Magyarország és Szlovákia azon dolgozik, hogy Brüsszel hagyja ki őket az Oroszországból érkező energiaellátás 2027-2028-ig történő fokozatos kivezetésére vonatkozó tervből, de vajon elég csak az EU bázisában lobbizniuk? Szinte biztos, hogy nem. Egyértelmű, hogy erre a Fehér Háznak is rá kell bólintania. Hiába mondják, hogy meg kell tudni oldanunk a diverzifikációt, ehhez számos tényező megléte hiányzik; leginkább vezetékek, tengeri kijárat, saját energiahordozók. Hiába jelenti ki az amerikai energiaügyi miniszter, hogy az Egyesült Államok már ma készen áll arra, hogy teljes mértékben helyettesítse az orosz gáz- és olajtermék-ellátást Európába, ha annak olyan infrastrukturális követelményei vannak, melyek nem csak, hogy nem léteznek jelenleg, hanem még rendkívül költséges és hosszú is a megvalósításuk. És ezzel még koránt sincs vége a költségnövekedésnek, hiszen maga az amerikai energiahordozó ára is jóval drágább, hiszen azt messziről kell szállítani, gáz esetében pedig visszagázosítani, olaj esetén pedig az orosz olajra kialakított finomítókat kell átalakítani.
Természetesen mindenki nagyon bölcs és találékony tud lenni a magyar és szlovák pénztárca rovására. Lengyel barátaink is ujjongva jelentkeztek tengerentúli nagytestvérüknél, hogy majd ők lesznek az amerikai energiahordozók elosztói térségünkbe, csak persze legyen, aki ezt kierőszakolja nekik, akkor aztán elszállítja akarva-akaratlanul az arra ítélt felhasználóknak.
Az EU szinte pillanatok alatt lett az amerikai LNG legnagyobb felvásárlója, az újabb megállapodások, pedig abba az irányba mutatnak, hogy az amerikai részesedés az európai LNG-importban hamarosan eléri a 70%-ot. A Török Áramlat, mely fölött egyre látványosabban lebeg Damoklész kardja, ha szintén megszűnik működni, akkor a fent említett arány meghaladhatja a 80%-ot is. Ez viszont amellett, hogy hitelteleníti Brüsszel és Washington minden kijelentését a diverzifikációról, még súlyos biztonsági kockázatokat is hordoz magában. Gondoljunk csak a legkézenfekvőbb problémára, az LNG javarésze a Mexikói-öböl partvidékéről érkezik, melyet gyakorta sújtanak természeti katasztrófák, például hurrikánok. Egy-egy ilyen esemény komoly ellátási problémákat eredményezhetnek nekünk, főleg, ha minden más utat felégetünk magunk mögött.
Kiemelt kép forrása: Unsplash
Erbszt Adrienn
