Az orosz olajipart ért súlyos korlátozások azért bírnak különös jelentőséggel, mert Donald Trump új elnöki ciklusában először vezetett be teljes körű szankciókat orosz energetikai vállalatok ellen. Az orosz olajexport több mint felét teljesítő két olajóriás, a Rosznyeft és a Lukoil került fel 28 és 6 leányvállalatukkal egyetemben az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának különleges szankciós listájára (SDN). Ilyenre legutóbb Biden elnöksége alatt volt példa. Ágazati szankciók eddig is születtek, ám az SDN listára történő felkerülés már egy egészen más kategória. Fogalmazzunk úgy, hogy a szabadulóművészeknek is hatalmas kihívást jelent megtalálni innen a kiskapukat.
Súlyossága elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a szankciók alá került orosz vállalatokkal üzletelők is romboló másodlagos szankciókkal kell szembesüljenek. Magyarul: Jaj annak, aki olajat mer vásárolni az oroszoktól!
A Rosznyeft bevételei alapján Oroszország második legnagyobb vállalata a Gazprom földgázóriást követve. A Lukoil a harmadik a sorban, de a legnagyobb nem állami vállalat is egyben. Ketten együtt naponta összesen 3,1 millió hordó olajat exportálnak, ez Oroszország tengerentúli nyersolaj-eladásainak hozzávetőlegesen 70 százaléka. A Rosznyeft egymaga felelős szülőföldje olajtermelésének csaknem feléért, ez a világ olaj kitermelésének is szignifikáns mennyisége, hiszen 6 százalékát teszi ki. A szankciók értelmezésére nem adott Amerika sok időt, november 21-től lépnek életbe, innentől komoly ellenintézkedésekre számíthatnak azok, akik továbbra is orosz olajat terveznek vásárolni. Az olajárak természetesen azonnal reagáltak Trump bejelentésére, így a Brent közel 4 százalékkal, hordónként 65 dollárra emelkedett.
Úgy tűnik, lassan az orosz-ukrán háború és a végzetesnek tűnő ellentét Nyugat és Kelet közt örökre velünk maradnak. (Fotó: X / President of Russia)
Abban bízni, hogy Oroszország majd ettől a barátságtalan lépéstől leállítja ukrajnai hadműveleteit és besimul a Trump szabályai szerint kitervelt béketárgyalásokba, értelmetlen. Moszkva a Krím 2014-es elcsatolása óta már igencsak megtanult a szankciók nyomása alatt élni, szinte már komfortzónájává váltak a kiskapuk, a szürke kereskedelmi kapcsolatok és az árnyékflották. Oroszország továbbra is árusítani fog olajat, hiszen mindig vannak, akik hajlandóak vállalni a kockázatot a kedvezőbb áru nyersanyagért. Ennek ékes példája Irán, Venezuela, vagy akár maga Oroszország. Más orosz olajtársaságok már hosszú ideje felkerültek az amerikai Pénzügyminisztérium SDN listájára – a Gazprom Nyeft, a Surgutnyeftegaz és a Tatnyeft. A Gazprom Nyeft és a Surgutnyeftegaz esetében a szankciókat követő első féléves jelentés alapján, a korlátozásoknak az üzleti tevékenységükre nem volt kiemelkedően jelentős hatása.
Ők úgy élték túl a szankciókat, hogy jócskán kibővítették közvetítői láncukat.
A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy amint egy közvetítő szankciók alá kerül, azonnal létrejön egy új és ez így megy tovább szinte a végtelenségig. Ez természetesen egy teljesen új kereskedelmi rendszer kialakítását is megköveteli az érintett olajvállalatoktól – szükség lesz a logisztika átalakítására, az új közvetítő láncok létrehozására és a fizetési rendszereik átalakítására. Ez az első időkben biztos, hogy kereskedelmi szünetet, vagy visszaesést fog a számukra jelenteni, a kerülőutak megtalálását követően, azonban a kereskedelem folytatódhat az új íratlan szabályok szerint. A piac pedig – és nem csak az orosz – alkalmazkodni fog az új felálláshoz.
Mindazonáltal a két újonnan szankcionált vállalatnak súlyos problémákkal kell szembenézniük; így többek között rakományaikat nem fogják tudni dollárban értékesíteni a nemzetközi kereskedelemben.
Ráadásul mind a Rosznyeftnek, mind a Lukoilnak számolnia kell a költségek növekedésével, hiszen a kereskedelmi láncok hosszabbodni és bonyolódni fognak. Mindez az orosz olaj áremelkedését is jelentheti néhány dollárral, csak legyen, aki meg is veszi. Az állami bevételek csökkenését is tudomásul kell vennie a Kremlnek, legalábbis az első időkben, amikor a napi export visszaesik majd, ez különösen az állami tulajdonú Rosznyeft kapcsán igaz.
A Lukoil esetében még több kárral kell számolni, hiszen az amerikai döntés következtében veszélybe kerültek elsősorban európai érdekeltségeik, így a bulgáriai és romániai finomítójuk, vagy az általa üzemelt több száz benzinkút jövője például. Nem csoda, hogy nagyon hamar meg is született a vállalat döntése arról, hogy a korlátozó intézkedések bevezetése miatt értékesíteni fogják külföldi érdekeltségeiket. A Lukoil többek között 45 százalékos részesedéssel rendelkezik egy holland üzemanyag-feldolgozó üzemben és számunkra még lényegesebb, hogy olajat szállít Hazánkba és Szlovákiába.
Az érintett európai országok is sorra lépnek; a finn Neste energiacég csütörtökön felfüggesztette az üzemanyag-szállításokat a Lukoil leányvállalatának, a Teboilnak; Románia energiaügyi államtitkára szerint a Lukoilnak „kötelessége” lesz eladni az országban található finomítóját; de a holland és bolgár kormány is hasonló megoldást lát jónak.
2022-ben az orosz olajvállalatok képesek voltak ellensúlyozni az ágazati szankciók hatásainak egy részét azáltal, hogy európai vásárlóikat ázsiai vevőkre cserélték le. Kína és India olajéhes gazdasága kapva-kapott a hatalmas lehetőségen és lecsapott az orosz olajra, mint sas a zsákmányra. Ezt jól demonstrálják az adatok is, hiszen míg Kína 2021-ben nagyjából 79,6 millió tonna orosz nyersolajat vásárolt az oroszoktól, India pedig mindössze 0,42 millió tonnát, addig előbbi 2024-ben rekordmennyiségű, 109 millió, utóbbi pedig 88 millió tonnává bővítette orosz importját.
Az orosz olajipart ért súlyos korlátozások azért bírnak különös jelentőséggel, mert Donald Trump új elnöki ciklusában először vezetett be teljes körű szankciókat orosz energetikai vállalatok ellen. (Fotó: The White House)
A fentiekből az következik, hogy bár az új amerikai korlátozások keményen betaláltak Moszkvánál, de az ukrajnai háborúra vajmi kevés hatással lesznek és valószínűleg az orosz olajkereskedelem is egy újra szervezést követően át fogja vészelni ezt a nehézséget is. Mindez pedig azt jelenti, hogy akármilyen furcsa is, a szankciók elsődleges célpontja nem Moszkva kell legyen. Trumpnak nem titkolt vágya volt mindig is, hogy kiszorítsa a rivális orosz olajat a globális piacról, de szövetségeseinek területéről mindenképpen. Nem véletlenül fogalmazott úgy a közelmúltban, hogy kész jelentős szankciókat bevezetni Oroszország ellen, ha majd minden NATO-tagállam abbahagyja az olaj vásárlását Oroszországtól. Itt pedig nem esett szó kivételekről, sem az önjáró törökökről, sem a baráti Magyarországról. Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának nyilatkozatai alapján szankciókat vethet ki mindenkire, aki orosz cégekkel működik együtt, ez pedig súlyos következményekkel járhat.
Hazánk és Szlovákia helyzete a legnehezebb jelen kérdésben, hiszen közel 80%-ban függünk az orosz kőolaj importtól. Budapest és Pozsony is valószínűleg engedményeket fog kérni Washingtontól, ha más nem időbelieket.
A másik sokkal inkább lényeges célja Trumpnak, hogy visszaszorítsa Kína és India gyors ívű felemelkedését, melynek egyik alappillére az olcsó orosz energiahordozó, legyen szó olajról, gázról, vagy szénről. Moszkva rendkívül sikeresen meghódította a nyugati szankcióknak köszönhetően az ázsiai piacokat, ráadásul még az olaj eladási árát is csökkentette a korlátozó intézkedések miatt Amerika nagy szívfájdalmára. Ez pedig kedvezőtlen folyamatokat eredményezett az USA számára, hiszen azonfelül, hogy csökkentek piaci lehetőségei Ázsiában, még az árakat is lejjebb nyomták az ő közvetett segítségükkel az oroszok. Ha a Rosznyeftet és a Lukoilt vissza tudják szorítani kicsit az ázsiai piacon (ugyanis teljes kiűzetésre senki sem számít), új eladásokat és magasabb árakat generálhatnak vele. Vagyis két legyet ütnek egy csapásra. Innentől kezdve pedig már csak az az érdekes, hogy a két nagybevásárló; India és Kína, hogy reagálnak az amerikai szankciókra?
Trump az orosz olajipar ellen bevezetett korlátozó intézkedéseket megelőzően is több módon próbálta belátásra bírni Indiát és Kínát, ám azok sem a megemelt vámok, sem az egyéb fenyegetések hatására nem csökkentették orosz olajvásárlásaikat. Ezek eredménytelensége meghozta gyümölcsét, jönnek a másodlagos szankciók, amelyeknek köszönhetően minden indiai és kínai vállalat, aki orosz olajra támaszkodik, nagy árat fog fizetni.
Bár egyes – elsősorban nyugati – híresztelések szerint India és Kína is fontolgatják az orosz olajimport leállítását, mégsem biztos, hogy ez bekövetkezik.
India nem szeretetből, hanem józanságból növelte ilyen magasra orosz behozatalát, hiszen ez az olaj jóval olcsóbb, mint az amerikai, vagy közel-keleti. Ha átvált az utóbbiakra, akkor bevételei jelentősen csökkenni fognak. Ráadásul Trump és Modi kapcsolata meglehetősen távolságtartó. Az indiai fél bizalmi szintje nagyjából a nullán állomásozik Trump fenyegetései és vámjai hatására, jól láthatóan próbálják kivárni a jelenlegi elnök idejének lejártát. Azonban Kínával szemben India jóval inkább függ az Egyesült Államok „jóakaratától”. Ha jelentős szankciókkal kell az orosz olaj miatt szembenézniük, valószínűleg inkább nemet mondanak arra, vagy rácsatlakoznak a kerülőutakra ők is. Ha előbbi történne meg és új alternatívát keresne India, akkor Oroszország nagyjából napi 1,1 millió hordóval kevesebbet tud majd exportálni. Ezt a mennyiséget pedig akkor át kell irányítsa másfelé – nagyjából csak Kína jöhet szóba ekkora mennyiségnél – hogy elkerülje a súlyos veszteségeket. Az indiai Nayara Energy olajfinomító azonban továbbra is vásárolja majd az orosz olajat, hiszen a Rosneft részesedéssel rendelkezik benne, továbbá már így is szankciók alatt áll, így teljes leállás nem valószínűsíthető India irányából.
Kína már nagyobb falat, ami az utóbbi időben bizonyítottan többször is fennakadt az amerikaiak falánk torkán.
Peking és Moszkva már régen áttért a nemzeti valutájukban – jüanban és rubelben – történő kereskedelemre, így kevésbé sebezhetők az amerikai szankciókkal szemben. Ráadásul Kína kezében is rengeteg adu van, amikkel szeret is előhozakodni az amerikai kereskedelmi támadások során, láthatjuk a kritikusan fontos ásványianyagok visszatartása kapcsán például. A kínaiak befolyása a nemzetközi pénzügyi folyamatokra, kereskedelemre, közlekedésre egyre nagyobb, szinte kikerülhetetlen tényezőkké váltak a világ minden táján. Ez tárgyalási pozíciójukat is jelentősen megerősíti. Az orosz olaj energiabiztonsági kérdés az esetükben, így annak visszautasítása súlyos problémák tömkelegét vonná maga után. Peking egyébként a szankcionált iráni és venezuelai olaj esetén is megoldotta a vásárlásokat és nem kívánt lemondani a korlátozó intézkedések miatt olcsóbb fekete aranyról.
Rövidtávon Peking nem tudná mással pótolni az orosz olajmennyiségeket, amerikaira cserélni pedig aggályos lenne, hiszen ezzel ő maga ruházná fel legnagyobb riválisát egy ellene jól működő fegyverrel. Bármily meglepő, de az utóbbi időben Európa esetén is láttuk, hogy az Egyesült Államok igencsak szeret visszaélni többségi helyzetével az európai energiapiacon. Ha egy szövetségesnél ez tapasztalható, akkor a legnagyobb vetélytársánál mi várható? Trump valószínűleg az APEC-csúcs előttre szerette volna beidőzíteni a szankciók kihirdetését, ahol a kínai elnökkel is lesz külön tárgyalása.
Nyomásgyakorlásnak kiváló lépés, kereskedelmi viszonyaik tisztázásánál pedig előhúzható kártya.
Az orosz olajipart ért szankciók hatása tehát már csak azon múlik, hogy a másodlagos szankciók lehetséges áldozatai – Kína és India – hogyan reagálnak majd az amerikai kard ki kardra. Ha az eddigi tendencia folytatódik és kitartóan ellenállnak az amerikai nyomásnak, akkor hatásuk elenyésző lesz Oroszországra nézve, ha megtörnek, akkor azonban nagy gőzzel kell számolni a költségvetési bevételeket a Kremlben és bővíteni az orosz árnyékflottákat. A november 21-ei határidőig a diplomáciai vonalak égni fognak Magyarország, Szlovákia és az USA között, továbbá Kína, India és Oroszország közt. Ennek eredményeit pedig nagyon hamar látni is fogjuk.
Kiemelt kép forrása: Trump.com
Czerman Dániel
