A globális népesség egyre növekszik, így a jelenlegi 4 milliárdról 7 milliárdra emelkedhet a városi lakosság száma 2050-re. Továbbá az előrejelzések szerint 2080-ra 10 milliárd ember él majd 10 000 városban. Ma a globális GDP 80%-át a városok adják , amelyek életképességének fenntartása és vonzerejének növelése alapvető gazdasági érdek. A városfejlesztés és a városok működtetésének alapvető kérdése továbbá, hogy a megtermelt GDP mekkora arányát lehet helyben felhasználni.
Idén október elején rendezték meg az Expo Real konferenciát Münchenben, amelynek egyik fő témaköre az „okos” városfejlesztés volt.
Az urbanisztikai elemzések fókuszában a meglévő városok területfelhasználásának lehetséges átalakítása és a befogadható funkciók újraértelmezése állt. Egyre sürgetőbb az olyan városfejlesztési lépések elindítása, amelyek választ adhatnak a lakáspiac eltérő szegmenseinek elvárásaira, és emellett megfelelő komplexitással nyújtanak választ a lakhatáshoz kapcsolódó demográfiai, szociológiai és üzleti kihívásokra.
A városok fejlődése és növekedése – ha folytatódnak a jelenlegi tendenciák – megállíthatatlan. (Fotó: Messe München GmbH)
A globális urbanizáció okozta környezeti hatások, valamint a városok működtetésének számtalan kérdése és kihívása mellett az idei Expo kiemelt témája a lakható és megfizethető városrészek létrehozása és működtetése volt.
A kihívás azért komplex, mert a városok többségénél nincs lehetőség arra – és a környezettudatosság miatt nem is lenne reális lépés –, hogy területük növekedjen. A legtöbb történelmi város nincs abban a helyzetben, hogy korlátlanul terjeszkedhessen a kialakult fizikai környezetben, ezért a nem jól hasznosított, illetve elavult funkciójú területek újrahasznosítása környezetkímélő megoldást jelenthet.
Vannak extrém példák, amelyek jól mutatják, hogyan lehet egy város kiterjedését növelni a környezet fizikai „elfoglalásával”. Jó példa erre Dubai, ahol a világ jelenleg legmagasabb épületéből, a Burj Khalifa kilátóteraszáról csak a végtelen üres sivatag tárul az ember szeme elé, néhány háztömbnyire a „világcsodától”.
A Münchenben megrendezett Expo Realon számos fórumon ültek egy asztalhoz városi vezetők, állami tisztségviselők, miniszterek, ingatlanfejlesztők, befektetők, finanszírozók és ingatlantanácsadók azért, hogy egy-egy városfejlesztési folyamatot átbeszéljenek. A kérdés globális, szinte országtól független – a panelek összetétele és menete is azt szimbolizálta, hogy a résztvevők azért ültek le közösen gondolkodni, mert a bemutatott projekteket csak együttes részvétellel lehet megvalósítani.
Hiába termelik a GDP kiemelkedő részét a városok, a lakásfejlesztéseket nem tudják kizárólag saját forrásaikra alapozva, egyedül megvalósítani. Minden bemutatott példa jellemzője volt az együttműködés, amely során a város és az állam a megfelelő alapinfrastruktúrák megteremtésével, átláthatóan működő, célzott városrendezési szabályokkal, valamint egyéb hatósági eszközökkel támogatta a fejlesztési területek – azaz a „fejlesztési nyersanyagok” – létrehozását.
Akár bérlakás-építésről, akár értékesítendő lakásfejlesztésekről volt szó, a szakmunkát, vagyis a szűkebb értelemben vett fejlesztést az ingatlanfejlesztők végezték el piaci feltételrendszerben. Ha a létrehozandó ingatlanegyüttesnek bármilyen speciális – a város vagy az állam által meghatározott – követelménynek kell megfelelnie, akkor a moderátor szerepébe léphetnek a pénzügyi és jogi kereteket meghatározó intézmények, városi és állami szereplők, akik szabályozási, jogi és finanszírozási strukturális eszközökkel csökkentik a fejlesztés kockázatait. Ezzel biztosítva, hogy mind a fejlesztő, mind a fejlesztőt finanszírozó bank, mind pedig a fejlesztést hosszabb távon is működtető befektető a szerepkörének megfelelő, hatékony és minőségi munkát végezhessen.
Az egész folyamat kulcsa a komplex, közös tervezés és folyamatszabályozás.
Az ingatlanfejlesztők többnyire nem lakást építenek, hanem pénzbeli egyenértékre cserélhető eszközt . A lakhatási szükségletek kielégítése általában nem része a fejlesztői filozófiának. „Európai szinten egyre nagyobb a megfizethető lakások létesítése iránti igény, és Európa ezen a területen mély válság felé tart. A lakhatási feszültségek megoldása csak a köz- és a magánszektor együttműködésével valósulhat meg ” – hangsúlyozta ezzel kapcsolatban az expón Eamon Ray, az Európai Bizottság lakhatási tanácsának elnöke.
1950-ben a Föld népességének 30%-a lakott városokban, 2030-ra várhatóan a városlakók aránya megközelíti a 60%-ot. (Fotó: Messe München GmbH)
A városokkal szembeni elvárások megváltoztak a COVID után. Az elzárás nemcsak a munkavégzés kereteit befolyásolta, hanem előhívta a közösség iránti szükséglet fontosságát és a funkciók rugalmas találkozásának igényét is. Ezek mára a modern városfejlesztés alapvetéseivé váltak.
Az eltérő funkciók jól látható elválasztása és a városi élet helyszíneinek előre megtervezett hierarchikus rendszere – amely a Bauhausból eredeztethető várostervezési elv volt – ma már, szinte száz év elteltével, átértékelendő.
Számtalan cél- és kritériumkontextus határozza meg a városhasználat megújulását célzó tervezést. Az „okos” város, a „zöld” város, a 15 perces város (amelyhez funkcionális sokszínűség és közlekedési innovációk is szükségesek), valamint a „részvételi” város (amelyhez tervezési, használati és működtetési követelmények kapcsolódnak), továbbá a pozitív energiamérlegű város és a karakteres identitású város – amelyet a hagyományokra és sajátosságokra épülő új azonosság jellemez – mindezek olyan kezdeményezések, amelyek jól mutatják, hogy a modern várostervezés elmozdult egy jól tervezhető, élhető város felé.
Nem készül olyan városrész-fejlesztés, ahol a társadalmi sokszínűség ne tükröződne. Ez nemcsak az eltérő lakástípusokban érhető tetten, hanem a lakáshoz jutás pénzügyi struktúrájában és szociális feltételrendszerében is – mind a bérlakások, mind a megvásárolható lakások tekintetében.
A szakemberek a demográfiai változások hatásait is vizsgálták: a foglalkoztatottság és a munkaerő kérdéseit, a mesterséges intelligencia és a digitális „életkörnyezet” okozta reményteli bizonytalanságokat, valamint az ebből eredő sokszínű elvárások dinamikus megjelenését. A városfejlesztés vagy a városrehabilitáció nem elvont elméleti folyamat, hanem gazdasági és humán igények vezérelte kreatív munka. A cél, hogy az adott város gazdaságilag hatékonyabban és eredményesebben működjön. A tervezés középpontjában azonban a nap végén az embernek kell állnia.
A fejlesztések során törekedni kell arra, hogy azok a városszerkezetre, a gazdaságra, a környezeti egyensúlyra, a működésre és az élhetőségre gyakorolt hatások figyelembevételével a lehető legnagyobb összesített hasznot eredményezzék.
A társadalmi célok elérése nem kizárólag a városi önkormányzatok feladata, hanem állami feladat is. Így a közös cél elérése érdekében közös erőfeszítésre és befektetésre van szükség. Ezért kell az összes érintett fél bevonásával és a lehető legátfogóbb szemlélettel tervezni a városok jövőjét, mert nemcsak közös felelősséggel, hanem közös haszonnal is jár.
Forrás: Dános Pál / KPMG
Kiemelt kép forrása: Messe München GmbH
NRGreport
