Főleg úgy, hogy a dél-karolinai üzemben készülnek, amit a VW üzemeltet. Hogy idáig eljussunk, sok víznek kellett lefolynia a Mississippin. Ennek a legfőbb oka, hogy a mezőgazdasági gépeket és háztartási eszközöket árusító első igazi multicég gyökerei az 1830-as évekre vezethetők vissza.
Az International Harvester Company, vagy IH, esetleg csak International néven emlegetett vállalkozás ténylegesen 1902-ben született.
Kettő – akkoriban – a mezőgazdasági gépek terén nagy névhez csatlakozott még három kisebb vállalkozás. Így alakult meg a személyautók, teherkocsik, traktorok és sokféle mezőgazdasági gép gyártására szakosodott óriásvállalat. A kínálatukban később megtalálható volt a légkondicionálótól kezdve a hűtőgépekig szinte minden nagyobb háztartási gép.
Hősünk a Scout, ami egy háromajtós, doboz formájú terepjáró, amelyet árultak nyitott és kisteherautó-kivitelben is.
Ez a masina 1961-től 1980-ig rabolta el a vásárlók szívét. A mottója valami olyasmi volt magyarul, hogy az autó, amit a héten, nyolc napon át használhatsz. Szóval egy igazi univerzális célszerszám volt a néhány generációt megélt Scout. Az újjáélesztett Terra és Traveller típusokat 1976 és 1980 között gyártották.

Az újjáélesztett Terra és Traveller típusokat 1976 és 1980 között gyártották. (Fotó: Scout Motors)
A Volkswagen úgy került képbe, hogy a hajdani óriásvállalat idővel a részeire szakadt, és a teherautókat és dízelmotorokat gyártó üzletágat a Navistar International név alatt futó vállalkozásba szervezték. Ezt vásárolta meg 2021-ben a VW, és integrálta a Scaniát és az MAN-t is tartalmazó Traton csoportjába. Az ikonikus, az USA-ban ma is nagy rajongótáborral rendelkező személyautó-márka visszatérésének oka, hogy a németek valószínűleg megirigyelték a Ford Bronco és a Jeep Wrangler sikereit. Ezért élesztették újra a márkát.
Első pillantásra úgy néz ki, hogy lemásolták a Rivian modelljeit, amely azonos műszaki alapú kisteherautót és szabadidő-autót dobott piacra.
A recept hasonló, csak itt a lemezek alatt a kisteherautóknál bevált alvázas szerkezetet alkalmazták, és hátul merev tengelyt. Ennek köszönhetően munkára és terepjárásra alkalmas autók kerülnek ki a nemsokára induló új gyárból. Ahol talán még Audik is születni fognak.

Nemsokára már az európaiak is megismerik a Scoutot. (Fotó: Scout Motors)
A fejlesztők jó érzékkel nyúltak a hajtáslánchoz, mert a tavalyi esztendő a tengerentúlon totális bukást hozott elektromos kisteherautó-fronton. A Ford megunta a milliárdok égetését, ezért nemcsak szüneteltette, hanem meg is szüntette az F150 Lightning gyártását.
Miközben a dolog első pillantásra jól nézett ki, de úgy látszik, a piac realitását senki sem vette észre.
Ezért a jónak ígérkező Tesla Cybertruck is komoly buktává vált. A jóval olcsóbb és kisebb, otthon SUV-vá alakítható kisebb pickup valószínűleg működőképes lesz. Ez a különleges járgány Jeff Bezos tőkéjéből valósulhat meg.
A Stellantis közben elkaszálta a megjelenése előtt a Ram tisztán elektromos kivitelét, és visszahozta a kínálatba a V8-at… Ez a döntés egész jó eladásnövekedést biztosított, és közben gőzerővel fejlesztik a hatótáv-növelővel ellátott elektromos változatot.

Impozáns belső. (Fotó: Scout Motors)
Túl sok műszaki adatot nem adtak közre a tavalyi Los Angeles Auto Show-n leleplezett járművekről.
Az 50 ezer dolláros kezdőárért 560 kilométeres hatótávot biztosít az elektromos hajtás. Ha valaki jobban bízik a hatótáv-növelős kivitelben, az már 800 kilométer fölötti távban tud gondolkodni.
A töltés maximum 350 kW-tal történhet, az autók 800 voltos rendszerrel működnek. A Scoutokat gyárilag látványos terepgumikkal szerelik, a fedélzeten elérhető az önzáró differenciálzár. A terepjárást nagyban segítő eszköz a régi modelleken is segítette a sivatagi viadalokon való jó szereplést, amikor az eredeti – szintén szögletes – Ford Broncókkal és Chevy Blazerekkel versengtek.
Kiemelt kép forrása: Scout Motors
Benedek Attila