Az Egyesült Államok közel-keleti hadműveletét egyre hevesebb és szélesebb körű kritikák érik. Sokan hiányolják a stratégiát a katonai beavatkozás mögül, s vannak, akik domináló izraeli befolyást sejtetnek Trump mögött, de abban szinte mindenki egyetért Európától Kínáig, Oroszországtól az ellenzéki amerikai sajtóig, hogy az Irán elleni amerikai-izraeli hadművelet nem hozta meg a várva várt győzelmet és Washington súlyos problémákba ütközött a perzsa ország „jó útra terelése” során. A nemzetközi szakértők számos evidens hiba elkövetését róják fel az amerikai kormányzatnak, s igen, elképzelhető, hogy Trump súlyos stratégiai hibát követett el Irán megtámadásával, mely akár a fejébe is kerülhet. Azonban annak a lehetősége is fennállhat, hogy egy tudatos, az eddigi idegenbeli beavatkozásoktól eltérő amerikai műveletnek a tanúi vagyunk, aminek az iráni kormány megbuktatása, a nukleáris fegyverfejlesztések visszaszorítása, Izrael védelme csak másodlagos, vagy még hátrébb sorolható célja.

Atomfegyver, Izrael, hatalomátvétel?

Távol álljon az a gondolat tőlem, hogy Teherán és Washington közt kooperáció lenne a jelenlegi közel-keleti válságban, de annak lehetőségét mindenképpen fenntartanám, hogy az USA tényleges célja nem a harctéri győzelem. Ahhoz, hogy utóbbi megvalósuljon évekig tartó, kiterjedt szárazföldi hadművelet szükséges, mely az afganisztáni, vagy a még korábbi vietnámi példákat nézve sem garantál sikereket.

Vajon tényleg elengedhetetlen az amerikai világhatalmi elképzelésekben egy USA-barát iráni vezetés? Miért próbálna Trump erőltetett háborút indítani, egy amerikai katonák számára kockázatos húsdarálóval, miközben a nemzetközi terrorhelyzetet is felfokozza?

Igen, Izraelhez az amerikai kormány lojalitása mérhetetlen, de létének és védelmének fenntartásához az elmúlt évtizedekben sem volt szükség Irán kiiktatására. A Teherán által fenntartott fegyveres csoportosulások, vagy terror szervezetek valóban olykor sok borsot törnek az amerikaiak orra alá a Közel-Keleten, de ezt eddig is képesek voltak kezelni, Izraellel egyetemben. Nukleáris fegyverek? Irán törekvései láthatóak ebben az irányban, azonban e fölött óriási kontrollt gyakorolnak az oroszok is. Például 2015-ben Irán az amerikaiak által is aláírt nukleáris megállapodás részeként elszállította dúsított uránjának nagy részét Oroszországba, ahogy az oroszokat tették meg a felesleges mennyiségű iráni dúsított urán eltávolításáért és tárolásáért is felelősnek.

Biztos adatok nincsenek azzal kapcsolatban, hogy az oroszok mennyire veszik ki jelenleg a részüket az iráni urán ellenőrzéséből, de kétségtelenül az látható, szerepük jelentős a kérdésben.

Moszkva és Washington sem támogatja az atomhatalmak számának bővülését, de valószínűleg Kína is hasonló állásponton van. Ennek ellenére Teherán esetében felmerülnek jelek, amelyek az atomfegyverek megszerzése iránti szándék megalapozott gyanúját támasztják alá, ugyanakkor a 2025-ös nyári, valamint a jelenlegi amerikai és izraeli légicsapások valószínűleg már visszafogták ezt a törekvést. Ráadásul, ha ez lenne csak a valódi ok, megkérdezhetnénk az amerikai külügytől, hogy mégis mikor kerül sorra Észak-Korea, hiszen a fenyegetésnek kitett Dél-Korea szintúgy USA szövetséges, mint Izrael.

Az minden esetre bizonyos, hogy az iráni nukleáris ambíciók – ha fő cél volt, ha csak mellékes – egy jó időre lekerültek a napirendről.

Az Egyesült Államok közel-keleti hadműveletét és Trumpot egyre hevesebb és szélesebb körű kritikák érik. (Fotó: The White House)

Ennyire amatőr lenne a világ legerősebb hadserege?

Nagyon nehezen képzelhető el, hogy az amerikai védelmi minisztérium, a hadsereg és a kormány ne mérlegelte volna ugyanazokat az evidens tényeket és lehetőségeket, amelyek miatt ma az elemzők az eseményeket elhibázott, stratégia nélküli amerikai hadműveletként értékelik.

Épp az amerikai fél ne lenne tisztában annak a lehetőségével, hogy Teherán lezárja a Hormuzi-szorost? Vagy, hogy egy szárazföldi akció hosszú hónapos felkészülést igényel, s anélkül nem lehet megnyerni a háborút?

Ahogy azt se tudná, hogy Irán népessége és méretei mennyivel túlszárnyalják mondjuk a korábban megtámadott Afganisztánt és Irakot, melyek feleakkora népességgel és közel harmad akkora területekkel rendelkeznek? Mintha kissé amatőrnek mutatnák be azt az Egyesült Államokat, aki egyértelmű katonai és gazdasági fölénnyel uralja a világot évtizedek óta.

Taktikai hibák, váratlan helyzetek vannak

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az amerikai/izraeli hadművelet ne vétene hibákat és esetleg ne kerülne váratlan helyzetekbe, de a legnépszerűbb, fentebb felsorolt ellenérvek az amerikai műveletek sikerességével szemben, nem tartoznak ezekbe bele.

Tény például, hogy az Egyesült Államok ugyanazt a hibát követte el, mint amit Oroszország Ukrajna kapcsán, amikor ágyúval ment verébre.

Az iráni és ukrán hadviselés legsikeresebb eszközei a támadó drónok, melyek nagyságrendekkel olcsóbbak és egyszerűbbek, mint a védekezés ellenük, mely összetett feladat és rendkívül költséges. Ráadásul az irániaknak, vagy ukránoknak elég, ha százból egy célt ér, míg az amerikaiaknak, vagy oroszoknak mindet meg kell akadályozni, egyet sem hibázhatnak.

Mindkét háború a nagyok erődemonstrációja és katonai fölényét mutatja, azonban ebben a kérdésben az aszimmetria a gyengébb feleknek kedvez.

Sokan hiányolják a stratégiát a katonai beavatkozás mögül. (Fotó: The White House)

Washington már most nagy sikereket könyvelhet el

Csak ma, amit sikerként könyvelhet el az Amerikai Egyesült Államok az iráni hadműveletből a következő:

1. Drágábban árulhatja az olajat, ráadásul mind több riválisát tolja ki az általa egyre inkább uralt kőolajpiacról. Bár Irán még szállít, de infrastruktúráját máris megrongálták és nem jelent különösebben nagy kihívást további – akár kitermelést ellehetetlenítő – légicsapásokat célzottan végre hajtani.
2. A kőolaj kereskedelmében rivális és egyre önjáróbb Öböl Államok kiiktatása a nemzetközi piacokról, ami a fosszilis energiahordozókra alapuló gazdaságuk visszaszorítását eredményezi, mely által csökkentett tényezőkké válnak a régióban és a világpiacokon is mind Izrael, mind az USA számára.
3. Kína és India fenyegető dübörgéssel loholó gazdaságainak függőségbe helyezése és költségeinek növelése, hiszen a közel-keleti energiahordozók csökkenése és az árak általános emelkedése komoly terheket ró költségvetésükre, ráadásul egyre kevesebb kereskedelmi partnerük marad a Közel-Kelet és Venezuela olajcsapjainak elzárásával.
4. Az Európai Unió gazdasága újabb sorsdöntő csapással kell szembe nézzen; az orosz szénhidrogének elutasítva, a közel-keleti ott vesztegel az olajmezőkön kitudja meddig, a fennmaradó amerikai ára pedig képletesen és konkrétan is növekszik; a számlát politikai síkon is sikerül nyugati partnereinknek benyújtaniuk. Ráadásul az energia bizonytalanság tovább növelheti a vállalati, ipari és szakemberi kivándorlás dinamikáját a csalogató feltételeket biztosító Egyesült Államokba. Mindez pedig egy mélységesen kiszolgáltatott, ám nagy fogyasztó földrésszé teszi az öreg kontinenst, akinek így évről-évre zsugorodik a beleszólása saját szerencséjének kovácsolásába.

Olajból rajzolják újra a világot

Washington ma egy energiaválság kierőszakolásával hasonló leépülést és függőséget teremthet Európában, mint a világháborúk után. Ráadásul a kínai felemelkedésre is közvetetten hat Európán keresztül, hiszen az európai gazdaság gyengülése rövid időn belül érezteti hatását a kínai gazdasági mutatókban is.

Ehhez pedig nem kellett évekig nyúló, súlyos vérveszteségekkel járó háborúba belemennie, ehhez elég a levegőből kiiktatni a megfelelő célpontokat, fenntartani a válságot mind a térségben, mind a világpiacokon.

Aztán, amikor már elég lesz, szépen elvonulnak azzal a címszóval, hogy megtettük, amiért jöttünk; nincs atom, nincs iráni rezsim, aki a romok alól bármi számunkra veszélyeset tudna csinálni. Trump majd kitesz erről egy mondatot a közösségi felületeire és gyorsan le is mennek az olajárak az Amerikának hosszú távon komfortos mederbe. A nagyon magas olajár fenntartása hosszú időn keresztül nem célja, mert az félő, hogy visszaható módon bedönti a világgazdaságot, azonban a kivéreztetés, vagy inkább kiolajoztatás új és kedvező terepet rendez neki a világban.

Kiemelt kép forrása: The White House