Miközben az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság miatt az európai gázárak 60 százalékkal emelkedtek, Spanyolországban csökkentek az áramárak. Az Ember energetikai agytröszt elemzése szerint a megújuló energiaforrások térnyerése olyan mértékben visszaszorította a földgáz árképző szerepét, hogy a spanyol fogyasztók ma jóval kevésbé vannak kitéve a nemzetközi energiapiaci sokkoknak – írja az Euronews.
Az Ember energetikai agytröszt elemzése szerint 2021-ben a földgáz az év óráinak 52 százalékában meghatározta a villamosenergia-piaci árakat Spanyolországban. Ez az arány 2026 elejére mindössze 9 százalékra csökkent. Mivel a gázüzemű erőművek általában a legdrágább termelők közé tartoznak, árképző szerepük visszaszorulása közvetlenül mérsékelte a villamosenergia költségét.
A változás hátterében elsősorban a szél- és napenergia gyors bővülése áll.
A két technológia termelése 2021 és 2025 között 37 százalékkal nőtt, míg Spanyolország 2019 óta több mint 40 gigawatt új megújuló kapacitást telepített. Ezzel az ország Németország után a második legnagyobb bővítést hajtotta végre az Európai Unióban.
A különbség az európai árakban is látványos. Míg 2026 márciusában Olaszországban átlagosan 143 euró/MWh volt a nagykereskedelmi villamosenergia ára, addig Spanyolországban ugyanez mindössze 42 euró/MWh-t tett ki.
A spanyol árak így közel háromszor alacsonyabbak voltak az olasz szintnél.
Az elemzés szerint a Hormuzi-szoros körüli feszültségek kiéleződése óta a spanyol háztartások átlagosan havi 10 euró megtakarítást értek el villanyszámláikon. Ebből mintegy 8 euró az ideiglenes adócsökkentéseknek köszönhető, amelyeket a spanyol kormány 2026 márciusa és májusa között vezetett be. A spanyol energiarendszer átalakulását jól mutatja, hogy
2025 augusztusában az ország egyetlen kilowattóra villamos energiát sem termelt széntüzelésű erőművekben.
Ez jelentős fordulat ahhoz képest, hogy tíz éve a szén még a villamosenergia-termelés mintegy 25 százalékát adta.
A megújulók terjedése mellett a rendszerstabilitás továbbra is kulcskérdés. A 2025 áprilisi áramszünet után a hálózatüzemeltetők megerősített üzemmódot vezettek be, ami növelte a biztonságot, ugyanakkor a költségeket is.
A kormány emellett a hálózat rugalmasságának javítására egyszerűsítette az akkumulátoros tárolók telepítését a megújuló erőművek mellett.
Az Ember szerint ezek a fejlesztések tovább csökkenthetik a földgáz szerepét a villamosenergia-rendszerben, és még ellenállóbbá tehetik az országot a nemzetközi energiapiaci válságokkal szemben.
A spanyol példa arra utal, hogy a megújulóenergia-beruházások hatása ma már nem csupán környezetvédelmi kérdés. A szél- és napenergia terjedése olyan kézzelfogható gazdasági előnyöket hozott,mint az alacsonyabb nagykereskedelmi árak, a csökkenő lakossági villanyszámlák valamint a kisebb függőség a fosszilis piacoktól. Az Ember elemzői szerint ez olyan tapasztalat, amelyből Európa többi országa is fontos tanulságokat vonhat le.
Kiemelt kép: Pixabay
Devenyi Dalma