Van abban valami különös izgalom, amikor az ember fesztiválozni indul egy vidéki erőműtelepre. Elsőre talán nem ez a helyszín ugrik be a felhőtlen szórakozásról, éppen ezért nehéz nem kíváncsian nekivágni. Inotára érve viszont hamar kiderül, hogy éppen ez a szokatlan közeg adja az egész esemény egyik legerősebb vonzerejét.
Az INOTA esetében ugyanis a helyszín jóval több egy egyszerű fesztiváldíszletnél. A várpalotai erőmű monumentális tereiben ma is erősen jelen van az ipari múlt, miközben évről évre kortárs művészeti alkotások, fényinstallációk és elektronikus zenei produkciók költöznek a falak közé.
Ez a különös együttélés adja a fesztivál karakterét: az évtizedes ipari örökség új funkciót kap, a hatalmas csarnokok, nyers betonfelületek és egykori üzemi terek pedig néhány napra egy egészen más világ részeivé válnak.
A szervezők nem eltüntetni szeretnék mindazt, ami itt volt, hanem új és meglehetősen színes díszlettel életre kelteni. És még minden másra is odafigyelni.
Az NVC eseményszervező kollektíva és a Centrum Production közös kezdeményezéseként 2023-ban elindult audiovizuális fesztivál idén augusztus 27. és 30. között tért vissza Inotára, és közben egyre határozottabban keresi a helyét az európai fesztiváltérképen is. Ahogy azonban nő a rendezvény, úgy válik egyre fontosabbá az is, milyen környezeti terheléssel jár mindez.
Besnyő Dániel vizuális művész, a fesztivál egyik megálmodója szerint nincs egyetlen kész receptjük: folyamatosan keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel tudatosabbá tehetik a működést.
Az idei év legnagyobb változása az energiaellátásban történt. Egy ekkora, ráadásul különleges ipari környezetben megrendezett fesztivál áramigénye jelentős, ezt pedig korábban nagy teljesítményű dízelaggregátorokkal kellett részben kiszolgálni. A megoldás nemcsak költséges volt, hanem komoly mennyiségű üzemanyag elégetésével is járt.
Az elmúlt időszak elektromos fejlesztései, köztük egy trafó felújítása azonban idénre lehetővé tették, hogy a fesztivál teljes egészében a villamos hálózatra támaszkodjon.
Az INOTA történetében így először egyetlen aggregátorra sem volt szükség a rendezvény működtetéséhez.
A változás kézzelfogható eredményt hozott: a dízelhasználat gyakorlatilag eltűnt az energiaellátásból, ezzel együtt pedig a rendezvény karbonlábnyoma is jelentősen csökkent. Besnyő Dániel szerint különösen fontos, hogy nem egyszeri megoldásról van szó. A fejlesztéssel olyan infrastruktúra jött létre, amely a következő évek fesztiváljait és a helyszín más eseményeit is kiszolgálhatja.
A környezeti előny mellé ráadásul nagyon prózai érv is társult: az átállás pénzügyileg is megérte. A hálózati áram használatával jelentős összeget tudtak megtakarítani, vagyis ebben az esetben a kisebb környezeti terhelés alacsonyabb működési költséggel járt együtt.
Az idei év legnagyobb változása az energiaellátásban történt. (Fotó: Flesch Laura)
A másik fontos terület a hulladékkezelés. A fesztivál több pontján úgynevezett „szemétszigeteket” alakítottak ki, ahol külön gyűjtik többek között a PET-palackokat és a kommunális hulladékot. A rendszer működtetésében több partnercég vesz részt, a munka pedig nem ér véget azzal, hogy az utolsó látogató is elhagyja a területet.
A rendezvény után a keletkezett hulladék teljes mennyiségét átválogatják.
Az újrahasznosítható frakciók a MOHU rendszerébe kerülnek, a fennmaradó hulladék elszállításáról pedig szintén gondoskodnak.
Hasonló szemlélet jelenik meg abban is, hogy miből épül fel maga a fesztivál. A közösségi terekben használt bútorok, székek és különféle ülőalkalmatosságok jelentős része már eleve megtalálható volt az erőmű területén. Amit mégis újonnan kellett beszerezni, annál igyekeztek olyan megoldásokat választani, amelyek később is használhatók – a különböző építményekhez szükséges raklapokat például az OBI biztosította.
Talán sehol sem ennyire látványos az újrahasználat, mint a fesztivál díszleteinél és installációinál. Az egykori erőmű és az alkatrészraktár épületei valóságos kincsesbányát jelentenek a szervezők számára. A területen korábban működő retró színház után rengeteg bútor, faanyag, berendezési tárgy és régi díszletelem maradt hátra.
Ezek közül sok ma az INOTA vizuális világában bukkan fel újra. A raktárakban talált fa- és díszletelemekből installációk, dekorációk és közösségi terek készülnek, így ahelyett, hogy minden évben nulláról építenének fel egy ideiglenes fesztiválvárost, abból dolgoznak, amit maga a helyszín kínál. Ez nemcsak az anyagfelhasználást csökkenti, hanem az INOTA sajátos esztétikájához is hozzátesz: az erőmű múltjának darabjai szó szerint beépülnek a fesztivál jelenébe.
Ezt a gondolatot vinnék tovább a műalkotások esetében is. A hosszabb távú elképzelés szerint a fesztiválra készült installációk közül minél több maradna Inotán, illetve térne vissza a következő években.
Így a helyszín fokozatosan egy saját, folyamatosan bővülő vizuális réteget kapna, amelyben az új alkotások mellett a korábbi évek munkái is jelen vannak.
Az egykori erőmű és az alkatrészraktár épületei valóságos kincsesbányát jelentenek a szervezők számára. (Fotó: Flesch Laura)
Az INOTA vizuális programjának középpontjában a fényinstallációk állnak, amelyeknél a helyszín nem pusztán háttérként szolgál. A szervezők kifejezetten olyan munkák létrejöttét ösztönzik, amelyek reagálnak az erőmű hatalmas csarnokaira, nyers felületeire, ipari múltjára és szokatlan léptékére.
A program részben meghívásos rendszerben épül.
A kurátorok magyar és nemzetközi fesztiválokat járva keresik azokat az alkotókat, akiket érdemesnek tartanak arra, hogy Inotán is bemutatkozzanak, a művészek pedig díjazást kapnak a munkájukért.
A projektek egy része pályázati forrásból valósul meg, a különböző vizuális munkákból pedig mára több száz elemből álló világ épül fel a fesztivál idejére.
A helyspecifikus gondolkodás azért is fontos, mert az INOTA legnagyobb értéke nehezen lenne máshová átköltöztethető. Egy fényinstalláció egészen másként működik egy hagyományos koncerthelyszínen, mint egy használaton kívüli erőmű gigantikus tereiben. Itt maga az épület is az alkotás részévé válik.
A szervezők hosszabb távú tervei túlmutatnak az évente néhány napra felépülő fesztiválon. Az egykori erőművet olyan kulturális központként képzelik el, amely egész évben új közösségi és művészeti funkcióknak adhat helyet, miközben megőrzi azt a nyers ipari karaktert, amely miatt az INOTA ennyire könnyen felismerhetővé vált.
Ebben a folyamatban az idei aggregátormentes működés fontos mérföldkő.
A hálózati energia használata, a szelektív hulladékkezelés, a meglévő bútorok és díszletelemek újrahasznosítása, valamint a tartósan a helyszínen maradó műalkotások terve ugyanannak a gondolkodásnak a részei: hogyan lehet úgy továbbépíteni Inotát, hogy közben minél kevesebb felesleges erőforrást használjanak fel.
Egy egykori erőmű esetében ennek különös szimbolikája is van. A helyet, amelyet évtizedeken át energiatermelésre használtak, ma művészeti és közösségi energiák töltik meg. Ehhez pedig, úgy tűnik, évről évre egyre kevesebb dízelt kell elégetni.
Kiemelt kép forrása: Flesch Laura
NRGreport
