Fenntarthatóság
Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János
NRGreport | 2017.12.18.
Klímaegyezmény: Áder Macronnal egyeztetett

A két évvel ezelőtt elfogadott párizsi klímamegállapodás végrehajtásáról egyeztetett kedden Áder János köztársasági elnök francia kollegájával, Emmanuel Macronnal a francia elnöki hivatalban a One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozó megnyitója előtt.

NRGreport | 2017.12.12.
Áder János: 2050-re harminc százalékkal több víz kell

A népességnövekedés miatt 2050-re ötven százalékkal több élelmiszerre és harminc százalékkal több vízre lesz szüksége az akkorra csaknem 10 milliárd lakost számláló emberiségnek- mondta Áder János köztársasági elnök kedden, a Pest megyei Gödöllőn. 

NRGreport | 2017.11.21.
Áder szerint a körforgásos gazdaságé a jövő

A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete – mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, miután megtekintette az V. Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon részt vevő cégek és szervezetek standjait. 

NRGreport | 2017.11.10.
Meghívták Áder Jánost a december 12-i klíma-csúcstalálkozóra

Az ENSZ főtitkára, a francia elnök és a Világbank vezetője meghívta Áder János államfőt a december 12-i klíma-csúcstalálkozóra, amelynek Franciaország lesz a házigazdája – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken.

NRGreport | 2017.11.03.
Klímaváltozás: Macron megköszönte Áder javaslatait

Emmanuel Macron válaszlevélben mondott köszönetet a magyar államfő éghajlatvédelemre vonatkozó javaslataiért, egyúttal üdvözölte Áder János elkötelezettségét a klímaváltozás elleni küzdelemben. 

NRGreport | 2017.11.02.
Áder óva int a Föld természeti tőkéjének felélésétől

A Föld „természeti tőkéjének” felélésétől óvott a köztársasági elnök az Exportfejlesztési Világfórum (WEDF) szerdai budapesti megnyitóján tartott köszöntő beszédében.

NRGreport | 2017.10.25.
Áder: háborúkat is okozhat a vízválság

A vízválság háborúkhoz is vezethet – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök New Yorkban, az MTI tudósítójának nyilatkozva csütörtökön. 

NRGreport | 2017.09.22.
Áder: a vízválság előbb jelentkezhet, mint a klímaváltozás hatásai

A vízválság előbb sújthat bennünket, mint az elhatalmasodó klímaváltozás – hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök szerdán New Yorkban azon az ENSZ-ben rendezett konferencián, amelyet Magyarország és Dánia közösen szervezett egy „vízbiztos” világhoz szükséges befektetések finanszírozásáról.

NRGreport | 2017.09.21.
Áder János: minél több települést be kell kapcsolni a klímavédelembe

Áder János köztársasági elnök a New Yorkban helyi idő szerint kedden megtartott klímavédelmi tanácskozáson azt javasolta António Guterres ENSZ-főtitkárnak, hogy világszerte bővítsék a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó kezdeményezésben részt vevő városok, tartományok, szövetségi államok körét.

NRGreport | 2017.09.20.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.