Az olaj- és gázipari ágazat 9,6 millió dollárt költött 25 174 Facebook hirdetésre az Egyesült Államokban egy év alatt, hogy népszerűsítse a fosszilis tüzelőanyagokat. Legalább 431 millió megtekintést értek el vele 2020-ban – derül ki az InfluenceMap új elemzéséből. Annak ellenére történik mindez, hogy a Facebook nyilvánosan bejelentette, hogy nagyon támogatja az éghajlatváltozás elleni fellépést.
New York város bíróság elé állítja a három nagy olajipari vállalatot azzal a váddal, hogy azok félrevezető módon állítják be magukat a klímavédelem harcosainak és hogy hirdetéseikben „tisztább” üzemanyagokat kommunikálnak.
Négy hónapja nem látott mélypontjára esett az ázsiai kereskedésben az olaj kurzusa, miután az amerikai ásványolaj intézet (API) ismét készletemelkedésről jelentett – írja elemzésében az Equilor.
Továbbra sem tud talpra állni az olaj, kedden az amerikai WTI már 42,5 dollár környékén járt, ami közel 20 százalékkal alacsonyabb az idén júniusban látott csúcsoknál.