Újabb 2 százalékos esést produkált az olaj árfolyama. Ezzel idén már több mint 10 százalékot veszített az értékéből, holott a bázisadatok sem voltak magasak, hiszen az év elején még az iráni-amerikai viszály is negatív hatást gyakorolt rá. Egy szenior elemző szerint a piac a koronavírus radikális elterjedésétől tart, mely komoly mértékben visszavetheti a globális olajkeresletet – írja a Reuters.
Miközben az amerikai részvényindexek új csúcsra mentek Donald Trump nyilatkozatára és arra, hogy az amerikai-iráni feszültség enyhülni látszik, az olaj árfolyama beszakadt a mai kereskedésben – írja a Portfolio.
A MOL-csoport és az amerikai Chevron ma aláírta a Chevron azerbajdzsáni érdekeltségeinek megvásárlásáról szóló szerződést. A megállapodás értelmében a MOL tulajdonába kerül a BP által üzemeltetett Azeri-Chirag-Gunashli (ACG) olajmező 9,57%-os részesedése, továbbá a földközi-tengeri Ceyhan kikötőjében véget érő Baku-Tbilisi-Ceyhan (BTC) vezeték 8,9%-os Chevron részesedése is. A megállapodás értéke 1,57 milliárd dollár. A tranzakció lezárultával a MOL a harmadik legnagyobb partner lesz az ACG-ben.
Ma hajnalban tette közzé a Mol harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben a főbb eredménysorokon a várakozásoknál kedvezőbb számokkal rukkolt elő. Az éves EBITDA célját 0,1 milliárd dollárral 2,4 milliárdra emelte, így pozitív árfolyamreakcióra számítunk a csütörtöki piacnyitás kapcsán.
Jelentett az kutatás-termelés túlsúlyos OMV, melynek a készletátértékelési hatásoktól és egyszeri tételektől tisztított (CCS) EBITDA-ja mind éves, mind negyedéves alapon csökkenést mutatott. Az eső olajárakat semmi sem tudta ellensúlyozni, holott a finomítás és kereskedelmi szegmens erős volt a negyedévben.
Az RWE német energiaipari konszern vártnál nagyobb nyereségről számolt be az első negyedévről, elsősorban az árukereskedelmi egységének jelentősen javuló eredményé miatt – írja az MTI.
Az olajár, amely az EXXON, a BP, a SHELL, a TOTAL, valamint a MOL részvényeinek értékét az utóbbi időben szignifikánsan emelte, elérte a csúcspontját. De ez nem kell, hogy a hosszútávú befektetőket elriassza, a papírok nagy többségét továbbra is vásárlásra vagy megtartásra javasolják az elemzők.
60,8 euróról 63,7 euróra emelte az OMV-részvényre vonatkozó célárfolyamot az Erste Research Group.
Az elmúlt években 76,9 milliárd forintos haszna keletkezett az állami gázkereskedőnek a gázárak változásából. Ebből közel 40 milliárd forintot elköltöttek a választások előtt bejelentett rendkívüli, fogyasztónként 12 ezer forintos gázszámla-jóváírásra. De a piaci árak emelkednek, hamarosan elfogyhat a tartalék és nem lesz miből fizetni a lakossági kedvezményt.