Az elmúlt napokban kisebb és nagyobb benzinkutakon is előfordult, hogy nem állt rendelkezésre üzemanyag. A benzinárstop miatti kereslet magasan van, miközben a MOL százhalombattai finomítójában, a „Dufiban” műszaki problémák voltak. Bacsa György a MOL ügyvezető igazgatója az ATV műsorában beszélt az ellátásbiztonságról.
Az optimális sebesség megválasztásával és előrelátó vezetési stílussal jelentős üzemanyag-megtakarítást érhetnek el a kamionsofőrök. A fuvarozók egyik meghatározó szakmai érdekképviselete, a NiT Hungary számításai szerint egyetlen kamion technikás vezetésével havi akár 110 ezer forint is megtakarítható lenne a járművek üzemanyag fogyasztásából. Ez az itthon működő hatvanezer kamion esetében együttesen akár 6,5 milliárd forintos spórolást jelentene havonta. Az idei „5 tengelyen-biztos kézzel!” című közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai versenyen ismét új feladatot kapnak az indulók, kifejezetten az üzemanyag-takarékosság jegyében.
Felelős magatartást kér a fogyasztóktól a MOL: ha szép nyugisan csak a reális mennyiséget tankoljuk, nem lesz gond. Ratatics Péter az ATV Egyenes Beszéd műsorában higgadtan vázolta, hogy ugyan ellátás szempontból kihívásokkal teli a mostani időszak, de ha nem spájzolunk, nem ügyeskedünk, mindenkinek jut üzemanyag.
Csak a magántulajdonú gépjárművekre, a taxikra és a mezőgazdasági gépekre lesz érvényes továbbra is a kedvezményes 480 forintos áron tankolás. Az új szabály szombat déltől lép életbe.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Heti Napló-nak adott interjújában vázolta a jelenlegi üzemanyag-helyzetet, és elmondta, hogy „rettentő veszélyes időszakban vagyunk” a nyári szezon, a kieső importok és a finomítói leállások közepette, miközben a hatósági ár egyértelműen további fogyasztásra ösztönöz.
Körülöttünk rekord benzinárak, itthon maximálják a vásárolható üzemanyag mennyiségét, és közben autóval készülünk nyaralni, nem kevés stressz mindez az autósoknak. Mit lehet tenni?
A magyar kormány itthon fenntartja az üzemanyagárstopot 2022. október 1-ig. Mindeközben Európában alig találunk olyan országot, ahol 2 euró alatt lenne a benzinár.
Május 27-től, azaz már holnaptól csak magyar forgalmi engedéllyel rendelkező járművek tankolhatnak 480 forintért a hazai benzinkutakon.