Egy nukleáris erőmű leszerelése soha nem kis feladat, és nem is túl olcsó – az amerikaiak most erre dolgoznak ki új, olcsóbb és hatékonyabb módszereket.
A 2011-es földrengés, majd az azt követő cunami után súlyosan megrongálódott fukusimai atomerőműből még mindig szivárog a radioaktív talajvíz a tengerbe. Ezt a folyamatot tavaly egy jégpáncél létrehozásával próbálták megállítani, az erőműben azonban még rengeteg fertőzött víz van, azzal pedig, amit egy körben már megtisztítottak, a mérnökök nem tudnak mit kezdeni. Kritikusai szerint a fagyasztásos technika sem ért sokat: az esővíz, pláne tájfun idején, leszivárog a reaktorokhoz, további radioaktív talajvizet létrehozva – becslések szerint még körülbelül negyven év kellhet ahhoz, hogy megtisztítsák a területet.
Horvátország a horvát-bosnyák határon akarja megépíteni a Krsko szlovén-horvát atomerőmű kis és közepes veszélyességű hulladékainak tárolására szolgáló hulladéklerakó telepét. A helyiek tiltakoznak.
Biztosítottak azok a pénzügyi források, amelyek az atomerőmű üzemeltetésével és leszerelésével keletkező radioaktív hulladékoknak az átmeneti és végleges elhelyezése, biztonságos ártalmatlanítása kapcsán felmerülhetnek – közölte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.
A magyar kormánynak nincs elképzelése a paksi radioaktív hulladékról. Kiderült: Oroszországba nem szállíthatjuk. Az Európai Bizottságnak pedig nincs álláspontja a nukleáris energia használatáról. Mindez a Joint Project szervezetei, köztük a magyar Energiaklub által szervezett budapesti konferencián hangzott el az Energiaklub közleménye szerint.
A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit (RHK) Kft. a hatékonyságot szem előtt tartó megoldásokat alkalmazva alakít ki új kapacitásokat létesítményeiben – hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján.
A hatósági felszólítás ellenére több ezer ember tüntetett a kelet-kínai Csiangszu tartomány Lianjünkang településén egy kínai-francia atomhulladék-feldolgozó megépítése ellen – jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap online kiadása hétfőn.
A radioaktív hulladékok és kiégett fűtőelemek kezeléséről szóló nemzeti program egyik leglényegesebb hiányossága, hogy nem ad választ arra, mi lesz a Paksi Atomerőmű kiégett fűtőelemeinek végleges sorsa, azaz: hol fogják elhelyezni a radioaktív hulladékot.