Míg szerte a világon futballpálya méretű atomfúziós reaktorok építésére költenek milliárdokat egyes államok, addig egy Tennessee állambeli 12 éves általános iskolás a világ legfiatalabbjaként ért el magfúziót a Guinness World Records szerint. Jackson Oswalt rá néhány órára töltötte be 13. életévét.
Miután a Pennsylvania állam nem támogatja tovább az atomerőművi áramtermelést, kiderült, hogy nem éri meg tovább működtetni a 45 éve bekapcsolt reaktort.
Talán soha nem tudjuk meg, hogy mi történt pontosan 2019. augusztus 8-án az arhangelszki atomkísérleti telep közelében. Annyi biztosnak tűnik, hogy a tengeri platformon bekövetkezett baleset Oroszország legsúlyosabb nukleáris katasztrófája a csernobili atomerőmű felrobbanása óta. A szakértők szerint a Vlagyimir Putyin által 2018 tavaszán bemutatott, nukleáris meghajtású rakéta balul elsült tesztje okozta a balesetet. Nem ad okot az örömre, hogy ez a baleset a projekt kudarcát mutatja; már az is ijesztő, hogy egyáltalán próbálkoznak vele.
Tovább folytatódik az augusztus 8-i, északnyugat-oroszországi nukleáris baleset utóélete. Mint emlékezetes, az orosz védelmi minisztérium először letagadta, hogy bármilyen radioaktív anyag a környezetbe került volna, de később a Roszatom állami atomenergia-vállalat arról számolt be, hogy szakemberei „rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak” egy tengeri platformon, amikor a robbanás bekövetkezett Arhangelszk megyében, Szeverodvinszk várostól mintegy 40 kilométerre, Nyonoksza község közelében – olvasható a G7 keddi cikkében.
Tizenötezer tonna törmelék keletkezett alig három másodperc alatt, amikor augusztus 9-én 15 óra 38 perckor lerombolták a németországi Mülheim-Kärlich atomerőmű hűtőtornyát. A bontás a terveknek megfelelően, probléma nélkül lezajlott. A szakemberek előzetesen a torony alját tartó 72 pillérből 16-ot eltávolítottak, és a torony szerkezetét is meggyöngítették azzal, hogy több ponton bemetszéseket csináltak a betonfalba, és az építmény ezután összeomlott.
Hárfás Zsolt, az atombiztos blog szerzője szerint, az atomenergia jövőjét jelentősen befolyásolja a kis teljesítményű reaktorok, az ITER fúziós reaktor, illetve a negyedik generációs reaktorok fejlesztése.
Franciaország idén bezárna mintegy 17-et a jelenleg működő 58 nukleáris reaktorából – jelentette be Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, megfelelően az előző szocialista kormány azon ígéretének, hogy 2025-ig felére csökkentik az atomenergia arányát a lakossági energiaellátásban.
Szándéknyilatkozatot írt alá a Dmitrovgrádban épülő, többcélú gyorsneutronos kutatóreaktor nemzetközi központban való együttműködésről a visegrádi országok V4G4 Kiválósági Központja és a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern.
A Fukui prefektúrabeli Takahama erőmű egyik energiablokkját helyezték üzembe – közölte az atomerőművet üzemeltető Kepco.