Fenntarthatóság
Járvány, talpra állás, klímaváltozás: 2020 első féléve az EP-ben
NRGreport | 2020.07.24.
Uniós stratégia a kiszipolyozás ellen

Az Európai Bizottság többszöri késlekedés után május 20-án publikálta a Biodiverzitás és a Termőföldtől az asztalig stratégiát, mely a következő évtizedben meghatározza az Európai Unió természeti sokféleséggel és élelmiszer-termelésre vonatkozó szakpolitikájának fő irányait, és egyben az európai zöld megállapodás, a Green Deal alapvetésének is számítanak. A stratégiák központi szerepet töltenének be a járvány nyomán kialakult válság utáni helyreállításban – szemlézte a Qubit.

NRGreport | 2020.05.29.
Egyre jobban aggódunk a természetért

Legalább is a britek mindenképpen: egy friss kérdőív kiderítette, hogy a természetvédelem Nagy-Britanniában komoly aggodalmat okoz az embereknek, annyira, hogy a szakértők már rekordnak nevezik. Ismerve a mostanság pusztító természeti katasztrófákat, ez azért annyira nem meglepő eredmény.

NRGreport, Nagy Nikoletta | 2019.09.17.
Qubit-körkép a környezetvédelmi világnapon: Így tesszük élhetetlenné a bolygót, ahol élünk

Az ENSZ határozata alapján a tegnapi napon, június 5-én ünnepli a világ a környezetvédelem világnapját. A szervezet a társadalmi érzékenyítés és a társadalmi felelősségvállalás fokozása érdekében tűzte ki az első környezetvédelemnek szentelt napot 1974-ben. Az elmúlt évtizedekben világszerte ezen a napon indítottak kampányokat a tengerek szennyezése, az emberi túlnépesedés, a globális felmelegedés elleni küzdelem, illetve a fenntartható fejlődés és fogyasztás népszerűsítésére. A rendezvénysorozat idei házigazdája Kína, a tematika vezérfonalát a légszennyezés megfékezése adja. 

NRGreport | 2019.06.06.
A franciák alkotmányosítanák a környezetvédelmet

A környezetvédelmet szeretné az alkotmány első cikkelyébe foglalni a francia kormány – közölte szerdán Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter. A környezetvédő szerveztek szerint ez erős jelkép lenne a Föld védelméhez.

NRGreport | 2018.06.21.
Biodiverzitás

Biológiai sokféleség. Bele tartozik az ökoszisztémák változatossága, a fajok közötti különbségek, valamint a fajokon belüli eltérések is.

NRGreport | 2015.08.25.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.