Közel 100 százalékos tisztaságú, növényi rost alapú biometánt táplálnak a hazai földgázhálózatba az E.ON Hungária Csoport és a Pannonia Bio Zrt. együttműködésének eredményeként. A Pannonia Bio dunaföldvári biofinomítójában többek között takarmánykukoricát és árpát dolgoznak fel. A megmaradó növényi rostokat is hasznosítják, a földgázénak megfelelő minőségű biometánt, azaz nagy tisztaságú biogázt állítanak elő belőle. Ezt az E.ON gázhálózatába táplálják, melyen keresztül az ügyfelekhez kerülhet a teljességgel megújuló forrásból származó energia.
Az Interstellar Technologies tehéntrágyával működő rakétahajtóműve 10 másodpercig sikeresen működött.
A TotalEnergies és a Veolia együttműködési megállapodást írt alá. A közös befektetés célja, hogy 2025-ig évi 1,5 terawattóra biometánt állítsanak elő. A partnerek közös nemzetközi projekt-portfóliót fognak fejleszteni és azokba közösen befektetni, azzal a céllal, hogy 2025-re évente akár 1,5 terawattóra (TWh) biometánt állítsanak elő – áll a két vállalat közösen kiadott közleményében. A biometánt […]
A francia Total olajcsoport bejelentette, hogy felvásárolta a közel 500 gigawattóra beépített kapacitású Fonroche Biogaz nevű vezető megújuló gáztermelőt Franciaországban. Ezzel a lépéssel európai léptékben is kiemelkedő szerepre tett szert a vállalat.
Energia, közlekedés, ipar, épületek és mezőgazdaság – ezekben a szektoroknak kell több és hatékonyabb innovációs fejlesztést mielőbb felmutatni, hogy a 2050-re beharangozott nettó zéró célkitűzés elérhető legyen. A francia tanácsadócég, a Capgemini nemzetközi szakértők több tucatjával dolgozta ki hozzá az 55 pontból álló Fit for Net-Zero akciótervet.