Az amerikai General Electric (GE) is részt venne a második bolgár atomerőmű építésének pályázatán – mondta a bolgár energiaügyi miniszter csütörtökön a szófiai parlamentben.
Miközben Szerbia már konkrét lépéseket tesz a Török Áramlat gázvezeték második ágának területén áthaladó szakasza építésére, Bulgáriában kétségek merültek fel a projektben való részvétel előnyeivel kapcsolatban. A magyar gázellátási tervekben is jelentős szerepet kapó Török Áramlat előképének tekintett Déli Áramlat projekt nem kis részben szintén a bolgár aggályok miatt hiúsult meg 2014-ben.
Új gázvezetékek épülnek a régióban, hogy becsatlakozzanak az európai földgázpiacra. Az eddig az orosz ellátásnak kitett szektorban akár árversenyt is hozhat, hogy az azeri gázmezők is bekerülnek a mixbe. A végén az ipari és a lakossági fogyasztók járhatnak jól, mert a verseny akár az árakat is leszoríthatja. De érdekes módon a diverzifikációt Magyarország és Oroszország bonyolítja, növelve a kontinens függőségét.
Bulgária egy éven belül dönt arról, hogy ki legyen az ország második, belenei atomerőművének a stratégiai befektetője – nyilatkozta a bolgár állami tévécsatornának Temenuzska Petrova, az ország energiaügyi minisztere az MTI híre szerint.
A bolgár és a szerb belső földgázhálózat fejlesztése és a magyar infrastruktúra fejlesztése lehetővé fogja tenni, hogy 2022-től egy újabb déli szállítási útvonalon érkezzen gáz Közép-Európába, így Magyarországra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban miután tárgyalást folytatott Aleksandar Antic szerb energetikai és bányászati miniszterrel, valamint Temenuzska Petkova bolgár energetikai miniszterrel.
Oroszország a Fekete tengeren keresztül, Bulgárián át építheti meg a Török Áramlat második ágát, a kérdésről tárgyalások folynak – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában.
Bulgária az év végéig tendert írna ki a félbehagyott belenei atomerőmű-beruházás stratégiai befektetőjének kiválasztására – idézte Temenuzska Petkova bolgár energiaügyi minisztert a Reuters.
Bulgária tendert készül kiírni a félbehagyott belenei atomerőmű-beruházás értékesítésére.
A fekete-tengeri Burgasz bolgár kikötővárosánál befagyott a tenger, erre több mint 50 éve nem volt példa – írta a dir.bg bolgár hírportál.