Sok a mikroműanyag-részecske a Dunában, és kimutatható a budapesti csapvízben is – állapította meg a Greenpeace legújabb vizsgálata. A korábbi felmérések az ásványvizek mikroműanyag-szennyezettségét is kimutatták. A mostani eredményekkel még egyértelműbbé vált: ki kell vezetni az egyszer használatos műanyagokat és helyettük a sokszor használatos termékeket és a betétdíjas rendszereket kell visszahozni.

A műanyag akkora mumus lett mostanában, hogy az üdítőgyártók kezdenek áttérni az alumínium dobozokra – ez azonban kicsit sem jelent környezettudatosabb megoldást, annak ellenére, hogy az alumínium nagyjából 70 százalékát újrahasznosítják. Miért is rossz megoldás a műanyag helyett az alumínium?

Természetesen az egész egy zseniális marketingtrükk – évtizedeken keresztül elhitették velünk, hogy sokkal több vízre van szükségünk, mint amennyi valójában kell a testünknek, és azt is, hogy baj lesz, ha nincs nálunk mindig egy kicsi, amivel hidratálhatunk, ha ránk jön a szükség. Pedig valójában ez egyáltalán nincs így.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) eddig 2700 csapvízmintát vizsgált meg a Nyitott laboratórium nevű programban, és ezek egyötödénél állapítottak meg határérték feletti ólomtartalmat – számolt be a hatóság a Világgazdaságnak. A vizsgálatok szerint főként a régi épületekből származó mintákban mutattak ki magas koncentrációt, de ezek kétharmadánál határérték alá csökkenthető a víz ólomtartalma rövid folyatással.

Márciusban az ivóvíz szennyezettségétől volt hangos a sajtó: szinte egyszerre jelent meg az ólomszennyezettséget elhallgató statisztikákat is említő Qubit-cikk és azok a beszámolók, amelyek a gazdagréti általános iskolában mért, a megengedettnél kétszer magasabb ólomtartalmú csapvízről szóltak.

Javítani kell a csapvíz minőségét és meg kell teremteni egyetemes hozzáférhetőségét, ez ugyanis nagyban segítené a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését is – hívta fel a figyelmet csütörtökön az Európai Parlament.