A 2020-as év számos kihívása ellenére sorra jelentik be a zöld-hidrogén, azaz széndioxid-kibocsátással nem járó projekteket világszerte. Ezek közül a 10 legnagyobb a globális, 80GW-os fejlesztések több mint 70 százalékát teszik ki, immáron ígéretes méretgazdaságossággal, vagyis ezen a szinten már reálisan lehet költségcsökkentésről beszélni.
Mozgalmas évet zár a hazai energiaszektor. Fertőtlenítőszer gyártásba kezdett a MOL, átalakult az árampiac, átvette az MVM a Mátrai Erőművet. 2020 legmeghatározóbb eseményei.
Ahogy az várható volt, 2020. december 23-án kötelező érvényű keretrendszert írt alá az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (TITÁSZ) megvásárlására az Opus Global Nyrt, a közte és az E.ON Beteiligungen GmbH között 2019. október 4-én létrejött megállapodás értelmében. A tranzakció a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően, 2021. harmadik negyedévben zárulhat – jelentette be a tőzsdei társaság hétfői hivatalos közleményében.
Gyorsabban és olcsóbban valósítható meg napelemes rendszerek hálózatra csatlakoztatása azzal az Európai szinten is egyedülálló energiatároló-rendszerrel, amit Zánkán alakított ki az E.ON. A tárolórendszer nemcsak hogy mobil, de még az ellenkező irányú energiaáramlás miatti kihívásokra is innovatív és költséghatékony megoldást nyújt – derül ki az E.ON Hungária Csoport közleményéből.
2026-ra összesen 180 töltőre és 360 töltőpontra tett vállalást az ALDI, a teljes kiépítés után így országosan 79 településen lesz töltési lehetőség az áruházlánc parkolóiban. Ezennel újabb 18 üzletnél adtak át e-töltőket, amik idén áprilistól az ingyenesen letölthető drivE.ON mobilapplikációval vehetők igénybe- áll a két együttműködő vállalat közleményében.
Az E.ON „H2HoWi” névre keresztelt kutatási és fejlesztési projektje részeként elsőként a németországi Holzwickede gázvezeték egy szakaszát alakítja át, és vizsgálja ezáltal a hidrogén szállításának, tárolásának lehetőségeit.
A régió legjelentősebb energetikai konferenciájának fókuszában az energiaszektor átalakulása és jövője áll a globális pandémia okozta kihívások tükrében.
A CEZ cseh energiacsoport Romániában lévő villamosenergia-piaci eszközeit az ausztrál globális pénzügyi szolgáltató Macquarie Csoport vállalata, a Macquarie Infrastructure and Real Assets (MIRA) vásárolja meg. Az eladott integrált portfólió egy része az a szárazföldi szélerőművekből álló 622 MW-os megújuló energiaplatform, ami iránt nemrég a MET is érdeklődött.
Egyre növekszik a megújuló energiaforrások aránya az energiatermelésben, azonban egyelőre kihívást jelent, hogy az azokból származó teljesítmény ingadozik. A határokon átnyúló és az energiapiacok közötti mélyebb integrációt szolgáló Danube InGrid projekt többek között erre nyújt megoldást, de megújul általa Észak-Dunántúl és Nyugat-Szlovákia elosztóhálózata is – derül ki az E.ON Hungária Zrt. közleményéből.