A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtöki jelentése szerint a forró nyár és a gáz drágulása növelte a kőolajfelhasználást az energiatermelésben, ezért a szervezet megemelte éves olajkeresleti előrejelzését.
Az energetikai szakmában manapság rengeteg beszélgetés, írás, tanulmány forog a hidrogénes projektek körül. Pedig az üzemanyag cellák egykori nagy ígérete manapság kicsit távolibbnak, fakóbbnak tűnik. De milyen friss trendek és technológiák vannak feljövőben, ami miatt a zöld hidrogén, azaz a megújuló energiából előállított hidrogén újra a figyelem középpontjába kerülhet?
A brit bank 11 dollárral emelte a Brent nyersolaj hordónkénti árával kapcsolatos előrejelzését 2022-re, és 23 dollárral 2023-ra.
A Met Office meghatározása szerint hőhullámról akkor beszélünk, ha egy területen három egymást követő napon keresztül egy bizonyos szintet elérő vagy meghaladó napi maximumhőmérsékletet mérnek. Nyolc megyében az előrejelző gépekmost 1°C-kal megemelték ezeket a határértékeket.
Ha nem a szokásos 2100-ra, hanem majdnem ötszáz évvel előre tekintünk, ijesztő képet kaphatunk a bolygóról.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) „Coal 2020” jelentése szerint ugyan a globális szénfogyasztás 7%-kal, vagyis több mint 500 millió tonnával csökkent 2018 és 2020 között, 2021-ben mégis 2,6%-os kereslet növekedés várható, köszönhetően elsősorban Kínának, Indiának és Délkelet-Ázsiának.
Várhatóan a következő évben is folytatódni fog az olyan technológiák térhódítása, mint a mesterséges intelligencia vagy az önvezető autók, de ez szinte magától értetődő. Az azonban már meglepőbb lehet, hogy például az elektromos biciklik vagy épp a hangoskönyvek piaca is felpöröghet 2020-ban. A Deloitte technológiával, médiával és telekommunikációval foglalkozó részlegének (Deloitte TMT) jövő évi prognózisából, az üzleti szempontból is legizgalmasabb fejlesztések között szemezgettünk.
Az energiaipari előrejelzések feltűnő pontatlanságáról lamentál cikkében a Financian Timesban egy különleges tapasztalatokkal rendelkező szakértő, amelyből kiderül, hogy az a befektető, az az ország, amely az atomenergia bővítésére tesz, borítékolhatóan vesztesek közé sorakozik fel.
Erőteljesen bővül idén is a világgazdaság, de a következő két évben fokozatosan lassul az ütem és jelentős lefelé mutató kockázatok fenyegetik a növekedést a Világbank előrejelzése szerint. A globális gazdasági kilátások 2018 című, kedden közzétett kiadványban a Világbank szakértői nem változtattak januári prognózisukon, így továbbra is arra számítanak, hogy idén 3,1 százalékkal, jövőre 3,0 százalékkal, […]