A megújuló energiaforrások részaránya a globális energiatermelésben tavaly elérte a 30%-ot, miután a napenergia rekordméretű növekedést ért el, de a fűtő- és üzemanyag-ágazat szén-dioxid-mentesítésében kevés előrelépés történt – derül ki egy június 13-án közzétett kutatási jelentésből.
A Volvo Group és a Vattenfall vezérigazgatói szerint Európa lemaradásának kockázata áll fenn a zöld energiával kapcsolatos innováció és beruházások terén, ha a különböző jogszabályokat nem hangolják össze és nem egyszerűsítik.
Komoly eredményt ért el tavaly az emberiség globálisan: rekordmennyiségű 1 billió dollárt költöttünk a megújulóenergia-befektetésekre, ez a mennyiség pedig ugyanannyi volt, mint amennyit a fosszilis energiára szántunk.
51 milliárd eurós profitot termelt 2022-ben az ExxonMobil, ez rekordnak számít a cég fennállása óta. Hiába a zöldítéses marketing, mindössze 5 százaléka megy alacsony kibocsátású projektek felé. Közben egy friss kutatás kiderítette: a vállalat tudósai már az 1970-es években meglepően pontosan jósolták meg, milyen következményei lesznek a fosszilis energiahordozók égetésének.
Problémák vannak az ellátási láncokkal, nem érkezik napelem Kínából, és készülni kell a szélsőséges időjárásra is.
Kibocsátásmentes fűtés, zöldebb műtrágya és elektromos közlekedés – szívfájdító előnyők, ám az akadályok leküzdése nem ennyire könnyű. A korlátlan megújulók világa izgalmas ötlet, de rendkívül költséges álom, és még káros is lehet -írja a BBC.
Az a jelenlegi nyomás, miszerint a következő három-négy évben több energiát kell találnunk, a tőkepiacok zavarával egybevéve, jelentősen lelassítja az energiaátátállást – mondta el Lord Stern, a London School of Economics (LSE) professzora a londoni Energy Intelligence Forumon.
Az energia-átmenet index (ETI) az országok energiaátállásának előrehaladását méri fel a az energia-háromszög három dimenziójának – gazdasági fejlődés és növekedés, energiabiztonság és -hozzáférés, valamint környezeti fenntarthatóság tekintetében. Van mit tenni, a jelen körülmények „tökéletes vihart” okozva nehezítik a mindhárom szempont érvényesítését.
A Royal Dutch Shell két év építés után beindította Európa legnagyobb, 10 megawattos (MW), Refhyne nevű hidrogén-elektrolízisüzemét a rheinlandi finomítójának wesselingi telephelyén, tovább terjeszkedve ezzel az alternatív energiák terén.