Július 1-től több fontos jogszabályváltozás lépett életbe.
A kialakult energiahelyzet miatt egyre fontosabb szempont az energiatudatosság és a költséghatékonyság, de tudjuk-e valójában, hogy mennyit fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink?
Lezárult az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. középiskolásoknak szóló, országos projektversenye, az OPUS TITÁNOK. A versennyel az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. kiemelt célja a fiatalok energiatudatosságának növelése. Az energiatudatossági verseny során a résztvevőknek három fordulón keresztül kellett bizonyítaniuk problémafelismerési és megoldási készségeiket, valamint kreativitásukat. A március 23-án és 24-én, Hajdúszoboszlón megrendezett, szakmai napokkal egybekötött döntőben a nyolc csapat közül végül a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium Technikum és Kollégium, a Budapest 2. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a miskolci Avasi Gimnázium iskola diákjai győzedelmeskedtek. A nyertes diákokat és tanáraikat, valamint az élen végzett iskolákat több millió forint értékben díjazták a vállalatok.
A Makronóm Intézet a globális energiaválság magyar cégekre gyakorolt hatásait vizsgálta legutóbbi kutatásában. A megkérdezett vállalkozások 43 százalékát súlyosan érinti az energiaválság, jó hír viszont, hogy tevékenysége befejezését egyik kutatásba bevont cég sem tervezi.
Már óvodás kortól játszva tanítja a gyerekeket tudatos energiahasználatra és ismerteti meg az energia izgalmas világát az E.ON Hungária Csoport tanulási programja, az E.ON EnergiaKaland. A látványos külsővel és könnyebb navigációval felfrissített EnergiaKaland weboldal kiváló beszélgetésindító lehet gyermekes családok számára otthon, az óvoda- és iskolapedagógusokat pedig a különböző korcsoportok érdeklődés- és tudásszintjére megalkotott oktatócsomagok segítik.
Tízből hat ember tervezi, hogy az elkövetkező években hőszivattyúra vált a Wagner Solar friss kutatása szerint. A válaszadók túlnyomó többsége elképzelhetőnek tartja azt is, hogy 10 éven belül a hőszivattyú lesz a legelterjedtebb rendszer itthon.
Szilveszterkor elbúcsúztatjuk az óévet és köszöntjük az új esztendőt. Sokunknak ez az este a felhőtlen szórakozásról szól, és nem igazán gondolunk ilyenkor a negatív környezeti hatásokra, pedig kis odafigyeléssel a szilveszteri buli is lehet fenntartható.
Négy egyetemista nyerte el az Energiakövet 2020 címet, az ezzel járó 400 ezer forint ösztöndíjat, valamint azt a lehetőséget, hogy tanórákat tarthasson az ország általános és középiskoláiban – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Ma egy UPS rendszer nem csak az adatközpontot védi, hanem meggyorsítja a megújuló energia felhasználás elterjedését, miközben hozzájárul az országos hálózat rugalmasságához. Ezzel az adatközpontok lehetőséget kapnak, hogy „energiafaló” helyett a zöld energia hősei besorolásba kerüljenek. Írja az EATON közleményében Ciaran Forde, az Eaton adatközpont és IT szegmensének EMEA régiós vezetője.