A hőszivattyúkat előbb jelentős tiszta energiamegoldásként hirdették, később túlságosan költségesnek ítélték. Kétrészes cikksorozatban mutatjuk, mit kell tudni róluk.
A hőszivattyúkat jelentős tiszta energiamegoldásként hirdették, de túlságosan költségesnek ítélték. A következőket kell tudni róluk.
Ha felújítás vagy építkezés előtt állunk, akkor mindenképpen érdemes elgondolkodnunk, milyen hűtő- és fűtőrendszert alakítsunk ki. Ha környezetvédelmi és akár pénzügyi okokból a megújuló energia mellett döntünk, okos lépés először feltérképezni a hőszivattyús megoldásokat.
A Magyar Nemzeti Bank székházának felújítása példaértékű kezdeményezésnek tekinthető környezetvédelmi szempontból.
Öt év alatt megháromszorozta árbevételét a több mint százéves hazai tetőcserépgyártó, melyből a Terrán 33 milliárd forintos nettó árbevételének kétharmada a hazai piacon termelődött. A KSH adatai szerint a tavalyi évben az építőipari termelés összességében 3,0%-kal bővült hazánkban, ezen belül az épületek építésének volumene 6,3%-kal nőtt, így a tetőcserépgyártás sem panaszkodott. Az NRGreportnak Tóth Szabolcs, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. regionális marketing igazgatója adott interjút.
A BudaPart beruházás első irodaépülete, a BudaPart GATE már egy éve nyitotta meg kapuit, idén nyáron pedig átadják a második irodaházat, a BudaPart CITY-t is. A BudaPart alapkoncepciója, hogy az egyik legfontosabb üzleti negyeddé váljon a budapesti irodapiacon, a közvetlen közelében lévő irodaházakkal együtt független alpiacot alkotva, létrejöjjön a „Buda Business District”.
Elkészült a BudaPart CITY irodaház szerkezetépítési munkáival a Market Építő Zrt., az építkezés jelenlegi ütemével számolva ráadásul a tervezettnél is korábbi átadás valósulhat meg. A városnegyed első irodaépületébe, a LEED GOLD minősített BudaPart GATE-be még 2020 első negyedévében költözhettek be a bérlők.
Ahogy a bolygó melegszik, szerencsére az életünk egyre több részére beférkőzik a környezettudatosság: már nemcsak az energiafelhasználásban, de a közlekedésben, és lassan egyre inkább az építkezésben és a dizájnban is felbukkan. Az alábbi környezettudatos anyagokat bármikor használhatja a lakás berendezésére, sokkal kevésbé szennyezi velük a környezetet, mint a hagyományos alternatíváikkal.