Vállalatok
Nem tért le a már megszokott pályáról az ALTEO az első negyedévben sem
NRGreport | 2021.05.18.
ALTEO: az osztalék is expanziós célokat szolgál

Kimagasló 2020-as eredményekről és a 2019-es szintet 50%-kal meghaladó részvényenkénti osztalék kifizetéséről döntött az ALTEO – a járvány miatt közgyűlési jogköröket gyakorló – igazgatósága. A testület egyebek mellett elfogadta a társaság tavalyi beszámolóját, valamint meghosszabbította a saját részvények vásárlására vonatkozó felhatalmazást is – olvasható az ALTEO közleményében.

NRGreport | 2021.04.20.
Az ALTEO eredményeit az utolsó negyedév sem törte le

Az energiaszektor legtöbb szereplője a járványhelyzet következtében a tervezetthez képest jóval szerényebb éves eredményekről számolhatott be, az ALTEO Nyrt. árbevétele azonban 29 százalékkal emelkedett éves szinten, és 116 százalékos nettó nyereségnövekedéssel zárták a tavalyi rendhagyó évet – olvasható a vállalat közleményében.

NRGreport | 2021.03.03.
Megháromszorozta nettó eredményét az ALTEO

A járványhelyzet sem képes megtorpantani az ALTEO Csoport fő profittermelő tevékenységeinek dinamikáját – olvasható ki az energiaszolgáltató közleményéből, amiben a harmadik negyedéves eredményekről számolnak be. A konszolidált árbevétel 30, az EBITDA 58 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, miközben a nettó eredmény megháromszorozódott.

NRGreport | 2020.11.16.
Nőtt az Alteo árbevétele és eredménye az első negyedévben

Az Alteo-csoport konszolidált árbevétele 39 százalékkal 9,05 milliárd forintra, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 156 százalékkal 1,16 milliárd forintra nőtt az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.

NRGreport | 2020.05.19.
A MOL eredményei a BÉT-en

Mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 34 796,13 ponton zárt pénteken, 384,77 ponttal, 1,09 százalékkal alacsonyabban előző csütörtöki záróértékénél. A részvénypiac forgalma 49,72 milliárd forint volt, jóval alacsonyabb az előző négy munkanapos hét 72,46 milliárd forintos adásvételénél.

NRGreport | 2020.05.11.
Megugrott az NKM profitja

1,474 milliárd forintról közel tízszeresére, 13,357 milliárd forintra emelkedett az állami közműcég, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. nyeresége 2018-ban a megelőző évhez képest. 

NRGreport | 2019.05.31.
Kevesebb áramot, de nagyobb profitot termelt a Paksi Atomerőmű

 

Jelentősen nőtt 2018-ban a Paksi Atomerőmű nyeresége a megelőző évhez képest, amit osztalék formájában ki is vesz a társaságból a tulajdonos MVM.

NRGreport | 2019.05.31.
Növelte eredményét a Petrol

A Petrol szlovén olajipari cég, az euróövezeti ország legnagyobb benzintöltő-hálózatának üzemeltetője, 39,1 millió euró adózott eredményt ért el az idei első hat hónapban, 15 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

NRGreport | 2018.08.27.
Várakozáson felül teljesített a Mol

A Mol-csoport 178 milliárd forint EBITDA-eredményt ért el az idei első negyedévben, ami 24 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában elért 143,4 milliárd forintnál – az elemzők 14 százalékos növekedést vártak.

NRGreport | 2017.05.05.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.