Ahogy nyitnak, úgy tér vissza a légszennyezés is a nagyobb városokba, Párizsban, Brüsszelben és Milánóban jelentősen megugrott a nitrogén-dioxid mértéke a levegőben.
Csaknem 400 ezer ember halálát okozta a légszennyezettség 2014-ben az Európai Unió tagállamaiban – írta friss jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).
Emelkedő tengerszinttel és egyre szélsőségesebb időjárási jelenségekkel, köztük egyre gyakoribb és intenzívebb hőhullámokkal, áradásokkal, szárazságokkal és viharokkal kell szembenézniük az éghajlatváltozás miatt az európai térségeknek az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) szerdán kiadott jelentése szerint, amely az éghajlatváltozás Európára gyakorolt hatásainak legfrissebb trendjeit és előrejelzéseit vizsgálta és a hatások mérsékléséhez szükséges stratégiákat, intézkedéseket tekintette át.
Az Európai Parlament (EP) képviselői tovább szigorítanák a levegőt szennyező anyagokra vonatkozó nemzeti határértékeket, amelyek a tervek szerint 2030-ig 50 százalékkal segítenének visszafogni a légszennyezés miatti megbetegedések számát – közölte az Európai Parlament sajtószolgálata.
A miniszter szerint ez a tudatos környezetvédelmi és ipartelepítési politika miatt van így.