A Mol bejelentette, hogy a horvát kormánnyal egyetértve 600 millió dollárt költ el az INA finomítóinak korszerűsítésére. Pénzügyileg nagyon hamar megtérülő beruházásról lenne szó, azonban az INA körüli bizonytalanságok már árnyalják a képet. Kicsit körüljártuk, hogy miről is lenne szó.
Az IMO2020 bevezetésével három piaci hatást vártak a szakértők, amiből egyelőre mindössze egy következett be. Úgy tűnik, a finomítói, kereskedői és tengeri szállítási szektor gyorsabban alkalmazkodott a helyzethez, mint amire várni lehetett. Emellett a 2019-es gazdasági lassulás, s az emiatt bekövetkezett finomított termék és kőolajkereslet csökkenés is feje tetejére állította a piacot.
Az olajtankerekre kivetett amerikai szankciók a szállítási költségek emelkedésén keresztül javítják az európai finomítói marzsokat, a szeptemberi szaúdi dróntámadás pedig a dízel árréseket tartja magasan. Ez mind jó hír a Molnak, mely már a harmadik negyedévben sokkal attraktívabb finomítói eredményről számolhat be az idei első két negyedévhez képest.
Ma reggel (07.17.) találtam erre a Bloomberg ábrára, amely mutatja, hogy miként alakul a hajózási célú fűtőolaj kereslet Szingapúrban, a legnagyobb ázsiai piacon, ami az egész régióra meghatározó.
Egy olajaszállító hajó sérülése miatt nagymennyiségű, 200 tonna fűtőolaj ömlött a tengerbe a hollandiai Rotterdam kikötőjében – jelentette a helyi média vasárnap.