Az enyhe októberi időjárás és az ipari kereslet csökkenése mellett telítődtek az uniós tárolók, amelynek eredményeként mérséklődtek az európai fölgáz termékárak, a hazai felhasználás októberben az előző évihez képest 41 százalékkal csökkent – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) októberi földgázpiaci riportja alapján szerdán az MTI-vel.
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant – írta az IEA nemzetközi energiaügynökség negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globális kapacitásnövekedés duplájára emeli LNG-beszerzéseit.
Szakértői tanácsadó cikkünkben sorra vesszük azokat a lehetőségeket, amellyel minimalizálhatjuk a kitettségünket az átlagfogyasztás felett köbméterenként 100 helyett mintegy 730-750 forinton számlázandó földgáznak ősszel és télen. Ha lesz is elegendő gáz, ebben a szezonban már aligha lesz olcsóbb a fogyasztóknak az átlagon felül felhasznált energia, hiszen a világpiaci ár jelenleg a bejelentettnél is jóval magasabb hazai összeget jelenthet, már 2023 januártól. És ha nem is nő érdemben tovább, talán évekig is velünk marad a magas ár… Nézzük meg alaposan, hogy mit tehetünk ez ellen, ha társasházban lakunk és mondjuk nem tudunk napelemet telepíteni.
Hivatalosan is hatályba lépett az Európai Unió földgáz-vészhelyzeti terve (’Save Gas for a Safe Winter’), melynek értelmében a közösség 2022. augusztus 1-től 2023. március 31-ig, lényegében a fűtési szezon végéig 15 százalékkal – mintegy 60 milliárd köbméterrel – igyekszik visszafogni a gázfogyasztását az elmúlt öt év átlagához képest azért, hogy a vállalatok és háztartások gázfelhasználása akkor is biztosított legyen a hidegebb hónapokban is, ha esetleg a Kreml teljesen letekerné a gázcsapot. A cél drasztikusnak tűnik, és teljesítése valóban nem könnyű, de a közelmúltban is lehet példát találni olyan évre, amikor az Unió gázfogyasztása ehhez hasonló, sőt, ennél is nagyobb esést produkált.
Júniusban folytatódott az európai földgázkínálat március óta tartó szűkülése: egyrészt jelentősen csökkent az orosz forrás, másrészt üzemzavar miatt mérséklődött az Egyesült Államok LNG-export kapacitása. Ennek következtében az európai következő havi termékárak közel 50€/MWh-val nőttek –derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal júniusi gázpiaci riportjából.
Az MVM közzétette oldalán, hogy a 2022. augusztus 1-jei árváltozás miatt rendkívüli lehetőséget biztosít a mérőállás bediktálására 2022. július 26-a és augusztus 5-e között. Tehát azon ügyfelek is megadhatják mérőállásukat akiknek nem most van a diktálási időszaka.
Az európai diplomaták igyekeznek elérni, hogy az EU tagállamok 15%-kal csökkentsék a földgázfelhasználásukat. A javaslat bírálói szerint ez azon kívül, hogy nem jó az ötlet, eleve csak Németországnak kedvez.
Holoda Attila energetikai szakértő exkluzív elemzésben fejti ki az NRGreport-nak, miként determinálja az egy főre jutó GDP képesség az energiatudatosság kialakulásának lehetőségeit és az energiarendszer szereplőinek hajlandóságát az energiafogyasztás csökkentésének irányába.
A hűvös idő beköszöntével megugrott a hazai gázfogyasztás: az FGSZ Földgázszállító Zrt. adatai alapján az országos napi gázfelhasználás 20 millió köbméter fölé emelkedhetett a napokban. Ez a fogyasztási szint az idei ősz eddigi legmagasabbja, bár az elmúlt évek értékeihez képest nem számít kiugrónak- írja a portfolio.hu.