Erős mínuszokban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a hangulatot szerte a világban jelentősen rontotta a Kínában gyorsan terjedő tüdőgyulladás-járvány. Kínában a fertőzöttek száma meghaladta a nyolcezret, a halottaké pedig elérte a 170-e – írja az MTI.
Az elemzői konferenciahíváson szó esett az idei év teljesítménye után járó speciális osztalék kérdésköréről, a megnövekedett pénzügyi veszteségek okáról, de több információt megtudhattunk a társult vállalkozások gyengébb eredményhozzájárulásáról és a petrolkémiai termelés visszaeséséről is. Mindeközben hosszútávú kőolajimport szerződést kötött a Mol a Lukoillal.
Ma hajnalban tette közzé a Mol harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben a főbb eredménysorokon a várakozásoknál kedvezőbb számokkal rukkolt elő. Az éves EBITDA célját 0,1 milliárd dollárral 2,4 milliárdra emelte, így pozitív árfolyamreakcióra számítunk a csütörtöki piacnyitás kapcsán.
Jelentett az kutatás-termelés túlsúlyos OMV, melynek a készletátértékelési hatásoktól és egyszeri tételektől tisztított (CCS) EBITDA-ja mind éves, mind negyedéves alapon csökkenést mutatott. Az eső olajárakat semmi sem tudta ellensúlyozni, holott a finomítás és kereskedelmi szegmens erős volt a negyedévben.
A kutatás termelés lehetett az egyetlen gyenge pont, ami viszont éves alapon magával ránthatta a csoport eredményét. Az összes többi szegmens jól teljesíthetett, a finomítási környezet kifejezetten javult, a fogyasztói szolgáltatások divízió már-már megállíthatatlan, és a gáz szegmensnek is jót tehettek a csurig töltött tárolók.
A kutatás-termelés (Upstream) túlsúlyos OMV ma közzétette a főbb harmadik negyedéves termelési és működési számait, mellyel már jó következtetéseket lehet levonni a hamarosan megjelenő harmadik negyedéves gyorsjelentésben szereplő eredmények kapcsán. A Downstream működési környezete javult, mely nagyon jó hír a Mol számára is, ugyanis a magyar olajtársaság tevékenysége inkább finomítás túlsúlyos.
Az Elmű csoport nettó nyeresége 6,13 milliárd forint volt az idei első fél évben a tavalyi első hathavi 8,51 milliárd forint után, az Émász csoport 2,60 milliárd forintos nettó nyereséggel zárta a fél évet, míg tavaly ugyanebben az időszakban 3,51 milliárd forinttal – tette közzé a társaságcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) nettó nyeresége az első fél évben éves összehasonlításban 45 százalékkal 11,2 milliárd koronára (140,6 milliárd forint) emelkedett – jelentette a CEZ kedden az MTI szerint.
Az E.ON ma reggel tette közzé második negyedéves gyorsjelentését. A működési eredmény (EBIT) 18%-kal esett éves alapon, de még így is jobb lett az elemzői várakozásoknál. A brit kiskereskedelmi részleg töri a legnagyobb borsot a vállalat orra alá.