A The New York Times című lap értesülése szerint Donald Trump amerikai elnök telefonon arról tájékoztatta Emmanuel Macron francia államfőt, hogy kedd délután bejelenti: az Egyesült Államok kivonul az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból – írja az MTI.
Oroszország kiáll az iráni nukleáris programról megkötött átfogó közös cselekvési terv mellett – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor szerdán Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamad Dzsavád Zarífot. Lavrov leszögezte, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezérigazgatója szerint Teherán maradéktalanul teljesíti az iráni atomalku keretében vállalt kötelezettségeit. Az orosz diplomácia vezetője szerint Oroszország kiáll a […]
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter csütörtökön Brüsszelbe látogat, hogy az iszlám köztársaság által megkötött nukleáris megállapodásról tárgyaljon a brit, a francia és a német diplomácia vezetőjével.
Aggódik az Egyesült Államok kormánya Irán nyugtalanító magatartása miatt a Perzsa(Arab)-öböl térségben – közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Az Európai Unió további két héttel meghosszabbította az Iránnal szemben korábban elrendelt szankciók felfüggesztését, hogy Teheránnak legyen ideje teljesíteni a nagyhatalmakkal tavaly kötött nukleáris megállapodás feltételeit – jelentette be az EU Tanácsa.
Az alábbi ábrán az Irán területén található nukleáris létesítményeket láthatja, a 2015-ös adatok szerint. Irán, az Egyesült Államokkal kötött atomalku keretében már megkezdte az urándúsító berendezése szétszerelését és már elszállították az ország dúsított uránkészletét is.