Az Uber Eats a napokban két új ételkiszállítási kísérleti rendszert indított Los Angelesben, amelyek célja, hogy emberi sofőrök nélkül szállítsanak ételt.
Kalifornia nemrég azt tűzte ki célul, hogy 25 éven belül szén-dioxid-mentes energiahálózatot hoz létre – április hónap elején rövid ideig megtapasztalhatta, hogyan is nézne ki az állam jövője.
Az elmúlt fél évben már 13 kaliforniai város önkormányzata rendelkezett arról, hogy jövő évtől az új házakba és lakásokba nem lehet bevezetni a földgázt. Csak elektromos eszközök lehetnek ezentúl az új otthonokban. Többek között az egyeteméről ismert Berkeley, és a luxusvilláiról híres Santa Monica is az érintett városok között van. A kaliforniai tapasztalatokat az USA több másik államában is vizsgálják, hasonló lépésekre készülve.
Az új építésű kaliforniai lakásokban 2020-tól már nem lesz sem gázfűtés, sem gáztűzhely – legalábbis a 120 ezres egyetemi városban, Berkeley-ben biztosan nem, ez ugyanis az első város a világon, ahol megszavazták a földgáztilalmat. A rendelkezés elsődleges oka a klímaváltozás: az elektromos tűzhelyek jóval kisebb ökológiai lábnyomot hagynak maguk után, mint a gáztűzhelyek. A gázbojlerek sem menekülhettek, az új lakásokban már ezeket sem lehet majd telepíteni.
Magyar viszonyok közt is elképesztően alacsony áron vásárolhat áramot 25 éven át Los Angeles az épülő napelemes erőműveknek és energiatároló telepeknek köszönhetően.
Hidrogén üzemanyagcellás kompokat állítanának szolgálatba az amerikai vizeken – szerdán bejelentette partnerségét a Golden Gate Zero Emission Marine (GGZEM) nevű startup és a Switch Maritime zöld befektetésekkel foglalkozó vállalat. Utóbbi finanszírozza majd az első flottát. A hidrogén üzemanyagcellás technológia elvileg zéró emissziós is lehet, de a járulékos infrastrukturális támogatás miatt a helyzet ennél komplikáltabb.
Kedden csődvédelmet kért a legnagyobb amerikai áramszolgáltató vállalat, a PG&E Company, ezzel az elmúlt évtized legnagyobb csődje rázhatja meg az Egyesült Államokat. A közvetlen kiváltó ok, hogy a cégnek a tavalyi és tavalyelőtti kaliforniai erdőtüzek miatt komoly kártérítési kötelezettséggel kell szembenéznie. A szakértők szerint ez csak az egyik ok, az alternatív energiatermelési módok ugyanis komoly kihívások elé állítják az egész szektort.
Napok óta beszéltek róla, de egy felügyeleti beadvány nyomán már biztosra vehető, hogy a kaliforniai erdőtüzek miatt január végéig csődvédelembe menekül az állam egyik jelentős közszolgáltató vállalata, a Pacific Gas and Electric Company (PG&E) – olvasható a G7.24.hu honlapján.
Az utolsó engedély is megszületett, így most már hivatalos: Kaliforniában 2020-tól csak olyan házat lehet majd építeni, amelyre napelem is kerül – írja a Hill.