Az ENSZ főtitkára, a francia elnök és a Világbank vezetője meghívta Áder János államfőt a december 12-i klíma-csúcstalálkozóra, amelynek Franciaország lesz a házigazdája – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken.
A francia államfő bejelentette, hogy két évvel a párizsi klímaegyezmény aláírása után december 12-re újabb csúcstalálkozót hív össze az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről rendelkező Párizsi Egyezmény melletti kiállásra kérte Donald Trump amerikai elnököt hétfőn a német kormány, az ENSZ következő éghajlatváltozási konferenciájának házigazdája.
A hétvégén zárult klímacsúcson a résztvevők komolyabb politikai elköteleződésre szólították fel a döntéshozókat és megállapodtak a párizsi egyezmény alkalmazását meghatározó szabályok előkészítésének menetéről is.
Környezetvédelmi szempontból az elmúlt időszak kiemelkedő eseményének tartja Seszták Miklós, hogy Magyarország az első uniós államok között ratifikálta október elején a párizsi klímamegállapodást és helyezte letétbe az okmányt az ENSZ központjában.
November 4-én életbe lépett a párizsi klímaegyezmény. 195 országból már 100 ország ratifikálta a megállapodást. Infografikánkból kiderül, kik a legnagyobb CO2 kibocsátók.
A nagy országok vállalásainak teljesítése fontos a párizsi klímaegyezményben vállaltak teljesítéséhez – hangsúlyozta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc műsorában.
A TiSA szolgáltatáskereskedelmi egyezmény súlyosan hátráltatná a globális éghajlatvédelmi erőfeszítéseket, és nagyvállalatok érdekeinek rendelné alá környezetünket és egészségünket, a Greenpeace szerint.
Történelmi áttörés, hogy Kína és az Egyesült Államok eljutott a párizsi klímaegyezmény aláírásához és ratifikációjához – a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője szerint.