Minden budapesti lakosnak érdemes figyelnie a postaládáját, mert a Fővárosi Önkormányzat tízezer meghívót küldött ki Budapest első közösségi gyűlésére. Az állampolgári gyűlésnek is nevezett fórum csak Magyarországon számít újkeletű dolognak, már számos országban, például Nagy-Britanniában, Franciaországban, Lengyelországban is sikerrel alkalmazzák hosszútávú stratégiák megalkotásakor – áll a Főváros közleményében.
Magyarország az Európai Unióban az elsők között bocsátott ki zöld kötvényt – jelentette be Varga Mihály.
A tartósan alacsony világpiaci árak a kőolaj- és földgázkészletek későbbi kutatásának, termelésbe állításának projektjeit akasztja meg, a költségvisszavágás pedig hamarosan a készletek hiányával fenyegethet, ami újabb áremelkedést vonhat maga után – mondta el az NRGreport-nak Holoda Attila, az energetikai szaktanácsadó Aurora Energy Kft. ügyvezető igazgatója, a Mol korábbi igazgatója, az egykori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai helyettes államtitkára az NRG Reportnak. A szakember szerint az új magyar energia- és klímastratégia számos újdonságot tartalmaz a korábbihoz képest, ugyanakkor a szélenergiát hiányolja belőle, a megcélzott naperőmű kapacitást pedig túl nagynak tartja.
Az első megújuló energia támogatási rendszer keretében tartott tender előzetes eredményei megerősítettek minket abban, hogy az irány jó, de a végeredmények és a tanulságok birtokában további finomhangolásra is készek vagyunk. Döntenünk kell majd például arról, hogy a meghatározott méretkategóriákat érdemes-e újragondolni, illetve hogy esetleg nagyobb projekteket is beengedjünk-e a tenderbe, mert ezek még olcsóbban termelhetnek – fogalmazott az NRGReportnak február végén adott interjúban Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, aki a közelmúltban kijelölt magyar energia- és klímastratégiai célokról is beszélt nekünk.
A kormány energia- és klímastratégiai döntéseit ismertette Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden, a párizsi székhelyű Nemzetközi Energia Ügynökség villamosenergia-
Megszületett Budapest első klímastratégiai programja, amely a 2018–2030-as időszakra szól, a Fővárosi Közgyűlés pedig rá is bólintott a 170 oldalas tanulmányra. A stratégia céljainak és jövőképének megvalósítására 49 specifikus intézkedést határoztak meg. Az intézkedések között van a budapesti épületek korszerűsítése, a kerékpárút-hálózat és a közösségi közlekedés fejlesztése, a megújuló energiaforrások használatának elősegítése, valamint az e-mobilitás bővítése is. A tanulmány tartalmazza a Főtáv Zrt. távhőellátó rendszerének fejlesztését 44 milliárd forint értékben, valamint a közösségi közlekedés fejlesztését, amelyre 500 milliárd forintot szánnak.
A Magyar Fejlesztési Központ megújult online felületei tájékoztatnak a közvetlenül elnyerhető uniós forrásokról, többek között klímapolitika és az energetika területén is.
Aradszki András szerint egyre nagyobb a megújulók szerepe az energiafelhasználásban.