Nyílt levélben szorgalmazza több mint kilencven energiaipari vállalat – köztük az MVM és az FGSZ – az Európai Bizottságot, hogy a hidrogén földgázba keverését fogadja el átmeneti megoldásként Európa azon részein, ahol még nem engedhetik meg maguknak a kimondottan a hidrogén szállítására szolgáló új hálózat építését.
Hosszú távú, 5 évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az MVM Csoport és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).
A Mátrai Erőmű leköszönő igazgatósági elnöke, Halmi Tamás elégedett volt a tavalyi év eredményével, bár az nem volt sikeres – írta meg a 24.hu.
104 jelentkező közül választották ki az MVM EDISON startup verseny legjobbjait, akik a döntőben rövid pitch bemutatókkal ismertették a hatfős szakmai zsűri előtt energetikai témában működő startupjaikat. A verseny során a nyolc csapatból a három legjobbat díjazta a zsűri, amelyeket további fejlődésükben támogat majd az MVM, de a többi döntős projekt kezét sem engedi el. Szabályozott fogyasztás, elektromos autókra tervezett utazástervező applikáció és mágneses okoslámpa vitte a prímet.
2021. október 1-ig MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, és az MVM Energetika Zrt. (korábban NKM Nemzeti Közművek Zrt.) elnök-vezérigazgatója.
Az energiaipari vállalatokat is egyre nagyobb kihívások elé állítják az olyan üzleti életben is globálisan megfigyelhető trendek, mint a centralizáció, dekarbonizáció és digitalizáció. Míg korábban volt ideje a piacoknak arra, hogy a felmerülő akadályokhoz egyenként alkalmazkodjanak, ma ezek az új jelenségek együttesen jelentkeznek, így egyre nagyobb fejtörést okoznak mind a szabályozóknak, mind a piac szereplőinek. Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója a Budapest Energy Summit 2018 konferencián tartott előadásában elmondta, éppen egy átmeneti időszak zajlik az energiaiparban, az energiavállalatoknak pedig gyorsan kell fejlődniük, hogy lépést tudjanak tartani az állandóan változó világgal.
Az MVM csoporthoz tartozó Mavir Zrt. beruházásaihoz 100 millió eurós, azaz több mint 30 milliárd forintos hitel felvételéről írt alá megállapodást a magyar állami energiaipari csoport és az EIB csoport vezetése – írja a vg.hu.
Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélkül miniszter Kóbor Györgyöt nevezi ki az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. élére. Az MVM új elnök-vezérigazgatója, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. igazgatóságának elnökeként továbbra is részt vesz a társaság irányításában. Az NKM vezérigazgatói feladatait Hiezl Gábor, a társaság eddigi digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettese veszi át. A lépések egyben azt is jelentik, hogy a két állami vállalat működését az eddiginél jóval szorosabban összehangolják, egy nagy, egységes energetikai társaságcsoportot kialakítva.
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. élére a nemzeti fejlesztési miniszter Kóbor Györgyöt nevezte ki hétfőtől – közölte a társaság hétfőn.