Európa legerősebb atomreaktora most kezdte meg a rendszeres energiatermelést Finnországban. A tervezettnél 14 évvel tovább tartott, de az Olkiluoto 3 reaktor komoly lökést ad az északi ország villamosenergia-önellátásának. Az 1600 megawatt kapacitású, költséges reaktor 2022 márciusában csatlakozott a finn nemzeti áramhálózathoz. A több mint egy évig tartó tesztfázis után április 16-án indította be a rendszeres termelést.
Oroszország növelte a Brazíliába és Latin-Amerika többi régiójába irányuló dízelexportját miután Európába megembargózta az orosz termékeket – mutatják a Refinitiv Eikon adatai.
Az ExxonMobil jelezte, hogy az első negyedévi működési nyereség mintegy 25%-kal csökken a tavalyi rekordszinthez képest, köszönhetően az olaj- és gázárak csökkenésének. Az eredményt befolyásoló tényezőkről készült pillanatkép szerint az üzemi eredmény mintegy 9,6 milliárd dollárra csúszhat vissza – szemben a negyedik negyedévi 12,8 milliárd dolláros nettó nyereséggel.
A PKN Orlen felbontotta szerződését az orosz Tatnyefttel és nem kellett kötbért sem fizetnie – közölte a lengyel vállalat vezérigazgatója kedden, miután Moszkva leállította a Lengyelországba irányuló kőolajszállításokat.
Egy tanulmány megállapította, hogy azok a vállalatok, amelyeknek több női vállalati vezetője van, kevésbé valószínű, hogy eltúlozzák, hogy mennyire pozitív a környezeti hatásuk, azaz kevésbé működik náluk a greenwashing.
Nem okozott recessziót a 2022-es energiaválság, amely egyértelműen a II. világháború óta a legsúlyosabb piaci megrázkódtatás volt. Sőt, ma már egyértelmű, hogy a társadalom felgyorsíthatja a fosszilis tüzelőanyagoktól való eltávolodást anélkül, hogy recesszióba vagy depresszióba kéne zuhannia.
Joe Biden amerikai elnök kormánya hétfőn bejelentette, hogy jóváhagyja a ConocoPhillips alaszkai Willow olaj- és gázfúrási projektjének lecsökkentett változatát, ami a klímaaktivisták dühös reakcióit váltotta ki.
A volt INA-elnök, Fasimon Sándor csatlakozik a Svájcban székelő energiavállalathoz. Az lesz a feladata, hogy elindítsa a MET ázsiai üzleti tevékenységét.
A bizonytalan külső környezet ellenére is kiváló eredménnyel zárt a Mol 2022-ben: a vállalatcsoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1773,9 milliárd forint (4,7 milliárd dollár) volt tavaly az előző évi 1071,9 milliárd forint (3,53 milliárd dollár) után.