Az Osaka Metropolitan Egyetem tudósai megtalálták a módját annak, hogy mesterséges fotoszintézis segítségével fumársavat állítsanak elő, amely a biológiailag lebomló műanyag.
Oroszország napi 500 000 hordóval, azaz a termelés mintegy 5%-ával csökkenti a kőolaj kitermelését márciusban – közölte pénteken Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, miután a Nyugat árkorlátokat szabott az orosz kőolajra és kőolajtermékekre.
Meleg az idő, és nem csak az olaj iránti kereslet csökkent, hanem összeomlottak a gázárak is. Ez persze megkönnyítheti a gázról olajra való bizonyos mértékű átállást is, de mindenképp hozzájárultak az olajárak gyengüléséhez, még akkor is, ha szélesebb makrogazdasági értelemben a vártnál jobban tartotta magát- írta a BofA Global Research a Rigzone-nak írt e heti jelentésben.
Az orosz olaj- és gázipari vállalat közölte, hogy eddig 11 mezőt fedezett fel a Kaszpi-tengeren. A Lukoil a világ egyik legnagyobb olaj- és gázipari vertikális integrált vállalata, amely a nyersolajtermelés több mint 2 százalékát és a globális bizonyított szénhidrogénkészletek mintegy 1 százalékát adja.
Moszkva már az ukrajnai háború előtt sem volt túl bizakodó az olajkitermelési kilátásait illetően. A tavaly februári inváziót megelőzően az orosz kormány azt feltételezte, hogy a nyersolaj és gázkondenzátum kitermelése 2019-ben tetőzik. Azóta sok minden változott, ami a kilátásokat még inkább borúsabbá teszi. A külföldi nagyvállalatok és számos olajmező-szolgáltató vállalat kivonult Oroszországból; az uráli nyersolajjal most nagy árengedményekkel kereskednek, hogy ázsiai vevőket csábítsanak; és Moszkva petrodollár-szükséglete a szövetségi költségvetés finanszírozásához megnőtt, ami tovább növelte az orosz olaj- és gázipari vállalatok terheit. Mindez magyarázatot ad arra, hogy a BP legutóbbi hosszú távú előrejelzésében miért jósolja, hogy az orosz kitermelés 2035-re 25-42%-kal csökkenhet.
Európa ismét arra készül, hogy fokozza az orosz olajbevételekre nehezedő nyomást, és megpróbálja kimeríteni Vlagyimir Putyin elnök hadipénztárát, miközben a Kreml közel egy éve tartó ukrajnai támadása elhúzódik.
A repülőgép-üzemanyag ára januárban soha nem mért szintre emelkedett. Nem csak azért, mert már nincsenek Kínában sem COVID korlátozások, hanem még az amerikai finomítók leállása is lökött egyet rajta, nem beszélve az orosz finomított olajtermékek Európát sújtó szankciójáról. Az emelkedés valószínűleg folytatódni fog, vélik elemzők és finomítói vezetők.
Az Alteo megvásárlása mögött sokkal inkább a MOL szándékai, és a letett „visszautasíthatatlan” ajánlat áll – állítja Holoda Attila energetikai szakértő.
A karbonsemlegesség eléréséhez 2023-ban drasztikus lépéseket kell tenniük mind az országok vezetésének, mind pedig a vállalatoknak. Sürgősen fel kell gyorsítanunk a tiszta energiára való átállást az évtized hátralévő részében, hogy a klímaválságot mérsékeljük.